Milyen fejem van, hogy úgy érzik anyukák, oda kell álljanak az asztalom mellé, hogy hosszan elbeszéljék, hol nyaraltak, milyen hányós vírustól szenvedtek, amit mitől kaphattak el, mizu az iskolakezdéssel és a szomszéd gyerekeinek betegségével? Most azt kell néznünk, hogy esik az eső és közben meséli, tegnap hogyan esett. Tizenöt Tizennyolc perce beszél, pedig gépelek. Igen, itt áll most is.
Tilos kérdést feltenni, újabb öt perc mind, már a szemkontakt is veszélyes.
Melyik az a tulajdonságom, amiből úgy gondolták, hogy érdekel egy teljesen érdektelen történet, amit fontosabbnak tartanak az én munkámnál?
Én tűnök agyhalottnak, hogy ezeket a témákat gondolják számomra izgalmasnak???
És egyébként mi a fasznak minek vállalnak gyereket, ha 0-24-ben rinyálnak, milyen nehéz és szar az egész?
És mi a fenének álldogál nálam mindenki? Soha nem álldogálok másoknál, mert tiszteletben tartom, ha dolgozik, ha dumcsizni akarok, kimegyek vele kávézni, vagy a folyosóra, ne a fél open spacet zavarjuk. És mondjuk tőmondatokban fogalmazunk. Értelmes témákról.
Tegnap nem volt olyan három perc, hogy zavartalanul megfogalmaztunk volna egy mondatot. Egyik sráccal dolgoztunk egy anyagon, a fején látszott, hülyét kap.
Ma van határideje a munkacsoportomnak, én meg szívesebben javítanám a hibákat munkaidőben.
És mi a fasznak szült, ha ez ennyire pocsék neki? Ja, ezt már mondtam.
És bingo. Senki nem kérdezett, hogy velem mizu. Nem mintha velük osztanám meg.
És még nekem kell elnézést kérnem, ha folytatnám a munkát, vagy ha bedugom a fülemet (azt csak ha nincs itt a főnök, mert ő csak úgy átkiált és nem hallanám...). Naponta tucatszor.
Zsong a fejem az egymástól 4 méterre kiabálva beszélgetőktől, az alapból kontrollálatlanul ordítva beszélőktől, ajtócsapkodásoktól.
Egyetlen szórakozásom a héten, hogy hatan szétszedtük a homofób kollégát ebéd közben, de csak úgy hobbiból feszegetve az elméletei alapjait. Néha összekacsintottunk, ha nem látta. Gyakoroltuk a céges vitakultúrát, meg én egyébként is gyűlölöm az előítéletes tahókat, na.
(Ma meg árnyaltan leb.ziztuk Jóképűújkollégával, de csak hogy a srácot bosszantsuk, a melegekkel semmi bajunk).
Már nincs lázam, de hangom sincs napok óta. Biztos nem tett jót, hogy az irodában húsz fok van, amit úgy érnek el, hogy jóval hidegebbet fújnak a hátunkra, nyakunkra, vagy hogy tegnap a fél óra monszuneső alatt szabadtéren táncoltunk, aztán bandáztunk a cimbikkel. Elbúcsúztattuk Tét, Pét, megbeszéltük, mi történt az elmúlt 2-3 hétben, ők még mentek valahová, én már nagyon nem élveztem bőrigázva menstruálva.
Meg olyan kívülállónak éreztem magamat. Sokat van rajtam ez az érzés. Kívülállok a cimbik közt, a világban, a kollégáktól, pedig ők valamiért nagyon szeretnek.
Ma írt I, hogy menjünk négyesben nyaralni pár napra, de TCsV nem ér rá, én meg nem tartok gyertyát, szal marad Pest felfedezése. Sajnálom is a pénzt nyaralásra, társ sem akad, aki nem milliós útra megy.
Közben idejött egyik kismamánk is, tegnap is bent járt egy, én meg nem merek babázni, nehogy fertőzzek. Nem az én hetem...
