Szeretem, és egészen jól kezelem (főleg a feminista, a kultúrás, a budapestes, a macskás, hokis, meg a trollcsoportokat olvasom), de hülyét kapok az engem stalkerező öregektől, ismerős zenészektől, osztálytársak alig ismert anyukáitól, sosem posztoló, ám pszichopata nagybácsimmal kontaktolós, drótleadós unokatesótól.
Ha ismerős nyilvános képét kommentálom, ott teremnek, hogy jópofizzanak. Tapsolnak, ha vicceset írok, elsőként bennfentesként kommentálgatják a képeimet, mintha örök cimbik lennénk a vén faxszal miközben köszönni képtelenek, ha összefutunk. Ja nem, az egyik hatvanas ragyás zenész bácsi megáll mellettem és szerelmesen néz, na az rém ijesztő. Hát nyilván törlöm, amikor rajongva ír a nem létező szépségemről.
Én meg jólnevelt kislányként cikinek érezném tiltani őket. Vagy mégis? Én életem, én dolgom, és mázli, hogy most épp ez a legnagyobb gondom. :)
Nincs motivációm dolgozni péntek délután. Ilyenkor szoktam számlákat könyvelgetni, de tetűlassú az SAP ma. Venném át a cipőmet, de egész nap sneakersben vagyok, és rohannék haza kitakarítani, mielőtt a cimbik odaérnek. Persze nagyban megy a körchat, hogy x óra, vagy x:15, de komolyan, máskor sem pontosak, éppoly jól elvagyunk addig ketten-hárman és közben összedobunk enni-inni valamit. Írtam nekik, hogy kiszálltam, én otthon leszek, a macsek is, majd szivárogjanak. :)
