A tegnapi napnak különleges atmoszférája volt.
A délelőttre rányomta a bélyegét a nagy vihar előtti párás hőség, légkondis kocsiban is izzadt fehérnemű fél óra alatt.
Anyuval átmentünk Nagyihoz anyáknapjázni. Nagyikám 94+ évesen irtó éleseszű, okos nő, és egyedi a humorérzéke. Az ott töltött két óra alatt állandóan megnevettetett.
Nem akarok megöregedni! Utálnám, hogy öregnek kezelnek, amikor huszonéves az agyam, utálnám, hogy romlik a hallásom, utálnám, hogy azért kellene abbahagynom az olvasást mert féltem a szemem világát, hogy fáj a kezem süteményt gyúrni, hogy szellemileg untat az öregség légyzümmögése.
Nagyi agya unatkozik. Hiradót néz, 1-2 unoka, egy fia mindig ott táborozik, úgyhogy legalább vannak történések. Napirend szerint él, amiben a napi 30 perc fel-alá sétálás is benne van, nem adja lejjebb, nem hagyja el magát. Úgy számol fejben mint én a számokhoz kapcsolódó diplomáimmal nem, emlékszik mindenre, de csak a szépről sztorizik.
De agatakrisztit azért letenni, mert nem akar megvakulni? :(
Francba, én nem leszek öreg! De ha igen, akkor talán így valahogy.
Aztán Anyu feldobta az ötletet, hogy egy vendéglő teraszán ebédeljünk, mindketten diétázva, kb. a 3/4-ét csomagoltattuk...
Este jött a vihar. Addigra már visszamentem a városba egy koncertre. És amíg egy templomban gyönyörködve hallgattuk országunk két legtehetségesebb cigányzenészét, a templom ólomüveg ablakai mögött viharban rángó fák árnyéka szűrődött át. Varázslatos volt...
A vihar a koncert végére le is csendesedett.
Nyugis nap...
A héten jártam még két táncházban, bandáztunk, TCsV-t ajándékoztuk, szokásos három gyógytorna, masszázs, semmi extra, olyan pörgésmentes volt az egész hét...
