Próbálok lejönni a netfüggésről, viszonylagos sikerrel. Gondolom, 100 000 megválaszolatlan levelem van, nem bírom követni.
Szar a kedvem, negyed év alatt k.b. semmit nem valósítottam meg a felírt tervekből. Vannak növények a teraszon, naponta főzök és becsülettel csinálgatom a villanófényes szőrtelenítést. Hát ez elég nulla. Többet kellett volna mozognom, meg olvasnom, meg reformkajákkal kísérletezni (bár sztem én már mindent megettem, és a nagyjától vagy hányingerem van, vagy kétnapos gyomorgörcsöm :D), mittomén.
Ja, meg pár vállalhatóbb ékszert összedobtam.
Dühít, hogy mókuskerékben telt el több hónap.
Azt látom, hogy mások sem tettek túl sok mindent, pedig van, aki nem is dolgozott.
Jövő héttől kezdődik a be-bejárogatás, senki nem tudja, mik az elvárások, mennyit kell bent lenni, mik a feltételek (merjek-e a menzáról kaját elhozni).
Állítólag utcán parkolni képtelenség, mióta ingyen van, hát én holnap bemegyek kocsival és körülnézek parkolóügyben. Ha szimpi a placc (valami sóderral feltöltött házhelyet képzelek), meg is veszem a bérletet, inkább vesszen el, ha mégsem kell sokat bemenni, mint a jövő héten kapcsoló többszáz kolléga elhappolja a helyeket.
Ja, az irodaházba akkor sem állhatunk be, ha egy vezetőnk nem jön aznap. Nakösz.
Félmilliós napi utasközönséges metróval semmi kedvem bejárni.
Egyelőre a régi autóval tervezek.
Munka van, Kolleginával is gusztustalanul beszél mindenki, nem csak velem (a sok módszertani tréning mellé beférhetne a cégnek valami indulatkezelési coach is frusztrált helyzetekre), allergia ilyen szélben és nulla tavaszi esőzéssel itt faluvégen elviselhetetlen, ég a szemem, spórolok a pislogással, mert másodpercek, mire kitisztul a látásom, spórolok a levegővétellel, mert minden egyes csiklandoz az agyamig. Ja, ne érjünk az arcunkhoz. Jó.
Cimbik bandázni akarnak, én nem, Kócos jönne hétvégére, de félek, már edzésre jár és dolgozik, cicám megmentője nagyon akar, Hokis is meg Nagyonlétra, csak ők nem úgy. Nagyonlétra rinyál, hogy a terhes pocaklakóvalcukizunkafacebookon menyasszonyával dögunalom a keksz, ez egy szép út kezdete...
Három napja szétmegy a fejem az időjárástól és reggel öttől a vécén görnyedtem menzeszgörcsökkel.
Én várok a mindenféle nyitással keddig, aztán meglátjuk.
Amíg doktor Gödény NER-bábtól idéznek a kollégáim, hogy ők nem félnek és belexarnak, megnyugtató lesz köztük lenni. Ja, nem.
