Azt gondoltam, a siklósi pihenés az év legkellemesebb eseménye, de szorosan mellézárkózott a baráti tánccsoport látogatása, édesek, kedvesek, lószart van ellenségeskedés a népeink között, ragaszkodtak hozzánk, csapódtak, imádták a várost, a kulturális életet, a társaságunkat. Holnap este még hosszú út vár rájuk, 800 km.
Elmagyaráztuk nekik a táncház fogalmát, szívták magukba az élményt, hogy létezik olyan hely, ahol szól a zene, lenézik a lépést és önfeledten táncolnak, elvárások nélkül. Végig vegyültek mindenféle népség táncaira, két srác mindig mellettem lógott.
Feléjük nem sok respektje van a népzenének, panaszkodnak is, hogy nincs néző.
Itt meg kaptak három fellépést, egy táncházat, meg egy folkfesztivált, amin láthatóan megdöbbentek, sokszáz ember érdeklődik, tapsol, örül nekik. Átadták magukat az élménynek.
Fesztiváli fellépés után már mennénk, amikor egy csángó zenekar belekezd. Hát nem indultunk. Felkapták a fejüket, visszaszálltak a buszról, hogy mi is ez. Mi harmincan, meg még ott lézengő magyar néptáncosok nekiálltunk az úttesten táncolni.
Még sosem láttam ennyire önfeledtnek táncosokat!! A lépéseket azonnal értették, lelkesen követték, ez hiányzik nekik otthon.
Nem tudom, jönnek-e még felénk, mi már kétszer jártunk náluk.
Ez örök élmény marad, szerintem nekik is.
