Meget hetek óta tartó húzás után leépítettem, meg is ígérte, hogy nem jelentkezik többet.
Most hív, hogy ő ezt így nem tudja elképzelni, hogy amilyen fontos volt neki a kapcsolatunk, csak úgy ne legyen többé.
Én viszont nem tudom.
Nagyon szeretné, ha átgondolnám, ha akármilyen formában benne lennék az életében. Ezt ecsetelte húsz percig. Nem könyörgött, nem sírt, csak a józan eszemre akart hatni.
Jól elvagyok abban a kis világban, ami kialakult, néha szelektálom a már nem kellőt a környezetemből, most is erre készülök. Nem tudom elképzelni Meg nélkül, nomeg ha az élet elsodor minket egymástól, akkor is mindig újra összehoz, pedig józan ésszel tudom, hogy SZÜKSÉGEM nincsen rá.
De mégis inkább hagyni kellene.
Vagy mégsem.
Része az életemnek? Bizonyára.
2001 őszétől ismerem. A gondolatait, a vágyait, a titkait, amiket csak nekem árult el.
Nem akarok elgyengülni.
