Kapcsolódva Béká blogjához (aki még nem fedezte fel, hogy van egy olyan típusú konditermes is, aki 15 perc súlyzózás után rohan vissza futópadozni, majd ezt eljátsza tízszer, mert olyan bazialacsony a vérnyomása és pulzusa, hogy mindig leesik nekije...):
Múltkor topikot indított egy lány, hogy a szociológiadolgozatának témájául a jégpályán való ismerkedést, a mozgásból következtethető társadalmi pozíciót, etc. választja.
Kihívtuk korizni, majd annyit pofáztam neki a saját megfigyeléseimet, hogy simán összedobta a dolit, ami ötös lett... :)
Tudnék mesélni, csak sztem koristéma már senkit nem érdekel... ;)
(EZÉRT irigylem Vaspasit. Egy szociológiai kutatóintézetet vezet, isteni a munkája, órákig tud róla mesélni!) :)
Tegnap Műjég este. Van egy fiú, aki december óta mindig odaköszön és nem tudom hová tenni. Se nem a zenekából, se nem a műjégről ismerem, nem mutatott be neki senki, nem ismerkedtünk úgy össze, hogy hatszor elgázoltuk egymást (van jónéhány ilyen :D), nem rokon-barát-üzletfél-barátnőexpasija. Dehát az én arcmemóriám... Van, hogy rokonomat nem ismerem fel. :D
És tegnap este megint köszönt. Hezitáltam egy negyedórát, majd egyik körnél fogtam, utánafutottam, hogy tudom, mennyire ciki, de fogalmam sincs, hogy honnan ismerem. :D
Őőő, sehonnan, csak itt szoktalak látni, mindig kint vagy, és ezért köszönök. Egyébként Attila vagyok... :)))
Reméltem, hogy nem az lesz a válasz, hogy közvetlen kollégád vagyok, vagy tegnap is együtt kocsmáztunk, vagy pláne az, hogy valamelyik khöm egyéjszakásom... :DDDDDD
Pedig őőőő lehetne egyik egyéjszakásom, nagyon szép srác, százkilencvensok magas, szép arcú, szép szemű srác. :)
Motyogtam valamit a pocsék arcmemóriámról, mire biztosított arról, hogy ő amint meglát, mindig odajön majd köszönni, hihihi.
