Tobber életblogja

Hát, mit ne mondjak. Gazdi, meg az állata. Ez a macsek az összes huszonéves sráccal remekül kijön. Tegnap Nemszeretemamacskákat Hokis vakarászta, dobálgatta, húzogatta, ő meg rohant vissza hozzá további dögönyözésekért.

Szegény Hokis nem tudta elkerülni, hogy zuhany után összeszőrözze a lábszárát a nyolcasozásaival. :D :D :D

Egyetlen ötvenes nőt nem bírt (a cica, nem a Hokis), Anyu régi takarítónőjét, aki elvitte a fél dzsungelemet anno. Félt tőle, sem előtte, sem azóta nem futott be a kanapé mögé és elő sem lehetett csalogatni. Mondjuk nem segített, hogy kiabálva hívogatta a csaj! :D

Na ő ma megy ablakot pucolni hozzám (egyesek felmosás után szeretnek az ablakon tapicskolni). Kicsit tartok némi konfliktustól, de mondjuk a cica jól elvan a hűvös fürdőben is, látván az alomkavics nyomokat a kádban, meg a véletlenül nyitvafelejtett wc-ben. Nem. Nem akarok belegondolni. :D Inkább lecsukom.

Annyi kérésem volt, hogy kapcsolják rá a légkondit, mert felforr a cica leengedett redőnyök mellett is, pláne ha felhúzzák, én meg éjjel érkezem*. Látszik, hogy havasokból érkezett, hidegkedvelő állat, pont a légkondi vonalában alszik, pihen, játszik.

*Kidobtam a bizsuim (bizsujaim???) 90%-át, merthogy negyvenes nő elvan pár gyöngy, meg féldrágakő ékszerrel. Szóval most nincs ékszerem, amit felvegyek.

Okossrác megérkezett a külföldi, két hónapos útjáról.

Nagy egymásraborulás, örömködés.

Pénteken csak bújtunk, szombaton délben reggelit sütött, beugrottunk az autóba és éjjelig kocsikáztunk.

Felmentünk Zebegénybe, kávéztunk egy árnyékos teraszon. Felsétáltunk a kilátóhoz, átnéztünk a túlpartra. És pontosan szemben ott volt a céges üdülőnk, ahol ősszel, a szakítás előtt 2 héttel ünnepeltünk Judós3-mal az összeköltözésünk fél évét.* Ahol vörös rózsát lopott nekem, szív medált hozott, vett meglepi kávét, mert nem volt a konyhában, üldögéltünk a vízparton és romantikáztunk, szalonnát sütöttünk, 3-4 nap idill volt.

Azóta nem értem, hogy miért is lépett le utána pár nappal és főleg így.

(Jó, tudom, nem akart dolgozni. De akkor sem megoldás.)

Szóval elég szívbemarkoló volt újra látni a helyet, a vízpartot, a teraszt.

Aztán ránéztem Okossrácra, aki szép ÉS irtó okos és érdekes, és lelkes kiskutya szemű, és nyilván nem tart sokáig, mert vidéki egyetemre jár és ott kutat, de addig is intellektuális élmény minden vele töltött perc.**

Random megálltunk egy vízparti fövenynél, bámultuk a visegrádi várat szemben és nyugalom, béke, víz, madarak, bénázó motorcsónakosok, pihenés.

Aztán beugrottunk sétálni Vácra, ittunk egy kávét a Mihályiban, amit talán Molnár Ilonkánál javasolt valaki (ő??). Városkanézés, dunaparti sétány, nyüzsgés.

Hazafelé bementünk Kollegináék kedvenc éttermébe Dunakeszin, naplemente, tücsökök, Dunapart, nekem az megunhatatlan. Séta a sötét vízparton***, tippelgetés, hogy melyik lehetett nagyapám víkendháza a szigeten...

Éjjel másztunk haza, kifáradtan, mosolyogva.

Hajnalban arra ébredtem, hogy az ágyon ugrál, mert el akar kapni egy poloskát (ráhagyhatná a cicára), de már megszoktam, Kócos a pókokra reagál ugyanígy, neki az életét mentem meg a megfogásukkal. :D (Oké, megértem a fóbiákat, de én meg szeretem a pókokat és nem is rakom ki a lakásból, mászkáljon kedvére.)

Másnap szintén későn kelés, uzsgyi az autóba, tó, strand, kánikula, vízben játék, kedvenc étterem, kilátó, gyors sütizés, majd visszament vidékre.

Annyira helyes kölyök! És a cicám rá volt kattanva, folyamatosan dumált hozzá, magyarázott, könyörgött (nem tudtuk kitalálni, miért :D), bújt, sündörgött körülötte, elpofozgatta a tőle kapott szőlőszemet, amit estére el is tökített. Valahol a lakásban egy mazsola készül. Fel is tette a srác az insta story-jába. Meggyőződése, hogy tyúkok között nőtt fel a macska, mert a klasszikus nyávogáson túl a tyúkok kotkodálásával megegyező hangokat hallat rendszeresen. (Biológus lesz, ő tudja.)

*Judós3-mal álmodtam, beszélgettünk arról, hogy az új nő élete szerelme és én meg győzködtem, hogy milyen boldog vagyok én is az újjal, és amikor felébredtem, eszembejutott, hogy 13 éve exPasival ezt játszottam el a szakítás után.

**Nem tudom eldönteni, hogy a milfség vonzza a szép, okos és rajongó huszonéveseket hozzám, vagy külsőm eszem személyiségem, tinder talán. De 20 évesen, feszesen és frissen sosem volt megközelítőleg sem ilyen jó pasim, mint most évek óta sorban a legutóbbi 20 szeretőm... Mindenesetre dühítő, hogy már öreg vagyok hozzájuk. Nem mintha akarnék komoly kapcsolatot, pláne nem monogámiát. :D

***Fun fact, hogy Judós3 az insta szerint ugyanekkor a Duna szembepartján, Kalászon dunaparti romantikázott a fövenyen. :DDD

Szemétnek hiszem magamat, de így érzek.

Biztosan ötvenes pasik is ezt gondolják rólam, de legalább nem csinálok nyilvánosan hülyét magamból (=legalább tudom, hogy gáz lenne, ha így viselkednék). :D

Céges menzán pangás, mind a négy csini pultosnő ott álldogál. Odajön (láthatóan már nem először) egy 55 körüli, valaha jóképű férfi, és a korombeli, izmos, műcicis, szolis csini csajnak majomkodik, hogy elhívná vacsizni, meg olyan udvarlást nyomott le, mint egy Z-kategóriás Adam Sandler film főszereplője (ha már béna, legalább Woody Allen legyen!). A csaj zavartan heherészett, ajánlotta, hogy majd facebookon jelöljék be egymást, de a pasi addig erőszakoskodott, amíg megadta a mobilszámát. (Nagy hiba!)

Mi meg a másik három csajjal összefintorogtunk, és beugrottak a remek emlékek, ahogyan nekem majomkodtak ötvenes faszik nem kevésszer, és nem bírtam megfogalmazni, miért gyomorforgató az egész.

Nem a koruk miatt, hanem a mórikálás szánalmas, egy mai szűz kamasz rutinosabban bókol, áh!

(Itt most az összes korombeli női olvasóm együtt bólogat, mindenki átéli.)

Hozzám 50-55 év körüli pasi illene a társadalom szerint, ajánlom körbenézni a tinderen/cégnél/családban a korosztály férfiai között. Nem érettebbek egy 25 évesnél.

És egy 25 évesnek a potenciája, háááát, nem ecsetelem. Tudjátok. És kapok ajándékot, tegnap a kertből a kedvenc gyümölcseimet, masszázst, millió simogatást, letölti, amit kérek, segít szoftvereknél, gyengéd, figyelmes, megpróbálok én is az lenni. És a teste csodás. Na mindegy, elkalandoztam, keveset aludtunk. :D

Macsek teljesen rá van kattanva Kócosra.

Rohangál utána, ha csak kimegy vizet inni, dörgölőzik a cipőjéhez, dumál hozzá. Jesszus, ez a macska állandóan beszél. Van kint étele, vize, játszunk vele, szóval nem akar semmit, csak magyaráz.

Ha csókolózunk, közénk áll a kis törpe. Ha állva... csináljuk, úgyszintén. :D

Úgyhogy kizártuk szegényt a hálóból egy időre.

A macskakolóniában, erdőszélén felnőtt kóborcicám nem tudja, hogyan kell emberhez bújnia.

Mögém telepszik a támlára és ráül a fejemre. Vagy a szemembe csapkodja a farkát onnan. Dagasztja a hajamat. Vagy az ölembezuttyan fenékkel és néz, miért nem érem el a fejét a combomon. Általában elrohant, ha ölbevettem, nem értette a dolgot és megijedt. Azt már felfogta, hogy ölben jó, tegnap is rajtam szunyókált. De jobb szeret a lábam elé zuttyanni és ott vakartatni magát. A derekam ezt nem annyira szereti.

Én meg nem tudom, hogyan kell játszani vele. A simbásat láthatóan nagyon élvezi. Amikor nyújtózik, felkapom és lóbálom kicsit, ő meg örül.

A Durex visszahívta két sorozatszámú óvszerét, a lejárati idő közelében selejtessé válnak.

Pont azt a típust, amit használunk.

És amit a maxipack dobozából kivéve beleömlesztek az ágy fiókjába megvétel után (ne számolgassák a fiúk, hány fogyott a legutóbbi óta).

Negyven(!) darab sorozatszámát néztem át egyenként.

Szintet lépett a kapcsolatom a kiscicámmal, együtt járunk vécére.

Elintézi egy fél perc alatt, kilép az alomtálcából, derékból mélyen visszahajol és még percekig akkurátusan rendezgeti a homokot, hogy elássa a cuccost. Annyira cuki!

Nem érti, min röhögök.

Mától extra kényeztetést kap, ma éjjel Kócos jön át, holnaptól egész hétvégére Okossrác, ha minden igaz. Lesz itt simogatás meg játék!

Mármint a cicának.

Is.

Gyűjtöm az indokokat, kolléganő szerinte miért kövér családice. (Én bevallottan azért, mert rántott húst eszem bacon-ös pizzával és lenyomom tortilla chips-szel, és heti egy kondi (meg 8-10 kexmenet) lóf.sz, de ennyihez van kedvem, és nem okolok mást a kövérségemért magamon kívül.)

---

Genetika. Az egész család ilyen, nem tehetünk róla.

Lassú az emésztésem. Igaz, napi 3-4 dl folyadékot fogyasztok, semmi rostot, csoda, hogy kijön bármi. De a víznek rossz az íze. Ha nagyon nem jó, beveszek hashajtókat.

Biztosan rossz a pajzsmirigyem. De nem megyek vele dokihoz, ez alkati kérdés, anyának is van.

Fiatalon könnyű vékonynak maradni (mondja a kolléganőkre, akik munka előtt a kondiban kezdenek, vagy heti öt kéziedzésük van és salátákat ebédelnek).

A férjem fizikai munkát végez (furgonnal helyszínre visz dolgokat, amit mások pakolnak le és ott intézkedik), ezért este is kell főznöm, és ennem kell vele. Hogy miért, és az miért minden este sült tarja/pörkölt/oldalas krumplival/tarhonyával és gesztenyepüré tejszínhabbal? Mert kell az erő. Hosszú Katinkának is tuti kell, ő is 110 kg. Hmm.

(A férj állandó bélgyulladással/-műtétekkel eszi ugyanezt. Fiatalabb nálam.)

Fáj a derekam/térdem/csípőm mozogni.

Idén egyszer bicajoztunk tíz km-t. Közben bementünk az Auchanba sütiért, hogy ne legyünk éhesek.

Néha ráállok a szobai ellipszistrénerre és azzal tekerek két kilométert. (Nem.)

Dehát BKV-val járok! (50 méterre a megálló, végigüli (ha nincs ülőhely, megvárja a következő indulását), leszáll, itt van.)

Nem várható el, hogy hétvégén is tömegközlekedjünk. A 15 évest öt megállóra is kocsival visszük. Hétvégén autóval kimentünk a Pilisbe, felsétáltunk az étteremhez és hazajöttünk. Jót kirándultunk.

Minden este levisszük a kutyát. Egy órát is ültünk a padon, amíg a kutyák egymással játszottak!

Elsétáltunk a cukrászdáig! Kb. 600 méter, és ott ettünk valami habosat, plusz haza is vittünk.

Elfogy egy karton gyümölcslé egy hét alatt, dehát ezt szeretik a gyerekek.

El kell látnom a családot, nincs erőm még fogyózni is. (A felnőtt fiú, a nagytini lány még egy seprűt sem fogott meg, teát sem főznek. Család mártírja.)

Kéthetente családi ünnep van valamelyik étteremben, ott kell enni!

Anya csomagolt (cupákspecialista), nem dobjuk ki!

Ma még nem reggeliztem. Otthon ettem egy banánt és három cukorral ittam egy tejszínhabos kávét. Meg még lecsúszott egy nagyarasznyi kókuszrúd...

Csak abonettet eszem. Vajjal és egy teljes tubus májkrémet rányomok tízóraira, hozzá még egy háromcukros kávé.

Hetente egyszer pogácsát hozok reggelire. Húsz dekát. Huszat.

Sütöttem lasagnát, gyorsan megettük, mert nem tudtuk, hogy a telken bográcsozunk-e, vagy csak szalonnát sütünk.

Egész köretet veszek az ebédhez, majd hazaviszem a családnak. (Soha nem marad.)

Válogatós a gyerek, ezért csak sült krumplit eszik hússal, vagy pizzát, nem hagyhatom, hogy ne egyen semmit.

Hazafelé beugrunk a mekibe, pont útbaesik, szeretik a gyerekek.

Az orvosnak hazudok a súlyomról. Ne legyen már leírva sehová, így is állandóan kioktat, hogy elhízott vagyok és baj lesz.

A tinilányom dagadtnak hívja magát (13 évesen 80 kg körül volt), kigúnyolják, utálja a testét, de erősítem benne, hogy így fogadja el önmagát. (Ami oké is. Csak na. És akkor hol is van a tézis, hogy a fiataloknak könnyű vékonynak maradni?)

---

Ja, és nem kapja meg egy évre az eü engedélyt (irodai munka!), annyira magas a vérnyomása. De az orvos a hülye, mert neki nem magas, ezért a gyógyszert nem szedi. (A stroke biztosan jobb, mint bevenni egy tablettát?) De. Kontroll előtt pár napig beszedi, nehogy ne adják meg az újabb engedélyt. Tehát akkor mégis elismeri, hogy magas? Hmmmm.

Nálam fiatalabb, 110 kg körül.

Nem a kövérséggel van bajom, az örökös önámítással. Oké, azzal sem lenne, ha nem hallgatnám ezt egy évtizede minden nap. :D

(Egyébként a fiút nem az elitegyetemre vették fel, amivel gizdul mindenkinek, hanem az egyik pimf suliba, de nem szólok. Igazából nem vagyok benne biztos, hogy ő érti-e egyáltalán.)

Na megyek jó szaftos csirkét enni.

Kurvasok munkám van, és mindenkit helyettesítek, és valaki úgy suny hozzám többórányi munkát, hogy egy cetlit nem hagy, hogy ő hagyta ott(!!!), kénytelen vagyok megcsinálni és holnap prezentálom a munkacsoportom anyagát az igazgatómnak és rohadt szép, de nem az van benne, amit kért/kértem, és meghallgatom mindenki eü dolgait (nagyon durvákat!) és heti ötször mondják a szemembe, hogy ezt is csináld meg, MERT RÁÉRSZ, és egyszerre kéne két emeleten lennem, de miért nem vettem fel a vonalast, ezért döntöttünk nélküled, és egy Word doksi 3 perc alatt nyílik meg és 5 kinyomtatni, és kétszáz ajtócsapkodás és mindenki itt dumálgat és nem bírok eljutni a végleges rendszerből félig-meddig visszamigrált nagyfos átmeneti rendszerig, pedig annak is holnap a határideje és közben meg velem kurvára nem foglalkozik senki és rettegek, hogy nagy baj van és fosok, és a szüleimnél voltam a héten és inkább szorongtam, nehogy megszólaljak, mert így is őrült vagyok apám szerint, és hülye döntéseket hozok (egyébként a világ legátgondoltabb döntéseit hozom), és ezt az arcombahajolva magyarázta ellentmondást nem tűrően, én meg átéreztem az egész gyerekkoromat, ahogyan a pofámbaismételte tucatszor, és Anyu nem fogad el normális ajándékot, de évek óta rinyál, hogy nélküle pocsék az élete kb., és egyik nagybátyám kórházba került, a másikat kemózzák, Nagyi sincsen jól, és akkor ismét elhangzott, hogy egyenként bogarásszak ki 150 adatot egy rendszerből, amiben az adatok fele nincsen meg és nem bírom.

Kimentem a lépcsőházba nagyon-nagyon bőgni.

Elegem van az életből.

Kényszeres a macskám. :)

Felvarrtam a bútorára pár gumiszalagon lógó plüsslabdát, hadd pofozgassa.

Ő meg felugrik, és jó tanítványhoz méltóan gondterhelt pofával végignézi és megállítja a labdák lengését.

Mintha én lennék.

A hülyén nevelés áldozatai.

És a családomban mindenki így tartja helyesnek.

“Nem nagyon fogtam fel, mi történik, csak sodródtam. Hiányzott belőlem a nemet mondás képessége. A neveltetésem szerint tilos volt érvényesíteni az akaratomat olyannal szemben, aki a hierarchiában felettem állt”.

A történet lényege még szívbemarkolóbb:

https://abcug.hu/nem-tudtam-mit-csinal-az-elso-aktusnal-csak-hagytam-hadd-csinalja/

"Szeretnék segítséget kérni a Cicákok nevében!

A kiszjány Cicákok majdnem mindegyike babás... 

Az ivartalanításra szeretnék megoldást találni... Az h etetem Őket.. ha esik .. ha fúj... Sajnos n elegendő... :(

A probléma az... h ha kapok segítséget a műtétben... akkor is egy két napra szükség van arra h ideiglenesen olyan környezetben legyenek... ahol n fertőződik el a bibijük...

Minden segítséget köszönettel elfogadok!!!!

Amennyiben szeretnél a szerető gazdija lenni egy ilyen kis CSODÁnak... akkor ne habozz!!!!!

<3

Kérlek szépen h cs építő ötleteket fűzz a bejegyzésemhez! 

A Tündérkék Budapesten vannak!

(Szervezetek eddig sem segítettek ... eztán sem fognak.... Tehát más 5leteket várok... NAGYON!!!!!!!!!)"

Tényleg sajnálom őket, az én cicám is így kezdte, de a stílus...

Az én cicám. Végig tűrte, hogy Kócos szombat délutántól vasárnap délig állandóan játsszon vele meg ölbe vegye, hogy rajtam aludjon vasárnap és emiatt órákkal később induljak bevásárolni (nem lehetek olyan szívtelen, hogy felébresztek egy napi 18 órát alvó macskát!), hogy audiencián fogadja a cimboráimat, akik szétsimogatták és babrálták, majd a legnagyobb nevetés közben békében szunyókált mellettünk a kisajátított kanapén. És meg sem mozdította a fülét, amikor hatalmas dörgésekkel megérkezett a vihar. A természet lánya.

Hónapok óta nem társasoztunk, nem akartuk abbahagyni, mindig megegyezünk, hogy többet játsszunk.

Azért kicsit meg van a macsek zavarodva, két kis véletlen pottyanatot találtam az alomja mellett. Mindkettő a doki óta.

Merthogy pénteken végre elvittem dokihoz.

Paráztam, mint a fene.

Napokkal előbb kiraktam a hordozót, hogy ismerkedjen vele. Hazafelé beálltam a kocsival a ház elé, járattam a légkondit, ne kapjon majd agyvérzést a hőségtől.

Először nem akart bemenni a hordozóba, pedig szép nagy. A hordozó. A cica kicsi. Négy lábbal tartott ellen, nem akartam összetörni. Aztán jött a szikra, ha ő hátrál, amikor tiltakozik, akkor a fenekét teszem oda, és hátrahőkölve szépen betolatott. :D

Oké, két oldalról felcipzároztam a táska ajtaját, veszem a cipőt: a macska elegánsan lépdel kifelé. Fszom. Ennyire hülye nem lehetek, felül zártam össze a két cipzárt, ő fent nekifeszült, és szépen kinyílt az ajtaja. :D

Nagyon dühös nem volt rám, nézett a nappali közepén kedvesen, hogy ez hülye játék volt, miért csinálom.

Na, ismét a tolatós trükk, bezárom alul. Örülök, hogy mindezt nem a lépcsőházban vagy az utcán tette.

Udvar: néma döbbenet pánik szemekkel.

Autó: fájó sírás-nyívás. Végtelenül. Fél kezemet a rácsokon tartottam, de csak zihált riadtan szegénykém!

10 perc az út, a legrövidebb/legdugótlanabb úton elérhető dokit választottam a fórumban ajánlott húszból, akik mind 4-5 km-n belül rendelnek. A hatalmas kertváros előnye. :D

Egy óra a váróban. Hat óriási kutyával. Akik élvezték, hogy sír egy cica mellettük, nyilván. Más macskák kussban. Aggódva kérdezték a várakozók, hogy nagyon beteg-e az enyém, hogy így pánikol.

Á, nem, csak a chipjét jöttünk átiratni. :D

Eddig ahol hordozóba tették, oda többé nem tért vissza. Hozzám nyakig pisiben érkezett szegénykém. Persze, hogy félt.

A dokinál szokásos, mindene rendben, kapott oltást (ketten fogtuk le), géleket, átnézték, tettem fel hülye kérdéseket. A dokinő megdicsért engem, felelős gazdának éreztem magamat, amíg nem kezdett újra nagyon sírni hazafelé.

Nem is az orvos okoz sokkot ennek a cicának, hanem az utaztatás.

Otthon kinyitom a hordozót, azt hittem, napokig duzzogni fog. Ő meg kisétált és azóta követ és nem megy el két lépésnél messzebbre tőlem, odadugja a pofiját, belekapaszkodik a lábamba a farkincájával, fáradhatatlanul játszik mindenkivel...

Egyedül a váratlan kakigond jelzi, hogy meg van zavarodva.

Milyen fejem van, hogy úgy érzik anyukák, oda kell álljanak az asztalom mellé, hogy hosszan elbeszéljék, hol nyaraltak, milyen hányós vírustól szenvedtek, amit mitől kaphattak el, mizu az iskolakezdéssel és a szomszéd gyerekeinek betegségével? Most azt kell néznünk, hogy esik az eső és közben meséli, tegnap hogyan esett. Tizenöt Tizennyolc perce beszél, pedig gépelek. Igen, itt áll most is.

Tilos kérdést feltenni, újabb öt perc mind, már a szemkontakt is veszélyes.

Melyik az a tulajdonságom, amiből úgy gondolták, hogy érdekel egy teljesen érdektelen történet, amit fontosabbnak tartanak az én munkámnál?

Én tűnök agyhalottnak, hogy ezeket a témákat gondolják számomra izgalmasnak???

És egyébként mi a fasznak minek vállalnak gyereket, ha 0-24-ben rinyálnak, milyen nehéz és szar az egész?

És mi a fenének álldogál nálam mindenki? Soha nem álldogálok másoknál, mert tiszteletben tartom, ha dolgozik, ha dumcsizni akarok, kimegyek vele kávézni, vagy a folyosóra, ne a fél open spacet zavarjuk. És mondjuk tőmondatokban fogalmazunk. Értelmes témákról.

Tegnap nem volt olyan három perc, hogy zavartalanul megfogalmaztunk volna egy mondatot. Egyik sráccal dolgoztunk egy anyagon, a fején látszott, hülyét kap.

Ma van határideje a munkacsoportomnak, én meg szívesebben javítanám a hibákat munkaidőben.

És mi a fasznak szült, ha ez ennyire pocsék neki? Ja, ezt már mondtam.

És bingo. Senki nem kérdezett, hogy velem mizu. Nem mintha velük osztanám meg.

És még nekem kell elnézést kérnem, ha folytatnám a munkát, vagy ha bedugom a fülemet (azt csak ha nincs itt a főnök, mert ő csak úgy átkiált és nem hallanám...). Naponta tucatszor.

Zsong a fejem az egymástól 4 méterre kiabálva beszélgetőktől, az alapból kontrollálatlanul ordítva beszélőktől, ajtócsapkodásoktól.

Egyetlen szórakozásom a héten, hogy hatan szétszedtük a homofób kollégát ebéd közben, de csak úgy hobbiból feszegetve az elméletei alapjait. Néha összekacsintottunk, ha nem látta. Gyakoroltuk a céges vitakultúrát, meg én egyébként is gyűlölöm az előítéletes tahókat, na.

(Ma meg árnyaltan leb.ziztuk Jóképűújkollégával, de csak hogy a srácot bosszantsuk, a melegekkel semmi bajunk).

Már nincs lázam, de hangom sincs napok óta. Biztos nem tett jót, hogy az irodában húsz fok van, amit úgy érnek el, hogy jóval hidegebbet fújnak a hátunkra, nyakunkra, vagy hogy tegnap a fél óra monszuneső alatt szabadtéren táncoltunk, aztán bandáztunk a cimbikkel. Elbúcsúztattuk Tét, Pét, megbeszéltük, mi történt az elmúlt 2-3 hétben, ők még mentek valahová, én már nagyon nem élveztem bőrigázva menstruálva.

Meg olyan kívülállónak éreztem magamat. Sokat van rajtam ez az érzés. Kívülállok a cimbik közt, a világban, a kollégáktól, pedig ők valamiért nagyon szeretnek.

Ma írt I, hogy menjünk négyesben nyaralni pár napra, de TCsV nem ér rá, én meg nem tartok gyertyát, szal marad Pest felfedezése. Sajnálom is a pénzt nyaralásra, társ sem akad, aki nem milliós útra megy.

Közben idejött egyik kismamánk is, tegnap is bent járt egy, én meg nem merek babázni, nehogy fertőzzek. Nem az én hetem...

Urbankovics Júliáról, de végülis tök mindegy, kiről:

"Úgy éreztem, Amerikából több önérzetet hozott haza, mint szakmai tudást." -nyilatkozta a velvetnek.

Nagy Ervin.

:DDDDD

(Tarlós)

Ma reggel a hármas metrón két indiai szédelegve törölgette magáról az izzadtságot.