HTML

Jftr

2018.03.17. 19:33 :: Tobber

Szerdán megnéztük a kedvenc színházunk (legalábbis amíg színre nem tűzték A két Koreát, az volt) kulisszáit, egy történész izgalmasan mesélt a bennfentes titkokról. (Megdöbbentően idejétmúltak a szervezéssel, lemaradtak az informatikával 1980-ban, inkább szervezetlenségnek mondanám, egy alap bolti szoftver '95-ből megspórolna nekik heteket.)

Felelevenítettünk darabokat, rendezőket, nagyon sokat jártunk ide az elmúlt 15-18 évben, végre állhattunk a színpadon.

Alvás után is az ájulás szélén voltam a légszomjtól, de élveztük.

És mindig megállapítom, hogy értelmes nők milyen trendik maradnak 50+, sőt 70+ évesen!

Másnap meglátogatott Hokis, ismét körbeimádott, aztán begyógyszereztem magamat allergiagyógyszerrel, Aspirinnal ÉS köhögéscsillapítóval, mert a tüdőm után lassan más szerveimmel is baj lesz, ha nem mozgok.

Bírtam 1,5 óra alap erősítést, de nagyon vigyáztam, hogy bemelegítés után a pulzus ne menjen fel, mert az gyorsabb légvétellel járna, ammeg nem megy. Nem ettől fogyok le, de a kondim egész tűrhető.

Autót porszívóztam a menő önkiszolgálóban, még esőben is voltunk hatan!

Lakást takarítottam, nagymostam, 1,5 kg húst felporcióztam és befűszerezve mélyhűtöttem kis adagonként, tanultam.

Unokatesómék hívtak kétfarkús békemenetre, de nem akartam megfázni. Mennyien voltak!

Pénteken elugrottam a dokihoz a receptjeimért, majd bandáztunk E-ék új lakásában.

A végén odasúgta E férje, hogy menjünk sokat, mert nagyon élvezték. És a másik baráti körük (ismerjük, karótnyelt bagázs) sosem játszik a gyerekekkel, mi meg kedvesek vagyunk velük is. Kijavítottam, hogy szimplán szeretjük őket. :)

A nagyfiú, már hat éves, állandóan az ölemben lógott és magyarázott, a középső is rám mászott párpercenként, irtó viccesek. Alig bírtam az anyjával pár szót (angolul) beszélni, de már azt is értik kicsit. E mesélt egy exéről, tiszta Judós3. Még 40 évesen is álmodozik az életről. :D

Aztán végigröhögtük a szüléstörténetüket. Hát, filmbeillő.

Amikor egyik kölyök a lábamba kapaszkodott, a másik a hónom alatt keresztben, mert nem akartak elengedni, én meg sutyorásztam nekik, Gé elnevezett kisfiúkkal suttogónak.

Hazafelé tesco, legalább a látszat meglegyen, hogy van itthon diétás alapanyag, ezért ma ébredés után rendeltem egy pizzát, félálomban lenyomtam egy szeletet, és ahogy a nagykönyvben meg van írva, végigaludtam a napot.

Tanulok.

Fáradt vagyok.

 

komment

Nyelv

2018.03.17. 11:46 :: Tobber

Értem én, hogy nem szabad leakadni egyes szavakon, meg holisztiőő egységében kell értelmezni a hallott szövegeket, de én még ott tartok, hogy kimazsolázott szótöredékekből tippelek, mit mondanak vajon. Figyelve a csoporttársaim témától távoli válaszait, nem lehetek egyedül.

Az argentin sztorizott a történelemről. Hosszan dumált (addig sem nekünk kell!), de nem tudtam túllépni azon, mi is az a loszmázsász.

Na, tipp?

.

.

.

.

.

.

.

A mayák, bammeg!

 

komment

Just for the record

2018.03.15. 00:21 :: Tobber

Múlt héten a PapírKutyaKülönítménnyel holtversenyes másodikok lettünk egy tájékozottságunkat firtató játékban. Meg jól szórakoztunk.

Aztán a Testnevelésiegyetemista aludt nálam.

A metróról le kellett szállom, úgy fulladtam, nem vagyok jól.

ÚjNagyfőnök improvizál, így helyzetbe hoz. Élvezem.

RégiNagyfőnök kommentálgat a fotóim alatt, na ez hír bent.

Spanyolon a fenntartható fejlődésről dumáltunk, meg a nők helyzetéről. Előtört belőlem a feminista.

Meglátogatott a snowboardos.

Vasárnap elutaztunk Bével 3 nap wellnessezni, megcsodálni a jeges Balatont, finomakat ettünk, jót sétáltunk a napsütésben, jacuzziztunk.

Bé fel akart mászni egy meredek dombra, én a cél előtt 700 méterrel feladtam, úgy görcsölt a légcsövem, fulladtam. Kiszédültem egy tisztásra és egy kövön fekve lebarnultam 20 perc alatt.

A kocsim az emelkedőn nem ment fel, mögöttem csak bazaltkő, megijedtem. Hátra teljes gázzal+gravitációval kilendültem a fűbe, nagyon paráztam, ne csússzunk le.

Borkóstoltunk, bár én 3 mini adagot nem bírok meginni, de a borász cuki volt.

Mágnespuzzléztunk az apátság pincéjében, hazafelé átbeszéltük, mekkora változást hoz a társadalomban a Tinder, majd elvittem a kocsit a megérdemelt mosójába.

Már szabin, Kismacska nálam aludt. Én meg köhögtem.

Gyönyörű pasi lett.

 

komment

Fuh

2018.03.09. 20:46 :: Tobber

Micsoda káosz nap!

Egyszerre kell minden, ha nem kapja, telefonál, miközben a többi nyolc nála fontosabbat nem tudom végezni (szívességek!), de fel is tart a hülyéje. Nekem hőbörögnek egy harmadikról, meg a luxusszálló kajájáról, meg az anyósról. Közben gyűjteném a számokat, adatokat, fogalmazom angolul, mégiscsak most lát először az igazgatóm angolul levelezni, fontos embernek, nem akarok tévedni, csörög a telefon, nem ettem meg a reggelimet sem, csikar a hasam és nincs idő mosdóra, megjön a nagytárgyalásra egy csomó ember, határidők vannak, privát csörög a mobilom, nem tudok többet a leckéről, mint átküldtem, túlórák és túlpörgések.

:(

---

Tegnap lett volna este hétkor egy elsőrandim, délelőtt lemondta, öt után írt, hogy mégis jön, mondjam a címet. Még bent dolgoztam, és különben is. Megírtam, hogy nem fér bele az időmbe ilyen hektikus beosztás, bocsi, erre a válasz, hogy mi az a fontos program, amit nem tudok lemondani miatta.

Nem válaszoltam.

---

Cukin nőnapoztak a kollégák, mint a hét törpe a rajzfilmben, kedves ajándékok, virág. Amíg Illető nálunk volt, évekig ő költötte a verseket. Elcsíptem a folyosón, hogy hiányoljuk: vagy negyed órát kilógó nyelvvel jegyzetelt, és szavalt, csak nekünk.

---

Csörög a telefon, hogy hallják, ki az új ismerősöm facebookon. Mert terjed a cégnél, hogy exNagyfőnök bejelölt és lájkolgat. Egy fél napot hezitáltam, visszajelöljem-e, de bunkóság nem... És erről beszélnek. Nincs más hír?

komment

És

2018.03.08. 13:51 :: Tobber

"És meséljél, az elmúlt 15 évben milyen kekszuális kalandjaid voltak!"

Vajon hány karaktert bír el a messenger és hány évig gépelem a választ?

komment

Mindig visszatérnek

2018.03.08. 12:55 :: Tobber

Most már felírom, kit milyen becenévvel illetek itt. A snowboardos srác írt rám megint (2-3 éve szeretőm, tavaly én jártam hozzá, mert itt lakik a cég mellett, meg tudjuk...) mi újság, és mivel szexinek hív (lopom), és egyébként is izgalmas pasi, hát irogattunk. Azt hittem, azért, mert tinderen felbukkant, de utána lett találat, simán csak eszébe jutottam egy órával a match előtt. Na ezeket a véletleneket szeretem.

---

Meghúzták a kocsimat a hátsó fényszórónál, nem durván, de látszik. Egy sárga kocsi a festéknyom alapján, vagy az utcámban, vagy a tecsó parkolóban. Nyilván nem hagyott ott cetlit, a casco önrészem meg 100 000 Ft, hagyom. :(

---

Irogat egy srác, okos, helyes, második nap elárulja, hogy egy netes teszt szerint ő pszichopata, úgyhogy kedvesen bánjak vele. Bmmeg. Tiltás. Kérdés nelkül.

Tapasztalat, akit kedvesen elutasítok, az általában átmegy ótvar bunkóba, elmond mindennek és elküld a pixába.

Mint tegnap egy. Nem figyeltem a telómat egész nap. Ír reggel. Szép vagyok. Jól nézek ki. Délben, hogy megd.gna. Majd mivel nem kapott választ, este megírta, hogy szájba erőszakolna, lesz.patna, mert ócska rib. vagyok, és további ritka undorító dolgokat. Pedig ismertek, nem vagyok prűd. Ez a pasas őrült.

Elkültem az anyjába és jelentettem a pasit.

---

Ismét megtalált egy 15 éve elfeledett exszerető. Hogy ő mindenre emlékszik. És tényleg, elképesztő!!!

Olyan gyönyörű volt, kár, hogy öreg (40?), kopasz és pocakos lett. Mostanában nem ők jönnek be...

---

ÚjS kifejtette, hogy ha meggyógyul, akkor mivel vigasztalhatom. Ívesen kiosztottam, hogy mivel is van kölcsönösség terén jócskán elmaradva és addig nem kap újdonságot, amíg ezt be nem hozza. Néha meglep, hogy pasik mennyire nem tudják, hogy az még nem öröm és kielégülés egy nőnek, hogy megizélték... :D

---

Vannak még itt prűdek?

komment

14

2018.03.07. 10:44 :: Tobber

Az éjszaka, amikor 14 órát aludtam.

Lehet, hogy kimerített a két hét éjjeli köhögés, előtte a hányós vírus, januárban a lázas izé, előtte hónapokig a depresszió miatt nem tudtam aludni.

Hatkor elaludtam úgy sminkben, kontaktlencsében, merevítős melltartóban (aú!), lámpa világít mindenhol, kanapéra ledobott vacsoraalapanyag ugyanott reggel.

komment

Morzsák

2018.03.05. 13:18 :: Tobber

- A férjem így nem tudott minket kocsival vinni (metróval bejárható táv, 14 éves gyerekkel), ezért békávéznunk kellett volna, de szerencsére egy ismerős elvitt minket kocsival. Így maradt időnk a mekiben enni.

(Azt is megkérdezném, miért használhatja a 19 éves gimnazista az egyik kocsit, amikor ha szükség lenne a segítségére, nem lehet megkérni, mert a barátnőjénél van.)

---

Közel hetven éves, pörgős nőismerősünk autóhoz jutott. Úgyhogy megszerezte a jogosítványt. (<--- Válasz 1-2 korlátolt kérdezőnek, hogy mi lesz velem, ha berendezkedtem a mostani életmódomra, de "nem lehet a végtelenségig csinálni". Nem tudom, miért nem, arra nem válaszolnak. :D Majd akkor csinálok mást.)

---

A hétvége szobanyugalomban telt, nem bírtam elmenni a suliba a köhögéstől (aludni sem bírok tőle, de más előtt gusztustalannak tűnni mást megfertőzni zavar igazán), ez jó kifogás volt a kondi lemondására Békánál, de a sütijeimet beszereztetem vele. Anyu felugrott és nekiestünk egy nagytakarításnak, ha már végre van időm... Kicsit ájulós kedvem volt, de hát ha itt az idő, hát itt az idő.

Szombat este nálam aludt Kismacska, aki egy tündér. Én meg végigköhögtem az éjszakát, egy idő után a fürdőben, hogy ne zavarjam.

Ez a srác reggel is ultrabájos, és tuti nem igazi a szempillája! <3

Elrohantam nagybevásárolni (sehol nem lehet tulipánt kapni az aluljárós c.g.nyokon túl?), rendetvágtam, majd átjöttek a cimbik, főztünk közösen egészségeset és finomat. (Úgyhogy a sztívia miatt azóta is egy hatalmas lufiállatka az emésztőrendszerem.)

Té fél órával korábban ért oda, így vele elborozgattam, megbeszéltük a kexuális életünket. Mondjuk azt a többiek előtt is, csak ott gyerekbiztos kódszavakkal. Nem volt egyszerű a popsiepilálás témában. Igen, jól tudjátok, felerészt fiú barátaim vannak. :D

Este kicsit üldögéltem a lakás romjait figyelve. Érdemes volt nagytakarítani előttük. Majd ma este. De papírkutyázom. Holnap este. De akkor már mennék kondiba. Aztán jönnek a kölkök, majd szombati munkanap, majd wellness.

Már nem a depresszió mondatja velem, úgy aludnék pár napot.

Pf.

komment

He?

2018.03.02. 15:39 :: Tobber

Üldögélek az asztalomnál, majszolgatom a tízórai mandarinjaimat, Kollegina mesél.

A férjének három helyen van trombózisa.

Fél évvel fiatalabb nálam.

Állítólag a mozgásszegény életmód. Meg a magas vérnyomása. Meg már volt sok műtétje, mert mindig annyira begyulladtak a belei. És nagyon el van hízva.

És látom, miket esznek.

És elhangzik a mondat: Lehet, hogy ez már egy jel, hogy változtatnunk kell. Naívan visszakérdeztem, hogy életmódot? Dehogy, lakhelyet, ki kell költözünk a városból és egészségesek leszünk.

Ja.

---

Holnaptól visszaállok egy egészségesebb életre, okos ember más kárán. = K.rvára meg vagyok hízva. Tudom, a gyógyszer, de ez nem ment fel. Csak semmi lelkierőm önmegtartóztatni, kimerült vagyok.

---

Na megyek lerázni a popup fiúkat, reggel megint bejelentkezett három régesrégi exszerető, meg két agyatlan új. Mensi miatt nem sok a kedvem, egyedül Kismacska jöhet, Hokis, ÚjM és a Testnevelésiegyetemista a köhögésem miatt leállítva, ÚjS maga beteg két hete.

komment

:D

2018.03.01. 15:07 :: Tobber

Na hányan kezdtetek ráguglizni? :D

komment

Ja

2018.03.01. 15:00 :: Tobber

Ja, egyébként mesélte anno, hogy osztálytársak voltak a sportgimiben, dehát annyi mindent beszélt! Az a fiú mindig csak csacsogott. :D

Szép osztály.

---

Ma reggel a metrón már annyira undorítóan köhögtem, hogy könnyes szemmel fuldokolva leszálltam az egyik állomáson, kihörögtem magamat, majd felszálltam a következőre. Tuti taxival megyek ma haza.

Otthon maradnék kifeküdni, de most Kollegina férjének lett trombózisa, szal ismét egyedül nyomom majd bent, nem tom meddig.

Mondjuk enyhén sántít a dolog, anno amikor t. gyanú volt nálam (nem az volt), p.silni nem engedtek ki felállni és vitt a mentő (a horrorisztikus Honvéd ügyeletre 8-10 órát várni, hogy aztán leb@sszanak, hogy rossz kórházba mentem), nemhogy visszaengednék dolgozni azonnal. Na, kívánom a legjobbakat.

komment

Azta

2018.03.01. 10:52 :: Tobber

A pillanat, amikor Liu Shaolin Sándor mutogatja a tablóképét és Judós3 rajta van.

 

komment

Nincs nagy cél 2018-ra

2018.02.28. 21:31 :: Tobber

Lehet, hogy a több hete-hónapja tartó betegség/kialvatlanság mondatja velem, az is lehet, hogy az év végi depressziós fázis miatt eresztettem le, vagy megöregedtem.

De idénre semmi nagy célt nem akarok.

Semmit.

Gyűjtögetem a kicsiny megtakarításomat, mert nevetséges, mennyire nincsen rendes pénzügyi hátterem, ami egyébként f.szság, mégis így látom (ingatlanok, kisautóm, nyugdíjelőtakarékosság, fővárosi nagymulti bérsáv feletti fizu, mind-mind szuper magyar viszonylatban, de mások bakker sokmilliókat tartanak a számlájukon az én koromban, házat építtetnek, meg több hetes luxusutakra járnak! Még a 24 éves exfodrászom is).

Kifestetem a lakást (vagy megkérem Bét, mert legutóbb remekül szórakoztunk, de úgy érzem, most nincs ideje rá).

Talán eljutok B1-B2.1 szintre stabilan spanyolból.

Vidám programokra megyek, már amikor nem jön keresztbe munka.

Pihenek sokat.

Elegem van a végtelen negatív/semleges ingerekből, szégyellem, de kissé a magaskultúrából, ahol mélyenszántó, persze zseniális darabokat nézünk/könyveket olvasunk, aztán napokig rágom magamat fiktív emberek nyomorán. Meg a szépíró nyomorán. Néhány Pintér Béla után hónapokig. Mondjuk három hasonló jegyünk van a következő hetekre! :D

Elég azokból az emberből, akiket nem én választok magam köré.

A betegségekből.

A pasikból.

Csalódtam, akinek megnyíltam.

Meg kell tanulnom érzelmek nélkül kezelni minden kapcsolatomat emberekkel, munkával, tárgyakkal.

Mindig mindenkit fontosabbnak kezeltem magamnál.

Annyira irigylem az önző embereket, hogy mernek azok lenni. :(

Fáradt vagyok, boldogságot szeretnék békében, rohanások nélkül.

komment

Naptár

2018.02.28. 11:59 :: Tobber

Nézegetem a naptáromat, vidám kis programok lesznek!

A héten barátokkal főzögetés. A következő hetekben kvíz este, Nagyika szülinapja, sok-sok spanyol, wellness három nap, színház kulisszabejárás, több színházi előadás, mind nagyon színvonalasnak tűnik, családos húsvét, választás (must), hoki VB heti bérlet, keresztfiam névnapozás, nagykoncert.

De jó lesz feltöltődni!

komment

Grr

2018.02.28. 11:47 :: Tobber

Tegnap túlóra, mindenki a nyakamban, tökömtele köhögés, ha ma Kollegina nem lenne szabin, be nem jöttem volna.

Késő este hazabattyogva és totál áthűlve megláttam, hogy senki fel nem emelte a hólapátot a 12 lakásos társasházban, se a pasik, se a fiatalok, a hó meg ömlik, úgyhogy betettem a vásárolt sokadik üveg köptetőmet a lépcsőházba és nekiálltam a -8 fokban sötétben fél órát havat lapátolni/söpörni a kerti úton meg a társasház előtt. Irtó csúszós (jégszerű) a lépcsőnk, úgyhogy azt a környezetbarát szórósóval felszórtam (még én vettem anno, jobb, mint egy negyedik térdműtét vagy egy másik ház előtt pár hete akkorát csúsztam, hogy azóta leszakad a derekam), aztán tetőteraszt is letoltam.

A bőröm csodaszép lett! Lehet, hogy a köhögésemnek nem tett jót, de imádom csinálni. Télbuzi vagyok, na.

---

Dehát azért nagyon fázom.

És ritka tenyérbemászó, amikor az autós kollégáknak (garázstól garázsig, se hideg, se latyak, se lökdösődés) csiniminiben azon van képük nekünk rinyálni, hogy tíz perccel hosszabb volt a 20 percnyi útjuk. A finom meleg autóban üldögélve, zenét hallgatva, emberektől min. egy méterre.

Legutóbb Kollegina visszaböffintette, hogy mi meg a csúszkálunk, a busz lefröcsköl köbméternyi sárral, hering a bkv és hideg van, erre empatikus vezetőnk visszaszólt, hogy akkor öltözzetek melegebben.

(Anyád.)

Nincs is jobb a metróban átmelegedve, csatak izzadva negyed órát sétálni a hideg télben.

Plusz a cégnél legyél elegáns kisblúzban, magassarkúban, mindig gyűrött vagyok és a vastag nadrág hülyén néz ki kiscipővel.

---

Erre egyik (másik) kolléganőm bejelenti, hogy elmegy négy hónapra fiznélküli szabadságra, és hátizsákkal bejárja közép-Ázsiát (végre valaki nem Thaiföldre megy).

Ő is 10+ éve van a cégnél, ő sem akar elszakadni tőle, hát így oldja meg. Hasonlón hezitálok, 3-4 hónapig kikapcsolni a stresszből, az ugráltatásokból, igazságtalanságokból, új élmények, új környezet, kevesebb pisaszagú hajléktalan.

---

Ja, Judós3 ismét megcsörgetett egyszer a munkaidőm közepén, pont mint egy hete, ha akartam volna sem tudom felvenni.

Egy hete ugyanekkor ugyanígy.

Egyszer.

Ha akar valamit, ne a munkaidőben (tudja vajon, mi az??) hívjon, vagy írjon rám, hogy hívjam vissza, vagy mit is akar. Gondolom, a cuccait, és anyuka cseszteti az ebédnél...

Még mindig otthon él, még mindig nem dolgozik, havi kb. tíz-tizenkét darab edzést ad (cca. 30e Ft bevétel).

---

Én meg úgy számoltam, hogy a héten már nem lesz aktuális a keksz, mégsem jött meg, úgyhogy ma talán nyugiban tudok tanulni, gyógyulni.
Viszont ívben osztom a vissza-visszatérő s.ggfejeket, szemétkedőket, megbízhatlanokat, agresszíveket. Akadt, akit már letiltottam, megtalált más úton, hogy randizzunk. Soha. Nagyonlétra tavaly elfelejtett eljönni egy randira, hétfőn meg írt, hogy bocsi, viszont aznap jó. Hát őt is elküldtem, most írom épp Kommandósnak, akik jól ismerik egymást. :)
Napi 1-2 hasonló mindig akad.
Sem időm, sem kedvem ilyenekkel foglalkozni, szerintem még így is túl cizelláltan küldöm el őket...

komment

süti beállítások módosítása