Tobber életblogja

Nagyon sok impulzus ér, amit szeretek, de néha nagyon sok.

Nagyjából olyan, mintha egy kocsma közepén dolgoznék, non-stop pofáznak, telefonálnak, röhigcsélnek, engem be akarnak vonni, mintha egy ingyen szórakoztató asztal lennék, és sokszor egy mondatot nem bírok elolvasni, nemhogy gondolkodni rajta, és még hatan közbe is szólnak. Ma úgy a tizedik "mi baj van" kérdés (értsd nem nézek fel, hanem gépelek tovább, kétszer annyi munkát végzek, Kolleginát is helyettesítem) után közel jártam egy kiabáláshoz, de csak mosolyogva tájékoztattam őket, hogy dolgoznék és nem könnyíti meg, ha közbeszólogatnak, amikor szimultán 7-8 dologra kell koncentrálni.

Aztán a HR megint próbálkozik ránksózni a saját feladatukat, de úgy kértek meg, hogy még egy légyszíves sem volt az emailben, és nagyjából nem adtak meg semmi infót, csak hogy szervezzek le x emberrel interjút. Hogy milyen pozira, mennyi időre, kivel és miért én, azt nem tudom, és nem vagyok az asszisztensük.

Most komolyan örülök, hogy Kollegina tegnap egyet(!) hányt - semmi baja gyerekkel otthon van*, mert ő nagyon lecsap minden egyes nemgépelős percemre, amikor mondjuk végiggondolnék valami bonyolultabbat és csak nézem a monitort. És bizony, amint nem kattog a billentyű, akkor jön a vadidegen gyerekének osztálytársának a nemtommilyen betegsége, meg sok felesleges téma. Képtelenség itt koncentrálni, persze az eredményt 100%-osra és mihamarabb kérik.

Ma az épület másik végében hagytak valamit, majd idejöttek szólni nekem, hogy elmehetek érte, végeztek. Ezzel az erővel nem lehetett volna idehozni? :S

Komolyan, nekem ez a munkám nehézsége, hogy kizárni a világot, de ha kizárom, akkor erőszakosan be akarnak törni oda, képtelenség felfogni, ha valaki gépel, akkor nem szekálom, hogy mi van, hogy nem sztorizok amikor pofákat vág, ha meg megkérem, hogy menjen dolgára, akkor na ennek ma rossz a kedve kommenttel húz el és visszajön egy óra múlva, hogy jobb-e a kedvem...

Ettől lesz rosszabb.

És igen, a kollégáim nagyrészét nagyon szeretem, ők is engem, de én itt nem trécsközpont lennék.

* Nem a gyerek rosszullétének örülök, hanem hogy eggyel kevesebb az inger. De szombaton már mehet egy sportversenyre. Akkor most minek vannak otthon?

Pünkösdi hétvége:

Tavaly is pont ezekben a napokban volt hűvösebb, akkor lementünk, de most a telkünkre szerveződő napozós-strandolásos hétvégét kisebb programokra bontva áttettük a fővárosba.

Egy váratlanul érkezett fellépést úgyis el kellett vállalni a többieknek (már aki ott táncol) szombatra, így kényelmesebb.

Pénteken rendhagyó torna volt, délután és csak a mi csapatunk maradt a sportcsarnokban. Amíg a tornász kiment új beteget fogadni, addig mi szépen elbújtunk előle az egyetlen hátsó helyiségben, töküres csarnokra ért vissza. Kaptunk is érte, meg azért is, mert többet kommentálgattuk egymást mint a tornára koncentráltunk volna... :) Mindenki hullafáradt volt. És kaptam puszit az egyik fiútól. (Jó, ez ott vicces volt.)

Aztán elmentem táncot próbálgatni (eddig engedélyezve volt 10-15 perc, most épp tiltott de jól voltam), egész szépen megyeget, egyre többet, de még semmi felugrós, rotálós és a stílusom is elég robotos óvatos még.

Felköszöntöttem 20éves anyukáját (korban közelebb van hozzám mint a fia), aztán TCsV és 20 éves szórakoztatott, konkurens tánccsoport haverral nadrágon dobszólóztunk pörgősebb daloknál (ahol ugye nem táncolhatok).

Szombaton reggel kinyitottam az ajtót és ott találtam Anyu szeretetcsomagját, tele padlizsánkrémmel, almáspitével, törökszekfűvel, apu s.k. béliszével, utikönyvvel a nyaralásomhoz, új sótartókkal, a vitaminjaimmal, aprósággal. :) Meg a megérkezett csomaggal, egyik kézimunkás havernővel mindig küldünk egymás születésnapjára pár szép sort meg 2-3 saját készítésű ajándékot. Meghatódtam, csodaszép dolgokat küldött idén is! :)

Aztán szeretnék elnézést kérni az OBI vásárlóitól, ha nem találtak M4-es horganyzott anyacsavart, mindet felvásároltam.

Aztán elmentem egy kreatív tanfolyamra, ahol egy még nem ismert technikát sajátítottunk el (azaz én már próbáltam kitalálni, de otthon nehezen ment).
Mennyi az esélye annak, hogy a sok budapesti foltos bolt közül ugyanabból a kb. 1000 féle anyagot tartó boltocskából sikerül ugyanazt a színű/mintájú anyagot kiválasztanunk és vinnünk a tanárral?

Az elkészült ékszereket már fel is vettem, azzal mentem egy gyors ebédre, majd bandázni, majd megnézni a fellépését a csoportomnak, amiből semmit nem láttam, mert inkább bébiszitteltem az egyik lány kisfiát. Akivel összeragadtunk, utána a cukrászdában is én szórakoztattam.

Este TCsV főzött nekünk és már szűkebb körben bandázgattunk nála hajnalig.

Adtam magamnak egy fél nap alvást, délután ébredtem, négykor másztam ki az ágyból. Végre.

Jártam művházban, ahol életem legfinomabb fasírtos zsemléjét ettem.

Aztán őőőő nem volt kedvem szocializálódni többet hiába jelenktezett be kétóránként TáncosTé, a kedvem sem tökéletes, meg az állkapcsom vetekedve fájdogál a lábammal, úgyhogy szépen fekve befejeztem egy kis kötést, egy ékszerszettet és egy hímzést, amit dobozra is applikáltam, rendet raktam a cérnáim között...

Ma már tornával és felpörögve indult a nap! :)

Volt egy hét visszaesés a térdgyógyulásban, azaz a térd csak fájdogál, de a sípcsontom egészének, meg a combcsontom aljának csonthártyája (vagy mije) úgy begyulladt, hogy bokától combközépig lüktetett pár napig, járáskor, üléskor, alvás helyett. Tudtam, hogy hosszú és hullámzó gyógyulás lesz, de már egy éve fájok és korlátozott a mozgásom, hülyét kapok. Ez visszavetett a mozgásban is, csak a heti három gyógytornát vállaltam be, semmi tánc, bicaj, kocogás.

Ma délután éreztem azóta először, hogy nem fáj. A lábam. Mert a gyógytorna legtöbb gyakorlata előrehajolva marad egyensúlyban (így is tenyerelünk-repülünk nagyokat), magyarul ellendolgozok a régebbi gyógytornámnak, ami a derékdefektek visszatologatására hatott.

Szal leszakad a derekam, most kezdek arra is megint. Áááááá!!

Ennek örömére a tornán ma elkezdtük a rotáló mozdulatokat óvatosan.

Ez megint egy mérföldkő, ez is későbbre volt betervezve. Fstam is elkezdeni.

Ilyenkor jó, hogy többen, több szintről vagyunk a tornán, mindenki megkapja az egyénreszabott feladatait, egyetlen nálam fejlettebb kamasz tornatársam volt a húzóerő. Csak végig csipogott, nagyon cuki gyerek. :)

Két régi tornatársam meg meg akar látogatni tornán, kicsit csatlakozni, ha már ők jól vannak. Hát ez kedves. Meg az ujjongás, hogy holnap egy időben leszek egy harmadik sráccal.

Kb. másfél hónap lehet hátra.

-

Egyéb: bent a cégnél káosz, ma volt egy Nagy Bejelentés, megdöbbentünk. És látjuk, hogy még legalább két hasonló lesz.

Hát, figyelek, és dolgozok szorgalmasan. Csak ez a bizonytalankodás ne lenne. :S
Azért ma is megkaptuk a bókot, hogy az irodaházban a miénk a legkellemesebb környék... :)

Biztos a sok növény teszi, amihez az újonnan felfogadott (leépítési időszak közepén!) cég próbál tönkretenni, harcolnak a növényeink ellen ezerrel, néhány már kidőlt, berohadt, foltosodik, amiket mi évek alatt hoztunk rendbe, és valaki nagyon védi a cimbiket a beszerzésről, mert komikus levelezésekbe bonyolódok hetente, hogy pl. listázzam, melyik növénnyel mi a baj. Én biza leírom egyenként ha kell, hogy melyik növény van túlöntözve, melyik kvázi sivatagi szárad el, hogy 30 cm-es hajtások vannak a 30 cm-es bonsaion... csak feleslegesnek érzem, a takarítóknak sem írjuk ki, melyik pohár kólás, mégis elmossák.

Izé, régebbi főnököm lebuktatott, hogy én is elbőgtem magamat egy újfőnökös őő stika miatt, behivatott. Ilyet sosem tesz, csak teljesítményértékelésekkor ülök le nála. Most is megmondtam, hogy előbb magamban érlelném a problémát, de tudom, hogy már volt, aki elsírta magát nála, hasonló okok miatt, gyanítom, gyanítja az okot.

Nem fogok mószerolni, megpróbálom magamban/hasonló gondú kollégákkal feldolgozni, megoldani.

Úgyhogy régi most Kolleginát faggatja amikor nem vagyok ott, hogy magánéleti-e a gondom, dehát ugye az határozottan nem. (Azt meséltem, hogy vert át egy srác? Mindegy, inkább hagyjuk, még egy pipa a sunyilistán.)
De Kollegina sem mószerolja be, ő sem olyan. Bár hasonlóan érez. Csak neki nem főnöke újfőnök.

Sajnálom, mert normális pasinak indult, sőt, ha nincs stressz, akkor egy udvarias ember.

Napi fagyizással kompenzálunk a szomszédos fagyizóig sétálva. Én, aki régen a boltig nem ugrottam le munkaidőben. Én, aki egyébként nem szeretem a fagyit.

Pihenős estét terveztem, ebből lett egy időben két térdestárssal csetelés plusz szokásos TáncosTével, hogyan szervezzük át a hétvégét, ölemben a notebookkal néztem az Éden Hotel végjátékát, gyorsan átkapcsoltam ha Té szólt, hogy jó a fellépő az eurovíziós dalfesztiválon, éééés… még hímeztem is közben.

Mindegyiket félgőzzel, ugye.

Aztán éjjel jött a vihart megelőző figyelmeztető sms (az elmúlt 24 órában 3x), akkor gyorsan bekapkodtam a könnyebb, nem szélálló dolgokat a teraszról, majd hallgattam a mennydörgést, amitől sosem félek, de most igen, és még Szomi is külföldön van, hogy megvédjen… :)

Úgyhogy akkor inkább hegymászók, mélyszegénységben dolgozó szociális munkás és sztyuvi blogját olvastam hajnalig.

Ennyit arról, hogy kipihenem magamat.

Adtam magamnak egy pihenőnapot.
Eddig a szabi kórházra, kezelésekre, kontrollokra ment, ez az első relaxnap.
Sokáig aludtam (amiben Őszhalánték sem zavart meg, aki azt hitte, h. reggelre várom, de d.u. visszajön), végigjártam a kreatív boltokat és vettem mindenféle kütyüt.
Burekot ebédeltem (l.o.v.e.), kávéztam, lesz még kex, majd elrohanok bőrszépítős masszázsra.
Bár utitársaim sznt így is szexi vagyok (és jó a mellem), de egy éve nem láttak bikiniben. :)
És apám hétvégén megdicsért, h. milyen látványos a fogyásom.
Nem fogytam. Na jó, kicsit izmosodtam lábra-fenékre.
Nyaralásig már max. 2 kg van tervben. Majd burekmentesen kéne...

Tegnap egy valaha úttörőtáborként működő helyen napoztunk, kulturálódtunk délutánig.

Nosztalgikus élmény, de amikor úttörő voltam, utáltam a tábort. Akkor voltam finnyás a poros matracok miatt, vagy felnőttként mást látunk szépnek?

Este kissé untam Haydn Teremtését, már negyed óra után számoltam, mennyi lehet hátra, akárhogy is kalkuláltam, csak hat napi teendő ugrott be. Jó, tudom, gáz, de percekig foglalkoztatott a kérdés, hogy mi volt még. Na igen, Isten a hetedik nap megpihent. Lassan bevillant.

Egyébként szép előadás volt, a darab uncsi.

A Jóbarátokban Joey kapott Word-of-the-day vécépapírt.

Én is bővíteni akarom az aktív szókincsemet (nem, nem arra célzok, amiket kollégáknak tartogatok. Amikor azt gondolják, pótmaminak elmesélik a tök érdektelen, unalmas sztorijaikat nem törődve a ténnyel, hogy dolgozom, beszélnek hozzám, határidő és káosz van, és bunkó pofát vágok, na ezekre van pár remek sablonmondatom, fel sem tűnik nekik, hogy ugyanazt a tíz kliséválaszt használom, fel sem nézve, továbbgépelve. Tökéletes párbeszédnek tűnik kívülről, de gőzöm nincs, mi van a gyerek óvónőjének kiskutyájával, meg napi kb. húsz ilyen fullizgalmas témában. Tényleg, nem tudom, miért szeretnek a kollégáim.), ezért mostantól feljegyzek minden szót, amit szeretek, de nem szoktam használni. Ezentúl fogom:

Aszfaltbetyár

Égimeszelő

Gatyarohasztó

Faramuci*

Csinnadratta

Rostokol

Apukám bríftasnija (nála néha brüfni, néha csak tasni)

(és családunkban használatos sok svábosan hangzó szó, mint smarni, hecsedli, motring, stafírung, stelázsi, zsalugáter, kacsafertály, ekcájg (így!), sparhelt, cvekedli, hokedli, plajbász, randalírozik (hehe), bumlizik, mind mindennapos használatban, de előfordul a sezlony (ááá!) is.)

Jaj, ezek nagyon vicces hangzású szavak! :)

*Megnéztem az eredetét, érdekes:

Faramuci
Régies: Katonajáték régi kaszárnyákban, amely abból állt, hogy körbe ülve herezacskójukra spárgát kötöttek, mindegyik spárgaszál végét más fogta és húzta, de nem tudták, kicsoda, és aki legelőször feljajdult, az volt a vesztes.

A faramuci játszását tiltották a durvasága miatt. A faramucit főként legénykedés és nyereségvágy miatt játszották.

Eredet [faramuci < olasz: fare a mosca (cieca) (szembekötősdi, "vaklégyrepülés")]

Wikiszotar.hu

Ha egy rajongást nem értek, beleásom magamat az internetbe. Próbálom kiszűrni a haszontalanságokat.

De a hegymászás szépségét még most sem látom.

Olvasom a meghiúsult, tragédiába és veszekedésekbe fulladt Annapurna expedíció több mászójának blogját, véleményét is, a kommenteket is, miért halt meg Horváth Tibor, cserbenhagyták-e Erőss Zsoltot, ki hol profitál ebből a botrányból.

Erőss Zsoltot előítélettel kezeltem, származása, nekem érthetetlen megrögzöttsége, a lába körüli mizériák miatt. Aztán a műtétje után Szily Nórának nyilatkozott. És az ájtatos székely arc helyett egy tök normális pasas rajzolódott ki percek alatt.

Sokat idézgettem egy mondatát a januári, második térdműtétem után. Olyan rohadtul olyan hosszan soha életemben nem éreztem magamat, E.Zs. helyzete, hozzáállása adott erőt, hisz ez lószarse hozzá képest. (Na jó, fájdalomban lószar... Lelkileg sem volt egyszerű, nemcsak magamról, másokról tanultam meg sokat. Pl. TCsV ott csúszott örökre le a barátból a haver kategóriába, TáncosPé pedig ott jött fel TáncosTé bizalmi szintjére.) De a döntését megértettem. Neki így teljes az élet.

Az a mondat most is az ágyam fölött lóg egy postiton...

De azt még mindig nem értem, miért mennek oda.
Nem lesznek hősök. Nem lesznek elsők. Nem expedíció az, ahol nem találnak meg/fel valami emberiségnek fontosat. Igen, pénz az van benne.

Persze legtöbbünk hobbija szintén nem világmegváltó, de nem is hagyjuk ott az életünket, testrészünket, barátunkat, (szponzori) vagyonokat.

Nézem, Klein Dávid ma nem mászta meg a Mount Everestet.

Jövő szombaton próbálkozik.

Izgalmas olvasni a beszámolóikat. A csehek még a google earth-ön is jelölik, merre járnak, csodás.

De könyörgöm, miéééért?

Az Alpok kiépített sípályáján is szép a kilátás, jó (és van) levegő, de közelben a kényelmes szállás, a hütte, a természet kegyetlenkedése elől hamar el lehet bújni, meg 1-2 térdszalag sérül csak jobb esetben.

Nagyon korlátolt vagyok, nem értem.

-

A hegymászós pasikat is kerülöm. Én nem tartom vagánynak őket. Ők azért tartanak vagánynak egy nőt, mert mászik. Hát vagány vagyok, megpróbáltam valaha. A mellem szétnyomtam, valszeg nem testemnek ergonomikus dombot választottam, fájt a kezem, horzsolások a bőrön és a lényeg: mit láttam?

A falat, bammeg. A falat. Sziklát. A kilátás a hátam mögött volt végig. Na kösz, a lanovkát nekem találták ki, maradok annál, kényelmesen felvisz a kilátásig és még a sílécet is felcipeli... :)

-

Érdekes animgif lavinatúléléssel:

http://sportgeza.hu/sport/2012/05/16/annapurna_lavina/#

A többit megtaláljátok guglizva.

Hét éve írom a blogomat.

Gyakorlatilag minden megváltozott körülöttem/bennem ezalatt.

Az akkori életem egy öt éve egyoldalú kapcsolatban ragadt 28 éves lányról szólt, aki nem bírt kiugrani a sok visszahúzó erőtől.

Figyelem nélküli párkapcsolat, megbecsülés nélküli munkahely, bogaras lakás, rosszul választott hobbik, unalmas mozgásfajták, nem elég tartalmas barátságok.

Sikerült minden területen gyökeresen változtatnom.

Amennyire boldogtalan voltam akkoriban, annyira könnyedén túl tudok lépni már a gondokon, leráztam az energiavámpírokat, elfogadtam magamat, a világot.

Már nem hagyom a végletekig, hogy bántsanak olyanok, akik bizonyára nem akarnak rosszat, csak nem tudják, hol a határ és sokat megengednek maguknak. Ezt már bátran kikérem. Sok ember nem is érzi, milyen messzire elmegy, miközben hasonlóért mást megkritizál. Egy ilyen harcban állok most ellen az újfőnöknél. Régen csendben nyeltem volna.

Nem akarok megmenteni mindenkit, aki magát lusta, inkább olyanokkal vagyok, akiket nem kell megmenteni.

Jó így, nagyon élvezem. Megszerettem önmagamat.

És nem is értem, hogy miért nem történt ez meg tizenévvel korábban. Nagyon sokat segített Drpr, hálátlannak is érzem magam, hogy fél éve nem jelentkezem nála.

Mindennek így kellett lennie, nagyon értékelem a mostani életemet.

Jön a következő 7 év.

Kíváncsi várakozással állok elébe.

Péter bácsi idézete ugrott be a fentiekre, megkerestem:

"Sok nevelési csőd okozója, hogy nem szabnak határt annak, meddig lehet visszaélni egy másik ember szelídségével, bizalmával, elfogadásával. Ilyenkor a gyerek elkezd provokálni, mert attól szorong a legjobban, hogy milyen az a felnőtt, akit ő, a kölyök parttalanul ugráltathat. Hát milyen biztonságot ad egy ilyen szülő? Semmilyet! Így bele lehet sodorni a gyereket egy teljesen irreális viselkedésbe, mert lelke mélyén állandóan azt várja, hogy valaki odacsapjon az asztalra, és azt mondja: elég! De ez ugyanígy működik pároknál is.
Tudatosan, tudattalanul mindenki próbálgatja a partnerét, hogy meddig mehet el vele szemben. Ha sehol sem szabnak határt, abból mindig nagy baj lesz."

Popper Péter - Lélekrágcsálók

A folytatáshoz tartsatok továbbra is velem!

Visszaszoktam a húsra.

Erőt ad, de a gyomrom még nem igazán bírja.

Akkor már a kedvenc szendvicsemet dobtam össze, kb. 200 000 kcal egy morzsája.

Friss soksajtos kifli. Félbevág, mindkét felére jó sok majonéz.

Belekockáz lilahagyma darabkák. Belekockáz paradicsomdarabkák.

Rá apró kockákban kisütött grillfűszeres pulykamell.

Összecsuk.

Beleharap.

Majonéz könyékig folyik.

Tobber boldog.

Meghalt. A legvéglegesebb ige.

Hazaérve a társasházunkba egyik hetvenkörüli szomszédunk halálhíre fogadott.

Egy kedves, mosolygós nagymama volt, a vejét is ismertem, szimpatikus család.

Végiggondoltam, mit is tudtam róla. Semmit szinte. Okos nő volt, mindig értelmes, építő hozzászólásai voltak a lakógyűléseken. Állítólag pszichiáterként dolgozott valaha.

Egy ideje alig láttuk, akkor is köntösben slisszolt ki a postaládáig.

------------------------------------------------

Meghalt egyik exem nagymamája, kedvenc exanyósom édesanyja. Művelt, olvasott nő volt. Nemrég még láttam az utcán sétálni, a mindig tökéletes tupírral, elengedhetetlen rúzzsal.

Hasonló volt a két nő. Hölgyek voltak. Klasszikus, elegáns, művelt asszonyok.

Talán a mennyországban megismerik egymást. Biztos jó társaságra lelnének egymás mellett.

Nyugodjanak békében!

Soha, senkinek nem vagyok képes elmagyarázni, mi vonz annyira a barkácsáruházakban, hogy a foursquare-n min. havi 2-3x becsekkolok.

Csudára élvezem.

Nem, nem pasizok ott, az kb. 6-7 éve volt vicces még Bével...

Jobban élvezem mint a kreatív boltokat, azok olyan... olyan gyerekjátékok. A nagy és erős szerszámok, eszközök, alkatrészek, hozzávalók a barkácsboltokban vannak.

A tegnapi napnak különleges atmoszférája volt.

A délelőttre rányomta a bélyegét a nagy vihar előtti párás hőség, légkondis kocsiban is izzadt fehérnemű fél óra alatt.

Anyuval átmentünk Nagyihoz anyáknapjázni. Nagyikám 94+ évesen irtó éleseszű, okos nő, és egyedi a humorérzéke. Az ott töltött két óra alatt állandóan megnevettetett.

Nem akarok megöregedni! Utálnám, hogy öregnek kezelnek, amikor huszonéves az agyam, utálnám, hogy romlik a hallásom, utálnám, hogy azért kellene abbahagynom az olvasást mert féltem a szemem világát, hogy fáj a kezem süteményt gyúrni, hogy szellemileg untat az öregség légyzümmögése.

Nagyi agya unatkozik. Hiradót néz, 1-2 unoka, egy fia mindig ott táborozik, úgyhogy legalább vannak történések. Napirend szerint él, amiben a napi 30 perc fel-alá sétálás is benne van, nem adja lejjebb, nem hagyja el magát. Úgy számol fejben mint én a számokhoz kapcsolódó diplomáimmal nem, emlékszik mindenre, de csak a szépről sztorizik.
De agatakrisztit azért letenni, mert nem akar megvakulni? :(

Francba, én nem leszek öreg! De ha igen, akkor talán így valahogy.

Aztán Anyu feldobta az ötletet, hogy egy vendéglő teraszán ebédeljünk, mindketten diétázva, kb. a 3/4-ét csomagoltattuk...

Este jött a vihar. Addigra már visszamentem a városba egy koncertre. És amíg egy templomban gyönyörködve hallgattuk országunk két legtehetségesebb cigányzenészét, a templom ólomüveg ablakai mögött viharban rángó fák árnyéka szűrődött át. Varázslatos volt...

A vihar a koncert végére le is csendesedett.

Nyugis nap...

A héten jártam még két táncházban, bandáztunk, TCsV-t ajándékoztuk, szokásos három gyógytorna, masszázs, semmi extra, olyan pörgésmentes volt az egész hét...

A fejemben sok blogbejegyzés íródik, csak nem jutok gépközelbe. Ha igen, akkor próbálok szervezni, meg rámomló magánéleti emaileket lekezelni.

Az elmúlt hetek tanulsága:

Ne dőlj be huszonéves flörtjének, mert bár tökéletes teste van, de 18 éves extrémsportolókkal barátkozik és már a ballagási buli elnevezésének hallatán nagyinak érzed magadat alig 35 évesen.

Volt a héten kiborulás a fiatalabbik főnököm miatt, aki hogy írjam szépen... nem szavatartó és igazságtalan és még nem is velem a legdurvább. Három miatta való bőgést kellett a héten vigasztalnom, három vezető kollégából váltotta ki az elmúlt időszakban a tökéletes leszarom hozzáállást.
Úgyhogy aznap TCsV és kompánia kávézása, majd sármos kolléga fagyimeghívása kompenzált csak kicsit.

Fagyiztam még TáncosTével, szigorúan ebédidőben, napsütésben.

Mert ugye azt meséltem, hogy mióta kitalálták, hogy a monstre multink értelmezhetetlenül nagy forgalmú magyar vállalatát az menti meg a csődtől, hogy a mi harmincas osztályunktól megvonják az ingyenkávét, azóta bizony néha még 20 percre is kimegyek ebédidőben és nem a monitor mellett eszem, és elfogyott az ingyentúlórám is, úgyis előbb járok be, néha már a munka idő vége után 10 perccel is lelépek. Öt évig rendszeresen napi 1-1,5 órát túlóráztam ingyen.

Egy napfénytelen, levegőtlen irodában szédelegve, amin a kávé segített. Eddig. Most az segít, ha én is így állok a céghez.

Ettől eddig még nem ment csődbe.

Sóztak ránk már sok nem hozzánk tartozó munkát, vettek el már tőlünk elég sok mindent.

De a filléres kávé megvonása dacot szül.