"Szeretnék segítséget kérni a Cicákok nevében!
A kiszjány Cicákok majdnem mindegyike babás...
Az ivartalanításra szeretnék megoldást találni... Az h etetem Őket.. ha esik .. ha fúj... Sajnos n elegendő... :(
A probléma az... h ha kapok segítséget a műtétben... akkor is egy két napra szükség van arra h ideiglenesen olyan környezetben legyenek... ahol n fertőződik el a bibijük...
Minden segítséget köszönettel elfogadok!!!!
Amennyiben szeretnél a szerető gazdija lenni egy ilyen kis CSODÁnak... akkor ne habozz!!!!!
<3
Kérlek szépen h cs építő ötleteket fűzz a bejegyzésemhez!
A Tündérkék Budapesten vannak!
(Szervezetek eddig sem segítettek ... eztán sem fognak.... Tehát más 5leteket várok... NAGYON!!!!!!!!!)"
Tényleg sajnálom őket, az én cicám is így kezdte, de a stílus...
Az én cicám. Végig tűrte, hogy Kócos szombat délutántól vasárnap délig állandóan játsszon vele meg ölbe vegye, hogy rajtam aludjon vasárnap és emiatt órákkal később induljak bevásárolni (nem lehetek olyan szívtelen, hogy felébresztek egy napi 18 órát alvó macskát!), hogy audiencián fogadja a cimboráimat, akik szétsimogatták és babrálták, majd a legnagyobb nevetés közben békében szunyókált mellettünk a kisajátított kanapén. És meg sem mozdította a fülét, amikor hatalmas dörgésekkel megérkezett a vihar. A természet lánya.
Hónapok óta nem társasoztunk, nem akartuk abbahagyni, mindig megegyezünk, hogy többet játsszunk.
Azért kicsit meg van a macsek zavarodva, két kis véletlen pottyanatot találtam az alomja mellett. Mindkettő a doki óta.
Merthogy pénteken végre elvittem dokihoz.
Paráztam, mint a fene.
Napokkal előbb kiraktam a hordozót, hogy ismerkedjen vele. Hazafelé beálltam a kocsival a ház elé, járattam a légkondit, ne kapjon majd agyvérzést a hőségtől.
Először nem akart bemenni a hordozóba, pedig szép nagy. A hordozó. A cica kicsi. Négy lábbal tartott ellen, nem akartam összetörni. Aztán jött a szikra, ha ő hátrál, amikor tiltakozik, akkor a fenekét teszem oda, és hátrahőkölve szépen betolatott. :D
Oké, két oldalról felcipzároztam a táska ajtaját, veszem a cipőt: a macska elegánsan lépdel kifelé. Fszom. Ennyire hülye nem lehetek, felül zártam össze a két cipzárt, ő fent nekifeszült, és szépen kinyílt az ajtaja. :D
Nagyon dühös nem volt rám, nézett a nappali közepén kedvesen, hogy ez hülye játék volt, miért csinálom.
Na, ismét a tolatós trükk, bezárom alul. Örülök, hogy mindezt nem a lépcsőházban vagy az utcán tette.
Udvar: néma döbbenet pánik szemekkel.
Autó: fájó sírás-nyívás. Végtelenül. Fél kezemet a rácsokon tartottam, de csak zihált riadtan szegénykém!
10 perc az út, a legrövidebb/legdugótlanabb úton elérhető dokit választottam a fórumban ajánlott húszból, akik mind 4-5 km-n belül rendelnek. A hatalmas kertváros előnye. :D
Egy óra a váróban. Hat óriási kutyával. Akik élvezték, hogy sír egy cica mellettük, nyilván. Más macskák kussban. Aggódva kérdezték a várakozók, hogy nagyon beteg-e az enyém, hogy így pánikol.
Á, nem, csak a chipjét jöttünk átiratni. :D
Eddig ahol hordozóba tették, oda többé nem tért vissza. Hozzám nyakig pisiben érkezett szegénykém. Persze, hogy félt.
A dokinál szokásos, mindene rendben, kapott oltást (ketten fogtuk le), géleket, átnézték, tettem fel hülye kérdéseket. A dokinő megdicsért engem, felelős gazdának éreztem magamat, amíg nem kezdett újra nagyon sírni hazafelé.
Nem is az orvos okoz sokkot ennek a cicának, hanem az utaztatás.
Otthon kinyitom a hordozót, azt hittem, napokig duzzogni fog. Ő meg kisétált és azóta követ és nem megy el két lépésnél messzebbre tőlem, odadugja a pofiját, belekapaszkodik a lábamba a farkincájával, fáradhatatlanul játszik mindenkivel...
Egyedül a váratlan kakigond jelzi, hogy meg van zavarodva.
