HTML

---

2010.09.13. 00:35 :: Tobber

Ugye ti is meglepődnétek, hogy ha a két hónapja használt külcsönautóban benyomnátok a benne lévő cédét és finn népzene harsanna fel? :D Valamelyik táncos hagyhatta benne, amikor hazavihettem.

Csütörtökön próbán félrevont TáncosTé, hogy tájékoztasson arról, melyik pasi tart ideáljának, majd megnyugtatott, hogy úgyis plátói marad, van ilyen. Aki privátban ismer, tudja.

Pénteken TCsV fuvarozgatott évnyitó táncházba, ott megjelent M, akit még kemóznak, meg nincs sok haja, de fitt és emlékszik minden táncra és jókedvű és bírta végig, látszik, hogy edzett volt a rák előtt. Körbeugráltuk, tutujgattuk.

(Ha már exek: Ess a hétvégén elvette az utódomat, tavaly ilyenkor még utánam futkározott, gyors menet volt.)

Pontosan egy éve végigasszisztáltam 19éves és egy lány szakítását, pénteken meg 17éves szakított ugyanezen lánnyal, szintén lelki tanácsadások követték.

Szombaton viseletekkel átcipekedtem TCsV-hez, kuktáskodtam (pofáztam a fülibe), amíg főzött vagy tizünkre, aztán azt a kocsit választottam transzferhez, amelyikben Halász Jutka szólt, végigénekeltük az utat. Felléptünk kétszer is vidéken, kaptam ajánlatokat, buliztunk a többi táncegyüttessel és a helyiekkel, hajnalban végül én vezettem TCsV autóját, mert az ő limuzinját isteni vezetni, meg megroppant a térdem a főpróbán, ezért aleve-vel úgysem ihattam alkoholt.

Hajnalban értem haza.

Vasárnap délutánig aludtam, majd pár elintéznivaló, este TCsV értemjött a belvárosból, hogy nagyjából ugyanoda visszamenjünk xfaktort-megasztárt nézni, tescoban vettünk kaját, hogy ne menjünk üres kézzel, TCsV-vel elénekeltük az Örömódát németül, de hogy azt honnan a fenéből tudtuk németül, azóta sem jön elő. Hajnalban jöttünk el, még hazadobott.

TáncosTével végre hosszabban elbeszélgethettünk a deviánsak egymás iránt érzett fokozott empátiájáról. :D Nem szeretem a deviáns szót, mert nem a normális viselkedés, hanem a prüd ellentéteként használják, amire meg használják, az sztem az egészséges. :)

Idénre még 16 nap szabadságom van, és Párizsba sem megyek végül októberben (TCsV visszamondta, a többiek meg nem ismerik úgy Párizst, hogy a nem közismert látnivalókat meg tudják mutatni.)

És nincs is kedvem szabira menni, minek egyedül. Tehát valszeg az lesz, hogy a főnököm elzavar majd, én meg korizok-kondizok-csavargok a városban. Vagy nem tudom, egy jó kis intenzív tanfolyam is jó lenne (varró például).

komment

---

2010.09.09. 14:53 :: Tobber

Asszem türelmetlen passzban lehetek, egy ideig megcsinálok mindenféle szivességet a cégnél, furikázok mindenkit táncra, fellépésre, buliba, lehetnek nálam a partik, aztán elkezdenek kihasználni* és akkor elfogy a cérna, és nem értik, hirtelen miért nem ugráltathatnak. :)

De egy kolléganőnek elintéztem azt, ami kábé a feladatom, céges lakáskölcsön aláiratása egy kis nyomozgatással, mire kaptam tőle egy tábla csokit, megköszöntem, erre írta:

"Nagyon szívesen. És nem azért, mert kellett J , hanem azért, mert te egy végtelenül kedves, szivélyes teremtés vagy J És ez manapság nagyon ritka.

Jövő héten indul a lakás-projekt, mindenképpen küldök képet. További szép napot!"
:)

*Értsd több, sokszor vendégüllátott ismerősnél még egyszer sem voltunk sok év alatt, buliknál menjek a kölykökhöz házhoz, akik heti kétszer elvárják, hogy hétközben 22.30 után vigyem el Pestújhelyig és Újpalotáig őket, én sosem ihatok bulin u.ezért, de egy csomó jókedélyű becsípettet vittem már haza, nem mehetünk a telkünkre kirándulni délelőtt, mert valaki sokáig akar aludni, vagy én fizetek benzint-matricát (soha senki nem ajánlotta fel, hogy belead pénzt), de azért a ingyenes és retkes strandra járjunk, ahol parkolás+ pár mosdóhasználat= a 800 Ft-os belépőjű fizetőssel, ahol nem mennek át a wakeboardosok előtted. Nem csak táncosokra morgok ám.
Most épp szívességből viszünk valakit egy hétvégi fellépésre vidékre, és akkor én kiszorulok a céges (=ingyenbenzines) autókból és mehetnék egyedül egy 11 éves kölcsönKa-val, sajátbenzinnel, éjjel fáradtan meg vezethetek haza onnan. Hát nemet mondtam, jöjjön egyszer más autóval, nekem most betelt a pohár.

komment

---

2010.09.08. 22:14 :: Tobber

Na jó,

 

 

Hogy ki vagyok?Hol Don Quijote, hol a préri magányos hőse. Talán legjobb ha Barátaim véleményt írom ide:
"Szellemes, intelligens, széles látókörű, könnyed és igazán szórakoztató társaság,
aki mindenhez hozzá tud szólni.A sors azonban kíméletlen éleslátással, maró gúnnyal és alkalmasint kegyetlen őszinteséggel is felruházzta.Humora inkább csípős és groteszk, semmint könnyed, de mindig eléri a kívánt hatást.Hangsúlyozottan közösségi érzelmű, szociálisan fogékony,és demokrata. Tökéletes barát, szeretni valóan gyarló jelenség,briliáns vitapartner,nagyvonalú, és mindenkit egyenrangúan kezelő kolléga."
Ha már idáig elolvastad köszi, még néhány gondolatot engedj meg kérlek...
Mint majdnem mindenki én is szeretem a"földi jókat" értsd: jókat enni,inni kirándulni, sportolni. de ezeket leginkább Valakivel szeretném csinálni. Na hát ezért vagyok itt!

komment

---

2010.09.08. 21:21 :: Tobber

Tegnap kiakadtam a próbán. Őszhalántékkal elintéztük fél órában, merthogyugye a szent próba, nem késhetek. Majd 19 h helyett 19.40-re ért oda TCsV, aki hozott még három táncost, akik nála kajáltak előtte. Senki nem bírt telefonálni, smsezni? Ketten vártunk ott türelmetlenül.

Rákérdeztem, hogy gondolták, mire TCsV volt flegma, hogy addig is gyakorolhattam volna, ami vicces, mert zene nála, a tánc megy, a térformák lett volna így a fellépés előtt, azt meg nehéz ketten. Egy bocs elég lett volna, úgyhogy szó szót követett, én eljöttem. A csajok elkaptak az öltözőben, majd TCsV is utánam jött és olyan igazi genya férfiként rákérdezett, hogy menstruálok-e. Közel sem, de nehezen tűröm, ha semmibe vesznek, nomeg Őszhalántékkal dupla időnk lett volna, ha én nem lennék ennyire lelkiismeretes. Aztán visszacsaltak próbára, de kicsit elment a kedvem az egésztől.

A Másfélévekezdőt meg kirúgta TCsV. Most én vagyok a legkezdőbb lány.

Utána már kedveskedett TCsV, félti a hátam, elvisz egy helyre, főz ebédet, de. Akkor is férfi, miért vagytok ilyenek?? :(((

Ma meg szerelmi tanácsokat adok 17évesnek (aki nem igazán szerelmes, ha most is egyes számú vagyok a khömmlistáján). És feljöttem erős 9/10-re, igen!!

Éééés azzal szórakoztunk, hogy megkerestük Ba-t a randivonalon. És kielemeztem a bemutatkozó sorait, amiben egyetlen őszinte jellemzés nincs, majd heccből elküldtem neki, hogy furán látja magát. :D Dög vagyok? Ja. :DD

komment

---

2010.09.06. 21:09 :: Tobber

Elíznéni megdicsért, a fejem meg annyira fáj, hogy hazahúztam, aludni fogok, igen!!

komment

---

2010.09.06. 21:08 :: Tobber

:)

 

komment

---

2010.09.06. 19:28 :: Tobber

Ha ma megnéztem magamnak Drprt, elhúzok Elíznénihez, majd táncot is beígértem és az új munkarend miatt 6.30-kor kelek, akkor mikor a fenében akarok aludni?? :(

És pasizni?

A szitu jelenleg annyi, hogy pasik nincsenek, Őszhalántékkal össze-összejárunk, EK meg akar izélni, meg egy zenészsrác is (ő lehet, hogy többet is akar), 17éves állandóan felajánlkozik, a fiúk szerint másik tánccsoportban táncoló srác is meg akar szerezni, szerintem meg nem, de semmi komoly jelentkező, aki agyilag elérné a minimális elvárásokat. Ez röviden.

komment

---

2010.09.06. 10:08 :: Tobber

Tegnap reggel TCsV ébresztett telefonon, ideje is volt indulni a fiúk négy órás hétvégi próbájára, ahol egyedüli lányként demonstrálhattam a lányok helyét a koreográfiában, meg egyik fiút megtanítottam az egyik táncra.

Aztán untam magam, így megtanultam a fiúk szólóját, ha már ott vagyok. Aztán TCsV-vel bejelentkeztünk Anyuékhoz lángosra, a két pasi jól elcsacsogott, persze megint nekem kellett vezetni TCsV autóját.

Aztán műkörmözés után nem bírtam a fenekemen és átrángattam 17évest táncházba, ott most rólunk pletyálnak éppen. De lemozogtam a sok kaját.

komment

---

2010.09.05. 00:01 :: Tobber

Pénteken munka után hazaugrottam köszönni az ágykészítő asztalosfiúnak, aztán Anyura hagytam, elrohantam Elíz nénizni, majd haza, ahol idillien az erkélyemen a naplementében ecsetelgette a fickó az ágykeretet, amíg én smirgliztem a fiókgombokat.
Megdicsért, ügyesen smirglizek.

Megszakértettük, hogy hogyan lehetne az ágy őőő néha megnövekvő amplitúdóját csökkenteni, vagy legalább lehalkítani, tök jó ötletet talált ki, és javasolta, ha máskor a szüleim előtt kell a "de ugye a vadabb szexet is kibírja" témakört felhoznom, kérdezzek rá, hogy a gyógytornát bírja-e. Sűrűn kell feltennem ezt a kérdést?

Aztán át TCsV-hez bulizni, ami viccesen indult, mert TCsV még egy másik buliban volt, a pótvendéglátó meg elhagyta a kulcsát és bennragadt a bezárt kapu és a felső rács közé a kukák mellé, ott ült a sötétben 45 percet, mi beintegettünk neki és visszaültünk a kocsiba csacsogni. Aztán már jó volt, hajnalban néztünk olyan pornót, amilyet még én sem láttam, pedig aszittem, engem már nem lehet meglepni.

Ma új ágyon ébredés, el céges napra Békásra, ott szötymörgő esőben játszottunk a kölkökkel, Auchanban bevásároltam hazafelé, mert átjöttek a fiúk megasztárt+xfaktort nézni, meg az ékszereimet felpróbálni. TCsV-től kaptam egy erotikus csipkeizét, amit ezúton köszönök, őő, de nem értem, miért kaptam. :D


komment

---

2010.08.31. 20:47 :: Tobber

A kéket fűztem hétvégén, a rózsaszín az első szettem:

:)

:))

(Fotózni még mindig nem tudok. :) )

komment

---

2010.08.31. 19:48 :: Tobber

Tegnap munka után Kolleginával soppingoltunk pölö egy bőrdzsekit, úgyhogy megkapta a "használt" ballonomat kölcsönbe, hogy ne fagyjon szét. Majd elmentünk másik kollegina lánybúcsúztatójára, amin a skacok is megjelentek egy idő után, úgyhogy 5 pálinka és egy mojito után boldogan jöttünk el, amikor a helyet bezárták éjjel.

GörisPé Illetővel vállvetve győzködött, hogy kurvára esélytelen, hogy én valaha maszkulin legyek.

Hehe, nem ismertek pár éve, amikor még nem magassarkúban, fullékszerezve, sminkelve rohangáltam, most meg lobog a hajam és szűk a felsőm. :D Amikor olyan kedvem van.

A taxiba szálláskor Illető felajánlotta, hogy velem őőő alszik, visszautasítottam. Pedig kedvem lenne, de unom már ezt az életmódot. Erre vagyok predesztinálva, vagy eljön már az Egy és nagyjából Végleges?

A mai próba érdeklődés hiányában elmarad, két stréber: TáncosO és én mentünk volna, de nekünk meg zenénk nincsen, anélkül meg egy táncpróba, még egy aerobik is nehézkes. :)

Úgyhogy találkoztam apámmal (aki fél perc alatt felhúzta az agyamat, mindegy), néztünk nekem ágybetéteket, majd Elíznéni csodagyógytornászom javaslatára beszerzünk egy ágyrácsot, rávágatunk a legsimább matracból, és szerinte ez a legjobb a deréknak. Egy szivacsnyit megér!

Találkoztam még apu cimbijével, aki ismét agyondicsért, hogy mennyire jól nézek ki (az új bőrdzsekimben), jól van...

komment

---

2010.08.30. 01:24 :: Tobber

Ma már fel bírtam kelni a fejfájástól, átmentem szülőkhöz ebédelni, csak közben elfelejtettem enni, de az ötödik kávé határozottan csökkentette a fejfájásomat, amit előző nap advil ultra+3óra+paracetamol+3óra+neocitrán(hátha influenza)+3óra+diclofenac nem csillapított.

A kezem lefoglaltam, összedrótoztam egy teljes szettet fülbevalók, medál, karkötő, gyűrű.

Aztán megerőltettem magamat egy komolyabb otthoni gyógytornára, majd fogadtam az asztalost, hogy dobjon össze egy fürdőszekrényt meg egy új ágyat, ami nálam elég speckó, mert szekrények tetején van a matracom. Mindegy, ehhez szakember kell. Anyuék is átjöttek kíváncsiskodni.

A csinipopsi asztalos győzködött, hogy stabil funérból is, úgyis csak alszom rajta, majd próbáltam úgy feltenni a "de ugye a vadabb szexet is kibírja" kérdést, hogy a szüleim lehetőleg ne fogják fel, mire is kérdezek. A pasi megértette titkos kódolásomat, felcsillant a szeme és később őőőőő feliratta velem a számát, csak a főnökét tudtam. :D

Aztán szájhúzva elmentünk táncházba, szabadtér, hideg, fejfájás, de aztán végigtáncoltuk-röhögtük az egészet.

Azért megértem, miért utál minden tánccsoportost Ess és köre. Mert jóóól  kidobtam anno. Mert nyomasztja, hogy szebben táncolunk.

Mert tényleg klikkesedünk. Mert sokszor külön sorban táncolunk. Körbeállunk, mint a kézisek és hangos kurjantással ujjongunk. Mert diszkót táncolunk hátul valami unalmasra.

Mert akkora tömeg volt, hogy úgyis csak a fejünk és vállunk látszott a tömegben, az nem igazán, hogy miket lépünk, ezért TCsV-vel a sor végén konkrétan páros lábbal ugráltunk pont olyan ütemre, hogy felül úgy tűntünk, mintha tényleg helyesen lépnénk. :D Sorvezető TáncosTé hátranézett és röhögött rajtunk.

Majd megbeszéltük TCsV-vel, hogy a tömeg nyííílván nem a zenekart tapsolja minden szám után, hanem minket, mert tök jók vagyunk, ezért a tapsoknál összekarolunk és átérezve művészetünket komoly képpel hajolgattunk a tömeg felé.

Még vissza-vissza kiáltások is elhangzottak, erre csak szerényen mosolyogtunk, de a zenekar félreérthette, mert új számba kezdtek... Ki érti ezt?

:)

komment

:)

2010.08.28. 22:38 :: Tobber

MKKP az ATV-ben. És még KO is vette a lapot.

"- Mi alapján gondolják, hogy nyernek?
- Statisztikai adatok alapján.
- Milyen statisztikai adatok?
- Kint van a kocsiban."

 

 

komment

---

2010.08.28. 19:53 :: Tobber

A fránya hidegfront elvitte a vérnyomásom, semmitől nem múlik a fejgörcsöm egy napja. :(

Este még elmentem utifotókat nézegetni táncosokhoz, egész jól emlékeztem mindenre a 6 évvel ezelőtti portugál körutunkról, de már ott KO voltam. Csak TCsV kibszott finom gyömbéres tojása dobott fel, eszméletlenül finom, a kérésemre dobta össze ismét.

Ma lemondtam egy randit egy kedvesfiúval, egy esti koncertet ahová a zenész hívott, egy bulit kollégákkal, meg egy különleges bulit, ahová láthatóan sosem tudok eljutni, de szabadtérhez 18 fok van már most. :S

Holnapra már lemondtam egy mozit (én, hihi, azt sem tudom már hogyan néz ki egy olyan), még egy randit, Srác is átjött volna de közbejött valami, viszont fogadok egy asztalost, hogy fabrikáljon olyan ágyat, ami segítségével reggel talán nem könnyezve kell majd felvennem a bugyit, lehajolni fogatmosni, kapaszkodva pisilni.

Meg tánc van holnap este, de attól elszoktunk július óta, a két tánctáboron kívül egyetlen tánctanítás, meg egy örömködés volt, most is csak csacsognánk sztem.

A mai félrefordítás a topmodell leszek egyetlen része alatt kb. 15x elhangzott kefe szó alapozással kapcsolatban. A brush ecsetet is jelent, bakker.
Hogyan képzelte a fordító, hogy kefével fel lehet vinni poralapozót? Vagy bármi sminket? :D

komment

---

2010.08.27. 16:08 :: Tobber

http://mollyblooom.blogspot.com/2010/08/blogger-bloggernek-farkasa-vol-58903118.html

Ezért nem lehet nálam sem kommentelni. Nem a kritikával van bajom, azt úgyis megírjátok, hanem hogy állandóan félreértelmeznek és folyamatos magyarázkodásra kényszerülök.

Amikor még hittem egy lánycsapatban, minden második levelezésem arról szólt, hogy nem vagyok olyan debil, mint amit ők hittek és debilkét kioktatták kb. óvodás szintű kérdésekben. És fel sem fogták, hogy olyan magasságú problémáim vannak, amik nekik kérdésként sem merültek fel soha.

Ők engem tartottak hülyének, én őket tartottam fogyatékosnak. Aki ismeri, tudja, kikről írok és kik ne vegyék véletlenül sem magukra. (És AZ se vegye magára, aki most dafke magáraveszi, mert nem fogok vele ábécésen levelezni! :DDD)
Azért mégis sajnálom, hogy az szétment, igaz azóta remek emberek közé kerültem, akit meg szeretek, most is tartok kapcsolatot.

//

Ma kaptam új számítógépet meg filmvászonméretű monitort a cégnél, a telepítgetés alatt babáztunk, a kicsi nagyon rám volt kattanva. Én meg rá.

Gyereket akarok!

 

komment

süti beállítások módosítása