Tegnap Ess-hez érve a szomszéd öt éves kölyök már a medencében volt, csatlakoztunk hozzá.
Ess hamar elunta, mi egy teljes órát fröcsköltünk, birkóztunk, dobáltam, lábánál pörgettem a fiút, remekül elvoltunk, Ess csak fotózgatott kintről.
Este gyertyák, vacsora, reggeli kávé, blabla.
Aki idillinek gondolná, nem az.
Továbbra sem hiszem, hogy szeret.
Ma például pihenni akartam itthon, ő korán lefeküdni otthon, mert holnap 5-kor kel.
Erre most telefonál, hogy hallgassam csak: egy koncerten épp a kedvenc zenémet játszották.
Hol is van? Ja, elugrott Szentendrére sétálni és belebotlott egyik kedvenc zenekarunkba.
Elugrott Szentendrére? Sétálni? Egyedül? Véletlenül pont az a zenekar? Miért nem hívott magával? Ha nem akar vinni, minek hív onnan, hogy fájjon a szívem? Ha eddig hónapok óta minden ilyen rendezvényen együtt lógtunk és most akar kaparni utánam, miért nem visz oda? Nem értem. De nyugodtan átmehetek hozzá, hamar otthon lesz. Mivaaaan?
Jöjjön csak ide, ha még akar valamit. Idejött fél órára, szerinte megnyugtatott, hazament aludni. (Kutya, gyógyszerek, nem marad.)
Nem véletlenül hezitálok. Igazából most nincs is kedvem vele lenni. Csak nagyon unalmas egyedül.
