A macskakolóniában, erdőszélén felnőtt kóborcicám nem tudja, hogyan kell emberhez bújnia.
Mögém telepszik a támlára és ráül a fejemre. Vagy a szemembe csapkodja a farkát onnan. Dagasztja a hajamat. Vagy az ölembezuttyan fenékkel és néz, miért nem érem el a fejét a combomon. Általában elrohant, ha ölbevettem, nem értette a dolgot és megijedt. Azt már felfogta, hogy ölben jó, tegnap is rajtam szunyókált. De jobb szeret a lábam elé zuttyanni és ott vakartatni magát. A derekam ezt nem annyira szereti.
Én meg nem tudom, hogyan kell játszani vele. A simbásat láthatóan nagyon élvezi. Amikor nyújtózik, felkapom és lóbálom kicsit, ő meg örül.
