Naszóval leültem az ügyvezetőkkel, egyik pörgősebb mint a másik, én meg perverz módon élvezem. (Na, így hányan találnak a blogomra?)
Kitalálták, hogy bírni fogom őket egyedül is.
Baromi sok a munka, bocsi, akinek nem válaszoltam mostanában! Új főnök elképzelte, hogy az ország sok zugában szétszórt ezer dolgozónkkal minddel személyesen szeretne találkozni. Vállvetve próbáljuk lebeszélni, de párszázzal már megszerveztem.
Az ötleteimet mindketten értékelik, ma is megdicsértek, ez ösztönöz. Az kevésbé, hogy a 3-4 évente begyulladó állkapcsom nagyon kínoz és a diklofenák nem hat. Még az ibuprofen is jobb.
Ma sokan hívtak, írtak, smseztek, mondjuk a két jelentősebből az egyik Nagyikám a maga 94. életévével, akivel kiabálni kell, a másikban be kellett számolnom a tapasztalataimról, mit kell mondani kocsilopás esetén a rendőrségen.
Lebeszéltem pár ebédet, korizást és a nagyonszép pasi is randizni akar. Hát, én nem húznám az időt, őőő...
Voltam még szülinapi meglepibulin, korizni, családi ünnepelni Anyu névnapját, a legtöbbön diszkréten kapkodott cataflammal (ezt a helyesírás-ellenőrző ki akarja javítani csatalovammal-ra), ami egyáltalán nem hatott.
