Hogy néha miért is szeretem az egyedüllétet?
Mert a haverjaimmal egy üljünk le fröccsözni szombat este nyolckor egyeztetés úgy néz ki, hogy:
Ketten is kitaláljuk, körbeírunk hétfőn.
Én hagyom, legyen a másik hely.
De akihez átmennénk, még nem tudja, csak a párja, mert ő akkor tálalja otthon, ha van érdeklődés.
TCsV bizonytalan, függ a párjától.
Gé csak akkor jön, ha kedve lesz, ezt nagyban befolyásolja, kik lesznek ott.
Én jelzem, hogy megyek, de mivel előtte munka-haveri limonádé-zenekar megnézése-hazarohanás, ezért kedden(!) jelzem, hogy kések 15 percet(!).
Erre a szervező hőbörögve ír a válaszomra, hogy ismer minket, el fogunk fáradni aznap és nem fogunk menni. Célozva annak a fixen visszajelző 3 embernek, akikre mindig lehet számítani (rám is!), ha ők mondanak valamit, akkor ott lesznek. A szervező pont nem olyan, pontatlan, utolsó pillanatban lemondó-módosító, programot lebegtető.
Mivel nincs kedvem vitázni egy szombati esti fröccsözésről, nem reagálok az igazságtalanságra.
Gé kivételével más sem. Nem játszmázunk.
Amire most a reakció, hogy Gét kérdezgetik, hogy TCsV meg én megyünk-e.
Miután legutóbbi levelem épp erről szólt, hogy megyek, Gét megnyugtattam.
Jó, akkor neki is lett kedve, jön.
Aztán Gé ír, hogy TCsV szólt neki, kizárólag(!) akkor jön, ha én is megyek.
Tehát megnyugtatom TCsV-t, hogy megyek, bár kocsival, így inni nem fogok, ám útbaesőket útbaejtem.
TCsV párja majd eldönti, szvsz nem fog jönni.
A többieket megkímélem az itt szerepléstől.
És még csak csütörtök van.
És csak egy négy órás iszogatásról van szó.
A bonyolítós haverjaimat le kéne cserélnem olyanokra, akik egy megyünk-e valahová kérdésre annyit válaszolnak, hogy igen, majd aztán megyünk is.
A kollégáim és a táncostársaim is hasonlóak. Na ki irigyel? :)
