Tobber életblogja

Árulja már el valaki, hogy ha másnapra főz, aznap este már hogy állja meg, hogy telekajálja magát vele? Olyan finom fokhagymás sülthusi illat terjeng mind a 40 nm-en (hideg van szellőztetni), de nem eszem belőle holnapig.

Vagy talán.

Na még egy.

Anyut anyáknapjázás után elvittem shoppingolni, majd táncházba, ahová azért beköszöntem.

(A táncot kihagytam, mivel a múltheti után négy napig cataflam mellett is begyulladt a csonthártyám vagy mi és a lábfejemtől a combom közepéig lüktetett a csontom körül, hozzá váratlanul beálló görcsökkel, hát, az elég rohadék érzés volt, gyógytornász jól le is baxott, joggal. De ő sem hagyta volna ki.)

És a táncház veszélyes az üldögélőknek, mert odajönnek beszélgetni. Sokszor haverok, de néha lúzerarcok is prédát látnak bennem. (Aki már járt táncházban, bólogat ezerrel.)

Ma szerencsére azok nem találtak meg, annál hamarabb leléptem, de egyik kedves-szép negyvenes házaspárnak kedvence vagyok ott, odajöttek csicsegni, és a csaj teljesen odavan: a szépségemtől.

Hogy ezt kitől örököltem. És ha pasi lenne, azonnal udvarolna nekem.

Nem, ma sem voltam szép.

Ja. Fehér felső volt rajtam. :)

Ééééés vettem egy barack-pink-mittoménmilyen egyszínű elegánsruhát és egy pinkvirágos-zöld-mindenféle nyári ruhát.
Ez a színkavalkád az én divatom.

Tálcára tettem a vásárolt epret és nagyonsárga vilmoskörtét, nekem még az a két szín is bejön együtt...

Múlt héten kísérletező hr-es lánnyal cigánylányosdeelengáns kihívást rendeztünk, szerintem sikerült az ízlés keretein belül maradni...

Tegnap voltunk thai masszázson. És a lányka szerint nagyon-nagyon finom a bőröm. Biztos tudja, épp elég bőrt fogdos. (És végre egy masszőr, aki a higiénia alapjait be bírja tartani, talpmasszázsos kézzel arcot nem masszíroz kézmosás nélkül. Anno egy lánytól azért menekültem, mert undorított ez.)

Megéri napi 3-4 liter folyadékot meginni, tonna zsiradékot fogyasztani, a bőrön (is) rakódik le. :DD

---

Tegnap hárman mondták, hogy szép vagyok. Jó, ebből egy Szomi, aki azóta rám van kattanva hogy én őrá nem, az nem ér.

Múltkor is mondta valaki, hogy milyen szép vagyok.

És mivel nem tartom őket hülyének, vaknak sem, de szép nem vagyok, egy dologban látom az összefüggést: mindannyiszor fehérben voltam. Tegnap kétfélében is.

Többet kell fehéret felvennem.

Elköltöztek lakótársaim.

Kicsit hiányzik a napkeltei búgásuk, a szárnysurrogással kísért átfutó árnyék, a bátor tekintetük, ahogy szembeállnak velem az én(!) teraszomon és néééznek egy méterről.

Gyilkolni nem akartam. De az erkélyemen teregetni, galambszarbalépés nélkül virágot locsolni, vagy akár kiülni napozni, telefonálni, kávézni, azt igen.

Drága volt az erkélyem, na!

Úgyhogy jött Levente bácsi. Apám galambász haverja.

Napokkal korábban elkezdtük búzával etetni a madarakat, hogy megszokják.

Hajnalban Levente bácsi felállította a csapdát: egy kast ékelt ki egy madzagra kötött bottal, a szobában hozzákötötte a zsinórt egy székhez, kiszórta a csalibúzát, lejjebb eresztette a redőnyt és figyelt.

Elképzelitek, ahogy a nappalim közepén két hetvenkörüli férfi rambóként les némán, órákig... két galambot?

A tojó kiváncsibb volt, jött. Lecsapódott a kas, dobozba a madárral, egy megvan.

De a papa bepánikolt. A szembetető ormán rohangált fel-alá pánikolva, hangosan hivogatva mamát, akinek volt annyi esze, hogy meg sem szólalt, nehogy az urát bajba keverje.

Dehát a férfiak hűsége nem tart sokáig a természetben, papa nem kereste sokáig, majd simán belesétált az előbbi csapdába ő is.

Levente bácsi hazavitte őket, ide 60 km-re, nagyon boldog, ilyen galambjai még nem voltak.

Ő is röhögött rajta, hogy nem fogják érteni az ottani galambtájszólást.

Egy flakon domestos elfogyott mire tiszta lett az erkélyem, a kő, a virágycserepek, a székek, pad, asztal, légkondi, korlát, perem, dekorációk.

Tehát: TubiGabi és TubiTibi immár egy tisztalevegőjű falu erdőszéli galambászatában élnek. Karantén után a reptetőbe eresztették őket, köszönik jól érzik magukat, a többiek befogadták maguk közé.

És tegnap a tojó már tojt egy tojást.

Szóval hepiend.

Megyek is tejeskávézni az erkélyemre.

Hosszúhétvége szülős mellékzönge kivételével jól sikerült (de most nem hallok róluk. Ez sem jó jel, pedig még nem is adtam oda az ajándékba szánt nagykést).

Első Velencei-tavi napozás, stégen fotózgatások (már aki hagyja magát), cukrászdázás a napon, telken bikiniben/fecskében napozás (kicsit fura, hogy szüleim nincsenek ott, valami esti oldbojszbulira készültek, persze Anyu azért küldött a fiúknak pogácsát, darálóst), kedvenc éttermünk (meg is lepődtünk, állandóan ott lógunk, TáncosTé mégis most járt ott először, ő eddig mindig a strandon várt meg minket), megint cukrászda, majd shopping.

TáncosPé elé kimentünk a reptérre, örült nekünk, jó sok kaját kapott szegény.

Volt még TCsV-nél kávézgatás, elmélkedés.

Volt még szülőkhöz beugrás.

Volt még csajos délután textilboltos lefárasztásával, tonna koffeinnel, speciális fakultatív programként galambjaim megtekintése.

Volt még másfél óra könnyű néptánc, meg aztán egy jéghegynyi jég és némi gyulladáscsökkentő. Másfél óra után lerogytam és Anyu havernőjével varrtam fejben, megbeszéltünk csomó kis quilt trükköt, varrógépbeállításokat, anyagtulajdonságokat, ilyenkor (is) rendkívül rossz társasággá válunk.

Masszázs, hisz mindjárt itt a nyaralás. Várok az előző vendég után, épp foursquare-ezek (ja, aki facebookon keresne, átszoktunk a foursquare-re, jóval zártabb és nagyon vicces, hogy becsekkolással ismerőst találunk a közelben, múltkor épp Zé1-et), nyílik az ajtó: gyerekkori havernő lép ki onnan! :DD Szegény masszőrlánynak negyed órát nosztalgiáztunk, én már el is felejtettem, hogy vele meg Verával órákig ültünk a bokor szélén a táskánkra támaszkodva, és akkorákat nevettünk, hogy Vera beborult a bokorba... :D Vagy hogy Kata nagymamája fakanállal fenyegetőzött, ha nem indul el haza, hehe...
Szeretném hangsúlyozni: Zugló (120 000 lakosú kerület) egy nagy falu.

Volt még ezernyi kézimunkaleírásom rendbetétele, kb. 3 órát vett igénybe. És rájöttem, hogy legszivesebben mindet megkreálnám, de semmi kedvem már megint a kreatívkodáshoz.

Volt még keresztfiammal és rokonságom 40- részével csoportosulás a tűző napon délelőtt borozgatva, be is csíptem ebédre rendesen. A kiscsávó tündéri egyébként...

Aztán elrohantam még a többiekkel uszodába napozni, mert oda nyilván tűző napon, spiccesen kell menni. Az úszás fáj, de igazából most minden fáj, mert a vasárnapi táncon őőőő külsős ráhatásra egy-két bal lábon is ugrálós gyors táncot jártam. Na, ha már a gyógytornászom nem ért a táncokhoz: magamtól is megtanultam, mit NE táncoljak egy ideig...

Úszás helyett büfézni remekül tudok, a szabadtéri uszodázás kötelező eleme.

Már nem vagyok messze a dokimnak 2 hónap múlvára beígért csokibarnaságtól.

ELEGEM VAN!!!!!

A múltkori négynapos hétvégén hála szüleim baszakodásának lemondtam minden még hátralévő programot és otthon bőgtem.

Most MEGINT kezdik!!!!

Magasról szarok bele, csináljanak, amit akarnak, de hagyjanak vele békén!!!!!!!!!!!!!

Igen, ha különköltöznek, akkor megnyertem két hetvenkörüli ember lelki társ szerepét (így is annak tartanak, örülnék ha visszakapnám a gyerekstátuszomat, nem érdekel ki kivel szexelt 25 éve!), pláne apámra mosni, főzni kell, gyógyszert bevetetni, kezd elég gusztustalan öregemberré válni. Úgy sajnálom szegényt, amióta nyugdíjba ment, fogy el az emberi tartása. :((((((

Millió aprósága van, sok kicsi, ami összeadódik.
Pl. a múltkor bepisilt a kocsim ülésén. Anyu mert csak később szólni neki hogy látta a foltot, de aput nem érdekli, megvonta a vállát, hogy nem lesz semmi baja a gyereknek, majd megszárad.

Kösz, bazdmeg.

Örömmel suvickolok pisit az utcán parkoló kocsiban ha nem akarok a tűző napon álló zárt kocsiban többnapos húgyszagot, harmadikról lecipelt tisztítószerekkel-vízzel, guggolni-térdelni még nem túlságosan képes lábbal...

Naszóval apám már a nagyon leszarom állapotában van, hadd ne meséljem, milyen volt a telki vécé szombaton.

De ha együttmaradnak, ebbe akkor is beleőrülök, ha lenyomom a telefont az első hangfelemelésnél, ha nem is válaszolok Anyu hisztériás emailjeire, apu mantrázott igazságtalanságaira.

Ha nem reagálok (mert már nem is reagálok, néha megkérem őket, hogy szedjenek nyugtatót, mert ezt a hangnemet nem kell eltűrnöm, ÉN nem csináltam semmit), akkor sem védem meg magamat. Miért nem értik meg, hogy szálljanak le rólam?

Nem tudom, mit várok, abba is beleszólnának ha hagynám, hogy hogyan alakítom a szerelmi életemet, vagy hogy miért nem tartok ezt-azt otthon. Ezért ezekről már szimplán nem beszélek.

Számolok háromig és nem válaszolok, most épp Anyu levelére.

Tököm tele, komolyan!

Megyek megenni egy tonna cukrot, attól jobb egy kicsit.

Apám ma telek felé tartva eldobott minket egyik kolléganőmmel gyógytornára, végigsztorizgatta az utat mindenféle festményes élményeivel...

Biztosan befolyásolta az ízlésemet, de Csók István akkor is az egyik kedvencem. A hangulatai, a témák és főleg a színek. Kiollóztam párat, csak úgy.

A tavasz ébredése (hnm.hu)

Napfürdő (viragjuditgaleria.hu)

Őszirózsás csendélet (kieselbach.hu)

Műteremsarok (Festő és modellje) (kieselbach.hu)

3 hónapja gyógytornázom.
Beállítottak a héten végző 6-7 hónaposak közé.
Kitámasztásos lépés 10-ig lenntartva után 10 rugóval végig a csarnokon, majd vissza hátrafelé lábujjhegyen u.ez. :)
Meg lábujjhegyen kitámasztva hátra rugóz, lábváltásnál lábujjhegyen féllábon megtart 10-ig.
Jó.
Egész órán ilyeneket kellett, próbáltam tartani a tempót a hosszúlábú fiúkkal. :)
Voltam kontrollon is, doki elégedett, csak vigyázzak még.

Aput ráállítottam a galambokra (nem, nem a méregkeverő tudományát), egyik haverja tenyészt galambokat, ő befogadja.
Csak szállítsam őket oda.
Aham.
Na, ki segít befogni őket? :)
Az tom, kell hozzá rosta, meg ék.
A haverjaim fele néptáncos, de népi tárgyakat persze egy sem gyűjt. :D

Jó kis hét volt, semmi izgalmas. Három gyógytorna, elvesztve kisműtétes Sz szórakoztató társaságát (nyaralós kapcsolattartás marad, a telkünk közelében a telkük), megnyerve frissműtött Z ragaszkodását, ő akkor akar járni amikor én.
Tornán ketten lányok nem vigyorgunk, hogy a skacok minden fájdalomérzésnél lelassulnak, ezért mindenkit beelőzök épp ott tartunk, hogy vastag szivacson rogyaszt, térd között kislabda, lép-lép, ugrik egy kicsit. Aú!

Volt még cigis kolléganőim hűzése, amikor TáncosTé elhagyta az irodaházat (anyunak is ő a favoritja, szerintem mindkét bátyja jobbképű, bár hasonló a humoruk (és anyáink egymás alteregói, amit sztem ők nem vettek észre bár csípik egymást)).

Volt olyan este, hogy hazaértem és filmszakadás. Én, aki azonnal kézmosok-vetkőzök, átizzadt póló-melltartó-bugyiban valszeg betaláltam az ágyig, reggel így ébredtem hétkor. Sem zuhany, sem fog-, arcmosás, gyógyszer, semmi.
Kicsit elfáradtam az idegeskedésben, újabbik főnököm nem egészen azt a hangnemet engedi meg a beosztottakkal ami elfogadható lenne. (Hozzám ért el legkésőbb, a többieket már hónapok óta osztja, most rajtam nem volt sapka. Egy ideig még kitaláltam a gondolatait, de most meg ellenkezőt vár el mint legutóbb kérte.)

Napoztam még TCsV-vel, kifilézve a szerelmi kapcsolatainkat (és véletlenül arrajáró kedvenc ötévesünk kijelentette, hogy ezentúl kettőnkkel fog élni és takarítani is fog ránk), horgoltam selyemszoknyában, láttam a nemzeti grúz táncosokat, akiknek ajánlanám az ortopéd orvosomat, nem sokáig fogják így bírni, lerázogattam Őszhalántékot, aki egy egész(!) estét akart velem tölteni, én meg nem ilyen szerepet szánok neki (viszont remekül használható bankkártya-visszaélés szakértőként), volt még romantikus randirahívás (nem Ő.h-tól) amilyet még sosem hallottam, kafa.

Tudom, már írtam, MEGYÜNK NYARALNI!!! :))) Mindjárt itt van!

Tényleg örülök, hogy más, önmagát értelmiséginek tartó is ki meri mondani, hogy utálja a Petőfi rádiót. És a medvehagymát.

Az elsőt erőszakoltam, kocsiban odahajtottam az egyes csatornát, hátha leragadok szörfözés közben, de nem. Az sem javít a képen, hogy a többi rádiónál sem ragadok le.

A másodikat kolléga hozta jófejségből és Kolleginánál hagyta, hogy osztogassa. Arra léptem be az irodába, hogy itt valami főzelék rohad. Másnap főnök felesége sütött belőle nekünk medvehagymás pogácsát, rohadó főzelék szaga volt.

És uborkafára kapaszkodott olvasóim bizonyára hátrahőkölnek sznobizmusukban: a borokat is utálom (bármilyet, nagyon drágát és puccosat is ittam már külföldön), sőt, a sajtok szagától is fordulok ki bárhonnan.

És ha már uborkafa: az uborka szagát sem bírom.

De imádom a spenótot vagy a zabkását*. Na.

*Erre mindig diétázó recepciósunk szoktatott rá**, nem kellett erőlködnie, tej top3 kajám, zabpehely fini gabona, gyümölcs bele kell. Jelenleg öt lány eszi már a zabkását a folyosón vidáman.
Ez a lány praktikus is, mindig utánajár, hol lehet diétásabb de ehető ételeket rendelni, van, hogy felezünk. Ja nem, nem diétázom, csak szeretem idegesíteni az embereket a glikémiás index-tudományommal. :D

** Azt nem kell tudnia, hogy a zabkása tökre hizlal és magas a GI-je. :DD

Csapataink harcban állnak. Az ellenfél: egy galambpár.

Már a látványtól is hányingerem van, az erkélyem tele néha 30-40 kupac galambxarral, domestos törlőkendő akcióban.

Eddig négy fészküket takarítottuk le, megint itt őgyelegnek! Ha kimegyek, meg sem riadnak, tapsolok, korlátot ütögetek, csak bámulnak (süketek és vakok?).

Nem félnek, nem tanulnak.

A ruhacsipesztartó kosárba már beköltöztek, kidobtam, a virágcserepekbe hurkapálcát szúrtam, azt már nem turkálják ki.

Végigböngésztem mindent, ultrahangos izé, életnagyságú bagoly/csóka/varjú állítólag vicces nekik, ragadós sprébe én is beleragadok, tüskét nem lehet egy egész teraszra kirakni ha én is ki akarok járni, hálót meg nem lehet felrakni ekkora helyre.

Marad az s.k. alufólia-hologramos csík-cd darabos-rongycsíkos lógó izé a végén talán csörgőkkel, ami mozog, zörög és csillog. Mindezt úgy, hogy ízléses maradjon és ne legyen útban.

Bármi megoldás érdekel, nem akarok mérgezni, lelőni, vagy bármi gyilkos eszközt. Help!

A tegnapi bejegyzésem nem látszik google readerben. Csekk direktben a blogon...

Csütörtök estétől vasárnap estig:

Éjjelig varrás, hajnal torna, munka, utána kolléga fényképes utibeszámolója, amiből repetát kértünk jövő hétre, kirittyentés, bandázás és egyévesünk felköszöntése.

Volt még egy nagybandázás, tavaszi seregszemle, összesen három koncert, kávézgatás közben nyaralás megvitatása, család, varrás, hajbodorítás és aludni is kellett volna.
Aztán Anyut fuvaroztam táncolni (oda már nem volt lelkierőm bemenni), visszafelé megálltam a patakparton kocogni, hát egy seggbelőtt indián is szebben szökken nálam, de lenyomtam a negyedóra penzumot.

És a lényeg: hétvégén táncoltam!!!!!

Nomeg jegeltem, mert begyulladt a térdem, de nem érdekel.

Még a műtét után beírtam a naptáromba a pontokat, hogy a doki szerint mikor veszik ki a varratokat, mikor tehetem le a mankót, majd a rögzítőt, kb. mikor fogok lépcsőzni, mikor kezdhetek futni. És hogy szerinte mikor kezdhetek a tánccal próbálkozni.

Jócskán megelőzöm a terveket.

Nagyon furcsa érzés, ahogy közel egy év mozgásprobléma után a szervezetem  (nem is kis) lépésről lépésre visszaszerzi eredeti képességeit.

Lassú lépegetős táncra kaptam engedélyt a gyógytornásztól (azaz azt mondta, hogy ne tudjon róla :)) ), de attól annyira bemelegedtem, hogy három-négy elég nehezet is eltáncoltam. Nagyon-nagyon óvatosan táncoltam, nem volt színpadi minőség, de pár embert letáncoltam azért! :)

Csak olyat próbálok, ami függőlegesen terheli a térdet (az elugrásom még így is csak minimális), azaz inkább olyat nem, ami ferdén érkezik le, ferdén van rajta súlypont, dobogós-odavágós, vagy nagyon haladós oldalra, mert úgy kimehet. A rotálósakat meg nem is merem még hónapokig, szigorúan tilos még főzés közben a tévéhez fordulni is bal lábon állva...

Táncoltam gyorsakat, összesen nettó több mint egy órát (hú!), az izomzatom is megérezte ennyi kihagyás után. De a lelkemnek már kellett.

Azt még nem tudom, a tánccsoporttal hogy lesz, de ez augusztus körülig nem lényeges.

Addigra remélem, mindent el tudok újra táncolni, van egy listám, amin azok a táncok vannak, amik mondjuk súlypontráhelyezve rotálnak, ugrás közben kell gyorsan haladjanak, vagy nagyon bonyolult virtuózak, ezekre külön dolgozok, elmagyarázom a gyógytornásznak, hogy mikben is kell nagyon pontosnak lennem, apró kifinomult ugrásokban, mert legtöbbször ő focistákat, atlétákat rehabilitál, nekik más mozgás kell. A szerelem kölcsönös a lánnyal, nemsokára találkozunk csajos programozni.

Jó volt lemenni egy ilyen nagy rendezvényre, ennyi ismerőssel találkozni, pedig csak a bandával egyeztettük le. Ahogy egyik barátunk új párja megjegyezte: téged itt mindenki szeret, ugye?

Nagyon sokan örültek nekem, odajöttek érdeklődni táncosok, zenészek, a tinik szülei a nyakamba borultak. Ja, a tinik is, de ők szoktak látni...

És mennyi bókot kaptam, pedig nem is vagyok szép, vagy zsigerből nőies. Ez a hullámos haj megvezet mindenkit. :)

Ééééééés mivel Toszkána nagyjából kivitelezhetetlen volt szervezésileg, ezért ide megyünk nyaralni, a döntés után egymás nyakába borultunk örömünkben, ez sem szokásunk! :)

Öt óra repcsi, sziget az óceánban, imádom a sok és forró homokot, tadaaaaaaam!