Régen mindenhez ragaszkodtam. Emberekhez, emberi kapcsolatokhoz, tárgyakhoz, emlékekhez, helyekhez, ételekhez.
Mára megtanultam elengedni. Rossz viszonyokat, egyoldalúakat, lásd lent, energiavámpír barátokat, ezer kis mütyürt, ami nyaralásokhoz, rég nem látott barátokhoz köt, emlékezetes rajzokat, jegyzeteket.
Tegnapelőtt is fél zsák papírt dobtam ki, még Ba-val, 7 évvel ezelőtti élettársammal cuki üzengetést is, kinyomtatott emaileket, hogy majd olvasgatom, azóta sem, 15 éves lakber újságokat.
Nem akarok a múltban élni!
Ez a pasikázás segített sokat. Mert ők is jönnek-mennek. Egyszercsak jön egy komoly kapcsolatuk, egy korabeli lány és vége. Nem is ragaszkodom hozzájuk, ha mennie kell, majd jön másik érdekes, színes, vidám, új meglepetésdoboz, amit kibontogathatok, játszhatok vele.
Talán egyedül a megszokott ízekhez ragaszkodom, kísérletezem, de a facsart narancs, sült bacon a maguk letisztultságában örök. :D
Meg nyilván xar lesz egyszer megválni a sok-sok cuki kollégától, akikkel tíz éve naponta jóban-rosszban összetartunk, meg de az még csak távoli terv. Tegnap éves értékeltek maximális csili-vili pontokkal, dicséretekkel, az jó, forintra=cipőre váltható áprilisban a Joy/Glamour napokon.
Na jó, azért a fiúk cserélődése egy kicsit fáj. De hamar megvigasztalódom. :D
