A tegnapom volt a mélypont. Gondoltam.
Reggel hányással indítottam, aztán Anyu felöltöztetett, a leggingstől is fáj a bőröm a lábszáramon, nem úszom meg.
Lebotorkálás, Ba bevisz. Cégnél keresünk egy széket, amire feltehetem a lábamat. Már akkor szédültem, amikor ezt a kb. 3 percet vártam.
A mosdóval spóroltam, a konyhába egy ebédért, majd délután az injekcióért mentem csak ki, olyan gyenge vagyok.
Amit a büdös vécében adok be magamnak, ezt még át kéne időzíteni.
A fejembe nem jutottak e la hangok, sokat visszakérdeztem. Nem fogtam fel dolgokat. Néhány újdonság meglepett, a tonna email mellett.
Közben Kollegina visszaadta az ügyeket, próbáltam koncentrálni, de csak tompán fogtam a dolgokat.
A szédülés álomkórba ment át dél után, súgott a fülem, alig bírtam ebben a hülye pózban tartani magamat.
Legyengültem nagyon.
Angolul csak dadogok. Lassan gépelek. Neveket keverem, ha egyáltalán eszembejut. Nézem a főnököket, ahogy beszélnek hozzám, de nem jut el a tudatomig.
Pedig végre emberek között voltam!
Gondoltam, kialszom. Amint hazavitt Ba, Anyu levetkőztetett, mosakodtunk, lejegeltem a térdemet. Csak nem bírtam aludni.
Egész éjjel. Nem segített az erőnléten.
Reggel kelés 5:30-kor, 6:45-kor a kórháznál kell lennem gyógytornán. Budán.
És újra megroppant a lábam, ami miatt megműtöttek. Valami itt nem sikerült.
Ba begyógyult szemekkel értemjött, megvárt, de ezt már soknak tartom. Ő erőszakoskodik, hogy hoz-visz, de van más is, aki esetleg vinne. Ez már több mint szivesség, kellemetlen nekem, beszélnem kell vele…
Újabb átöltözés könnyű sportcuccba, mert ott irtó meleg van. Elszórakoztattam pár embert, mire fel bírtam húzni a cipőmet!
Az öltözőben csak a 30 cm magas padok vannak, vagy egy lábon állva próbálsz átöltözni, vagy lezuttyanva a padra. Felkelni még viccesebb onnan merev lábbal.
A gyógytorna öltöző az emeleten van, a cuccokat nem lehet otthagyni, de a csarnok lent van, mankóval cipeljék a betegek a ruháikat? És aki nem tud lépcsőzni?
Ezeket a kihívásokat meg lehet oldani segítség nélkül?
A gyógytorna kuvvajó! Kemény, szivatós és a gyógytornász szerint előrébb vagyok mint a doki mondta. Nemhiába az a sok gyógytornázás otthon.
Élveztem, hogy végre a mozgástól fáj, az olyan egészséges fájás volt. Akkor még.
Amíg tartott a mozgás adrenalinja, addig remekül voltam.
Aztán elkezdett lüktetni. Ordenárén!
Most itt ülök a cégnél, izzadt fehérneműben (nem, nem zuhanyozom, vagy akár cserélek bugyit egy koszos öltözőben, hogy közben a földön végighúzom, másképp nem tudom még), próbálok túlélni, de leesik a fejem a fáradtságtól. Szerencsére nincs sok munka, ma nem is menne.
Anyu már nagyon nyúzott, aggódik, meg fizikailag is sok munkája, hogy most a lábamat kell tartsa, amíg lemossa, befáslizza, átkötögeti, főz, pakol, bevásárol.
Remélem, mihamarabb meg tudom magam is oldani majd!
És akkor jött a telefonhívás.
Apu holnap befekszik a kórházba.
Nem tudják, meddig tartják bent. Mert nem tudják, mi a baj pontosan.
Pont ez hiányzott Anyunak!! :(((((
Meg nekem.
Féltem őket.
