Tobber életblogja

Amikor épp elkámpicsorodnék, hogy az alakom a nem mozgás óta nem a régi, akkor jönnek a megszállottak.
Szomi, aki megvész a dögös alakomért, ezt párnaponta kifejti, hivogat vacsorázni.
Szm, aki bombanőnek tart, világbajnoknak a fenekemet ami holtversenyben van a mellemmel.
És Ba, aki kb. istennőként beszél rólam. Nekem.
A külsőmről, az elszántságomról.
Ma épp hochkari síelésünket nevezte felejthetetlennek.
Sztem mondjuk Obertauern volt az.
Ba nehéz napjain belőlem merít erőt, mert úgy felnéz rám.
Pedig tök gyengének tartom magamat.
És a 2 hét alatt 4 kg fogyást kevésnek.
Na mindegy...

Nem bírtam magammal, meg KELLETT néznem a havat.
Hólapátolásért átugrott apámat még napsütésben elrángattam az utcára sétálni.
Mankóval. Kb. 80 métert.
Végig papolt, hogy ne merjek lemenni a tiszta járdáról.
Végig morgott, hogy menjünk haza, fázik.
Végig cigizett mellettem. Kösz, hogy jó levegőn lehetek.
Amikor megkértem, ne gyújtson az ötödikre rá, kiosztott, hogy engem ez nem zavarhat, mert a szabadban vagyunk. És rágyújtott.
Csak a szokásos, leszarja hogy valami zavar.
Nem kicsit rontotta el a mini élvezetemet a hóban!
Erre vágytam tavasz óta. Végigrohadtam a kuvva nyarat, kifolyt a szemem a napsütésben ősszel, rühelltem.
A hó gondolata tartotta a lelket.
Most végre itt van.
Holnaptól munka után már sötét lesz.
És utálom, ha túlféltenek!
A gyógytornász enged ezt-azt, szüleim meg Ba szó szerint kiosztanak, ha merem csinálni.
Nem többet. Csak amit szabad!
Gyűlölöm, hogy nemcsak kiszolgáltatott vagyok, még hülyegyerekként kezelnek.
Nem agybeültetésem volt!

Tobber vagyok.
Padlizsánfüggő.

Tobber vagyok.
Padlizsánfüggő.

Tobber vagyok.
Padlizsánfüggő.

Beteges, hogy télimádóként annyira vágyom a hóra, amit idén biztosan ki kell hagyjak, ha nem akarom elszakítani a friss térdszalagomat, hogy legutóbbi síelésünk helyszínét bámulom a hotelünk webkameráján.

Meg millió síelős képet.

Vééégre itt a régóta várt tél, amiről álmodtam.

Én meg fekhetek az ágyban. :(((((((((((((((((((((((

Duruzsol a kisördög, hogy ma ne adjak be injekciót magamnak.

Olajfolt a tengerenként terjedő lila terület van a hasamon, az egyik szuri úgy futott véralá, hogy az utána ráhúzott cicanaci (mert hogyan szúrjunk hasba injekciót, hogy ne nyomjon az a a kuvva ruha?) varrásmintája szépen meglátszik. Ahol szorosabb volt, ott világos cikkcakkszerű a minta.

Az agyamból szép lassan kiment a köd.

Ez jó hír.

A nem jó, hogy minden nap másképp fáj, egyik nap a sípcsontomat kaparássza valami, másik nap a sebeimben forgatódik a kés, a lábszáram még mindig egy leforrázott-lesavazott fájdalmas bőrfelület, a gyógytornától bedagad, lüktet és húzódik valami odabent.

Sosem látott alvásproblémáim vannak, a fájdalom nem hagy elaludni, vagy felébredek az éjszaka közepén és hulla fáradtan csak bámulom a plafont. Nappal is kábé.

A munkában lassú vagyok, a privát emailek nagy részére már nem is próbálok meg válaszolni este sem, bocs mindenkitől!!

Hideg van, de a sín tépőzárja beakadna a harisnyába, ezért cicanaci még mindig. Egyedül épphogy nem bírom felvenni, odaérek, de nagyon feszül a térdem olyankor, inkább hagyom Anyura az öltözést.

Hétvégére havat jósolnak, még a parkettán is bizonytalanul megyek, a havat mankóval kell leküzdenem. Nagyon óvatosan.

Nagyon-nagyon-nagyon vágyom már egy minimális környezetváltozásra, hogy ne csak az ágyból bámuljam a telet. Jó lenne elmenni egy parkig legalább kocsival, hogy azt bámulhassam egy kicsit. De a lábamat nem szivesen lógatom egy fél óránál tovább.

Aput ma még vizsgálják, állítólag hazaengedik a kórházból. Jó lenne már, mert Anyu felőrlődik a rohangálásban.

Tegnap Ba vitt haza, hát felköszöntöttem a mai szülinapján, teljesen meghatódott.

A fuvarok általában vidáman telnek, mindig hoz-visz valaki (köszönöm szépen!!!!), ma TáncosPé volt a 6:15-kor érkező kocsisom, végig kuncorásztunk. Pedig nem vidám az 5:25-ös kelés. Meg a hajnali torna sem! Jövő héten mindhárom tornám reggel hétkor lesz Budán.

Többen kérdezték, nem is értettem elsőre: nem a gyógytornász mozgat meg. Magamtól tornázom, hozzám sem ér.

Van olyan feladat, amit egészségesen is nehezen végeztem volna el: földönfekvés, sarkak egy nagy ülőlabdán fent, kinyújtott térd közé egy kis labda szorítva és innen szépen magasra kell emelni a csípőt.

És vissza.

És közben ne guruljon ki a nagy labda a sarkad alól. Pedig ki akar.

És ne essen ki a kis labda a térdeid közül. Pedig ki akar.

És ne fordulj el a jobbik lábad felé, mert csúnyán felborulsz.

És bírja a tök elsorvadt combod-vádlid.

És nem mellesleg a térded se szakadjon ki a helyéből, aú!

És próbáld nőies arckifejezéssel, mert fiúkkal tornázol.

25x megcsináltam ma reggel.

És akkor jön a neheze: ugyanezt, hajlított térddel. Már amennyire hajlik.

15-ig számoltam, aztán inkább másra figyeltem. Majd’ szétszakadt a térdem, úgy feszült, a combom remeg, mert a fekvés nem tett jót neki.

De azért sem hagyom abba!!

És ez csak két gyakorlat, egész órán pihenés nélkül tornázunk, nagyon izzasztó izomépítéseket művelünk.

Látványos is a mozgásváltozás.

Ma az egyik srác dicsért, hogy szépen járok. :)

Kedden az egyik nő megkérdezte, hogy én vagyok-e az a lány, aki három hete még mankóval, sínben is alig ment be. Nem, mondom, én vagyok az a a lány, aki egy hete még mankóval, sínben is alig jött be. :))

Menni tudok, kicsit húzom csak a lábamat, irodában, otthon próbálhatom sín nélkül is. Mivel nem nagyon hajlik még be, ezért suta, meg bizonytalan a járásom, de egyelőre erősödjenek meg az izmok, nyúljon meg kicsit a beültetett ínszalag, hogy hajlíthassam a lábamat, minimum ülni tudjak jövő hét végére már rendesen. Amennyire tudom lógatni a lábamat, ugye.

Nagyon instabil vagyok, inkább fal mellett és lassan megyek, néha neki is dőlök.

No, belehúzok.

Tudom, hogy más még táppénzen fekszik otthon a műtétje után, de én nem hagyhatom sem a munkát, sem feküdni nem bírtam volna ennél többet. Kell ennyi mozgás, jót is tesz.

Remélem, igaza van a dokinak, áprilisban már kezdhetek kocogni. Jesszus, addig még mennyi munka van a tornával!!!

Szombat este kicsit elfogyott a cérna és bőgtem egy sort. Jó, fáj, de olyan szerencsétlen a mozgásom így, hogy amit Anyu nagy nehezen befáslizott, arra sikeresen úgy tettem a sínt, hogy a jó nagy tépőzárak belegabalyodtak és mire kibogoztam, már letépkedte a jól felrakott fáslit, amit egyedül nehezen rakok vissza.

És akkor meg is rántottam és akkor elég volt. Ültem a lábamat bámulva és bőgtem.

Megőrjít ez a tehetetlenség, pedig már tudok járni, meg egészen tistza az agyam, nem nyomja el a fájdalom.

Most épp a sebek fájnak, eddig ezek nem fájtak. Hurrá.

Ideges vagyok, hogy semmit nem bírok elintézni, még egy zsemlét sem venni, vagy betétet, arckrémet, mittomén.

Az eheti gyógytornától sokat várok, persze csak kis lépésekben haladhatunk, de reménykedem...

Ba-nak napok óta jelzem, hogy ne nézzen rám úgy, mint aki újra akarja kezdeni, remélem, most megértette és nem velem kalkulál.

Jó lenne ezt lezárni valahogy, mert nem akarom kihasználni.

Ő meg csak néz végig, ahogy gyógytornázom, lelkesen, bíztatóan. Holnapra inkább TáncosPével vitetem oda magamat.

Mellesleg TCsV, aki az egyik fő bíztatóm volt hogy nekem meg kell csináltatnom a szalagpótlást, hirtelen nem jelentkezik, nem ajánl fuvart, én meg magamtól nem fogok kérni. De TáncosTéékkel is furán viselkedik, itt valami újabb repedés lesz a tánccsoport gyenge falán... :S

Ha visszaáálok egyáltalán. Egy kolléganőm úgy döntött a térdműtéte után, hogy most nem áll vissza kézizni. Lehet, hogy neki van igaza!

Börtönben érzem magamat.

Dühít, hogy kiszolgáltatott vagyok!

Be akarok menni apuhoz a kórházba, de vezetni nem tudok, bkv-zni tilos, mert még nem nőtt oda a szalagpótlás és ha kicsit is ráesek, elszakad, kezdhetjük előről, taxit meg nincs pofám kérni 1-1 km-re, úgyhogy lecsaptam keresztszüleimre, akik mennek is hozzá holnap.

A munkanapok elmentek azzal, hogy az öltözködés ennyi idő, a tisztálkodás pláne, a kádba még sokáig tilos lesz sín nélkül beszállnom, az meg szivacsos, hát be kell zsákolni, ez Anyu nélkül nem megy.

Meg a zoknihúzás sem, nyilván. Sok mindent rábízok.

Ez is zavar, apróságokat sem tudok rendesen megcsinálni.

Ami optimizmussal tölt el, hogy az a köd, amit a fájdalom az agyamra húzott, kezd kicsit tisztulni. Már vannak egészen tiszta gondolataim 3,5 hét után, bár a fájás még a lábamban van.

De ez jó jel.

A gyógytornáról meg csak felsőfokon tudok beszélni. Megdöbbentő, hogy milyen kibaszottul fáj mennyit segít a vérkeringésemen, izé, a gázosodásomon, ami szintén fájdalmas volt már...

A mozgásom is jobb, és bár tök satnya az egyik lábam, rossz ránézni, de talán erősödött egy kicsit.

Itthon nem nagyon kell tornáztatni állítólag, egyelőre be is dagad tőle, úgyhogy akkor nem erőltetem.

A mankót elhagytam, ha kint jég/hó lesz, akkor kelleni fog.

A sínt meg baromi óvatosan itthon levehetem, és megfelelő bemelegítések után próbálhatok járni 5-6 lépéseket. Fááááj! Aztán veszem is vissza, alváshoz is hordani kell. A bőröm imádja. :S

Fekszem. Máshol buliznak nélkülem. Mások felmásznak holnap a Pilisre, nélkülem.

Kimennék a jó levegőre, ha még nem is sétálni, mert 100 métert sem tudok menni, de legalább kiülni egy padra, nézni valami más tájat, mint most látok... Tudom, hideg van hozzá.

És elkönyveltem, hogy ez az időszak nem a vágyaimról szól. Hanem hogy túléljem, és a legtöbbet megtegyem a gyógyulásomért.

Úgyhogy csak zöldséget-gyümölcsöt, light joghurtot, light gabonapelyhet, lecsót, ilyesmit fogyasztok, max. 1100-1200 kcal-t.

Valszeg a közel tíz kilós hízásból sok lehetett a víz, mert hétfő óta ezzel, meg hogy végre mozgok legalább napi párszor 5-10 perceket, le is ment 3,1 kg. A tendencia nem folytatódik, tudom, de hátha lemegy még pár kg az egészséges táplálkozással.

És hátha megerősödöm végre, a szédülés-izzadás még mindig visszatérő ismerős.

Már ébren bírok maradni munkaidőben. Kifacsart vagyok, de nem álomkóros.

Amint hazaérek, lefekszem kómázni. Később felkelek, Anyu levetkőztet, mert azt nem tudok, segít zuhanyozni, mert egyedül nem megy, átköti a lábamat, visszakötjük a sínt.

Ettől már hullafáradt leszek, megyek is aludni. Próbálni.

Mert fél éjjel fent vagyok a fájdalomtól. Csak bámulom a plafont, olvasni sincs erőm.

Reggel Anyu hoz nekem a boltból enni-inni, főz rám.

Becsomagolja a táskámat, kaja, tornaruhák.

Segít felöltözni.

Ba (jövő héttől váltott fuvar lesz) feljön értem, lesegít a tetőtérből, behoz, itt kollégák segítenek behozni ezt-azt.

Óránként mozognom kell kicsit, különben a lábam oldalt felpakolva, baromi kényelmes, leszakad a derekam.

Szerda délutánra nem találtam fuvart, épp taxit akartam hívni, amikor Őszhalánték bejelentkezett, ő vitt haza. A ház előtt Szomi végignézte, ahogy pár perc alatt kikászálódom a kocsiból, majd felajánlotta, hogy ölben felvisz. Megy nekem egyedül is lassan, de meg kell állapítani, az aznapi három Laci lovagias pasi.

Fagyot mondanak, a kedden eldobott mankót lehet, hogy megint be kell üzemelnem, ha csúszik a járda.

Ma még gyógytorna, amit várok. Az első kettőn megpróbáltuk kicsit behajlítani a lábamat, ami csak pár centit mozdul. A combomból kivágott inat fűzték át a csontokba fúrt lyukakon, annak kell a térdben rugalmassá válnia szép lassan. Még teljesen feszül.

Nem elemezném, milyen rohadt érzés, öt perc után izzadt volt mindenem.

Ezt kellett egy órát gyűrni, meg a lábemelgetéseket különböző formában.

Az izmaim teljesen elsorvadtak, ijesztő látvány. Ezt kell most visszadolgozni.

Munka után már szopottgombóc szoktam lenni, eddig reggel mentem, kiváncsi vagyok, hogy fog menni.

És bár nem váratlanul, de legnagyobb örömömre: megjött a menzeszem.

Reggel 4x ültem félálomban a vécén (már amennyire a síntől ráférek).

Görcsölök, mint állat.

Azt hittem, a véralvadásgátló injekciótól (még egy hétig szúrom magamba) talán kevésbé fog fájni, de épphogy jobban. :(((

Fetrengtem reggel. Amennyire a lábamtól fetrengeni tudok.

A tamponfelrakás is élmény, hadd ne részletezzem. De most kell.

Alig várom a hétvégét, csak aludni akarok.

Leesek a székről a fáradtságtól, helyzet változatlanul szar.

Nagyon fáj a lábam, estére úgy bedagadt az egész térdem és lábszáram, mint egy kelttészta. Formátlanná duzzadt, a sínpántok helye nyomódott csak mélyen a húsba.

Semmi láb alakja nincsen már.

Gondolom, a torna miatt, holnap hajnalban megint megyek, de ha újra ilyen lesz (azaz még el sem múlt!), akkor pénteken gyógytorna előtt beugrom a dokihoz, mert ez nagyon rossz érzés.

És megint roppant! Ezt nem hiszem el! :(((

Apu egy hétig kórházban marad megfigyelésen, vizsgálatokon.

A fő fuvarozóm esett ki most, de ez legyen a legnagyobb bajunk! :(

A tegnapom volt a mélypont. Gondoltam.

Reggel hányással indítottam, aztán Anyu felöltöztetett, a leggingstől is fáj a bőröm a lábszáramon, nem úszom meg.

Lebotorkálás, Ba bevisz. Cégnél keresünk egy széket, amire feltehetem a lábamat. Már akkor szédültem, amikor ezt a kb. 3 percet vártam.

A mosdóval spóroltam, a konyhába egy ebédért, majd délután az injekcióért mentem csak ki, olyan gyenge vagyok.

Amit a büdös vécében adok be magamnak, ezt még át kéne időzíteni.

A fejembe nem jutottak e la hangok, sokat visszakérdeztem. Nem fogtam fel dolgokat. Néhány újdonság meglepett, a tonna email mellett.

Közben Kollegina visszaadta az ügyeket, próbáltam koncentrálni, de csak tompán fogtam a dolgokat.

A szédülés álomkórba ment át dél után, súgott a fülem, alig bírtam ebben a hülye pózban tartani magamat.

Legyengültem nagyon.

Angolul csak dadogok. Lassan gépelek. Neveket keverem, ha egyáltalán eszembejut. Nézem a főnököket, ahogy beszélnek hozzám, de nem jut el a tudatomig.

Pedig végre emberek között voltam!

Gondoltam, kialszom. Amint hazavitt Ba, Anyu levetkőztetett, mosakodtunk, lejegeltem a térdemet. Csak nem bírtam aludni.

Egész éjjel. Nem segített az erőnléten.

Reggel kelés 5:30-kor, 6:45-kor a kórháznál kell lennem gyógytornán. Budán.

És újra megroppant a lábam, ami miatt megműtöttek. Valami itt nem sikerült.

Ba begyógyult szemekkel értemjött, megvárt, de ezt már soknak tartom. Ő erőszakoskodik, hogy hoz-visz, de van más is, aki esetleg vinne. Ez már több mint szivesség, kellemetlen nekem, beszélnem kell vele…

Újabb átöltözés könnyű sportcuccba, mert ott irtó meleg van. Elszórakoztattam pár embert, mire fel bírtam húzni a cipőmet!

Az öltözőben csak a 30 cm magas padok vannak, vagy egy lábon állva próbálsz átöltözni, vagy lezuttyanva a padra. Felkelni még viccesebb onnan merev lábbal.

A gyógytorna öltöző az emeleten van, a cuccokat nem lehet otthagyni, de a csarnok lent van, mankóval cipeljék a betegek a ruháikat? És aki nem tud lépcsőzni?

Ezeket a kihívásokat meg lehet oldani segítség nélkül?

A gyógytorna kuvvajó! Kemény, szivatós és a gyógytornász szerint előrébb vagyok mint a doki mondta. Nemhiába az a sok gyógytornázás otthon.

Élveztem, hogy végre a mozgástól fáj, az olyan egészséges fájás volt. Akkor még.

Amíg tartott a mozgás adrenalinja, addig remekül voltam.

Aztán elkezdett lüktetni. Ordenárén!

Most itt ülök a cégnél, izzadt fehérneműben (nem, nem zuhanyozom, vagy akár cserélek bugyit egy koszos öltözőben, hogy közben a földön végighúzom, másképp nem tudom még), próbálok túlélni, de leesik a fejem a fáradtságtól. Szerencsére nincs sok munka, ma nem is menne.

Anyu már nagyon nyúzott, aggódik, meg fizikailag is sok munkája, hogy most a lábamat kell tartsa, amíg lemossa, befáslizza, átkötögeti, főz, pakol, bevásárol.

Remélem, mihamarabb meg tudom magam is oldani majd!

És akkor jött a telefonhívás.

Apu holnap befekszik a kórházba.

Nem tudják, meddig tartják bent. Mert nem tudják, mi a baj pontosan.

Pont ez hiányzott Anyunak!! :(((((

Meg nekem.

Féltem őket.

Már megtörtént, hogy vizeletben fekszem, így elsőre fel sem tűnt.

A kórházban fekve kértem ágytálat, ha már napi 3-4 liter vizet itatnak velem és nem engednek felkelni.

Hozott a nővérke, betette, de úgy tűnik, nem túl ügyes: szépen belepisiltem mellette az ágyamba.

Hívtam, szólok, végül csak felállíttatott, a széken szédelegtem, amíg kicserélte a lepedőt.

Visszafeküdtem, egyszercsak érzem, hogy a hálóingem és a rajta lévő köntösöm is a derekamhoz tapadt a lepedőn átütő vizelettől.

Ekkor nagy kedvesen megforditották a matracot.

Új lepedő, öltözhettem át, persze a bőrömet nemigazán tudtam letisztogatni, az volt a legkisebb gondom.

Annyit kértem, hogy a spinális injekció leragasztását cseréljék már le, az ne tocsogjon a pisiben napokig.

Itthon sűrűn leizzadok a fájdalomtól, tornától (vagy a kettő együtt), okés az izzadt lepedő is.

De ma gyanúsan vizes volt a hátam alatt.

Azt remélem, hogy nem pisiltem be, izzadtság nuku.

Az ásványvizes palack kupakja nem zárt, mellémfolyt kb. a fele.

Legalább elfoglaltam magamat az ágy hajszárítózásával.

...és még mindig feleslegesen udvarias vagyok, ma hagytam, hogy valaki nekem rinyáljon azon, hogy izomláza van.

Baaaazd meg, egy év izomlázat menzeszgörccsel kiegészítve elcserélnék most!