Szombat este kicsit elfogyott a cérna és bőgtem egy sort. Jó, fáj, de olyan szerencsétlen a mozgásom így, hogy amit Anyu nagy nehezen befáslizott, arra sikeresen úgy tettem a sínt, hogy a jó nagy tépőzárak belegabalyodtak és mire kibogoztam, már letépkedte a jól felrakott fáslit, amit egyedül nehezen rakok vissza.
És akkor meg is rántottam és akkor elég volt. Ültem a lábamat bámulva és bőgtem.
Megőrjít ez a tehetetlenség, pedig már tudok járni, meg egészen tistza az agyam, nem nyomja el a fájdalom.
Most épp a sebek fájnak, eddig ezek nem fájtak. Hurrá.
Ideges vagyok, hogy semmit nem bírok elintézni, még egy zsemlét sem venni, vagy betétet, arckrémet, mittomén.
Az eheti gyógytornától sokat várok, persze csak kis lépésekben haladhatunk, de reménykedem...
Ba-nak napok óta jelzem, hogy ne nézzen rám úgy, mint aki újra akarja kezdeni, remélem, most megértette és nem velem kalkulál.
Jó lenne ezt lezárni valahogy, mert nem akarom kihasználni.
Ő meg csak néz végig, ahogy gyógytornázom, lelkesen, bíztatóan. Holnapra inkább TáncosPével vitetem oda magamat.
Mellesleg TCsV, aki az egyik fő bíztatóm volt hogy nekem meg kell csináltatnom a szalagpótlást, hirtelen nem jelentkezik, nem ajánl fuvart, én meg magamtól nem fogok kérni. De TáncosTéékkel is furán viselkedik, itt valami újabb repedés lesz a tánccsoport gyenge falán... :S
Ha visszaáálok egyáltalán. Egy kolléganőm úgy döntött a térdműtéte után, hogy most nem áll vissza kézizni. Lehet, hogy neki van igaza!
