Ja, végül három felajánlásból a szüleimet választottam, még egy hideg éjt nem bírtam volna, meglepően kedvesek voltak, vagy én tompa a láztól. Azóta megszerelték a kéményt.

Pénteken inkább elkezdtem kivenni az idén még több, mint két hétnyi szabimból, nem sok rémlik belőle.

Aztán volt egy nap tisztaság a kecóban, amíg sütős bulival össze nem morzsáztuk az egészet. A sütihez csak fűszert felejtettem el venni, meg nem kalkuláltam azzal, hogy 1,2 kg lisztből kezdünk neki, ennyihez nem volt elég vajam sem. Délelőtt kaptam észbe.

Remek hetem folytatódott, a felső polcról a homlokomra borítottam élével egy konzervet, alig púpos a fejem.

A három komponensű festékből csak kettőt kevertem be, oszt csodálkoztam, hogy nem fogta be.

A reggeli szerencsétlenkedésemnek is meglett az eredménye, kezemben a mobil Bé csetjével, hová kérjem a BKV számlát, másik kezemben retikül, sapka, zacskó gyümölcs, pénztárca, irat, aminek a számát rá kell iratni, majd megkaptam a számlát, amit gyorsan eltettem a tárcába, bebénáztam a cipzárt fél kézzel, eltettem, bérletszelvényt behelyeztem, eltettem, iratot eltettem, bankkártyacetlit zsebrevágtam, közben a pénztárosnő stírölte a mandarinjaimat, végül kinyögte, hogy hol vettem és de szép és megszántam és otthagyta a kígyózó sort és kijött az ajtóhoz és adtam neki kettőt belőle és még az ablakból átkiabált, hogy köszöni és boldog karácsonyt.

Csak a bankkártyámat hagytam ott. Visszabattyogtam ebédidőben, a váltás már mosolyogva várt, hogy csak nem én vagyok a kedves narancsos lány? Nem narancs és nem lány, a többi stimmel.

Viszont az utalásom mégis átment, egy rászoruló anyukát támogatok, amennyit csak tudok utalni neki. Aki akar jótékonykodni, írjon nekem, van pár rászoruló, családon belüli erőszakból szabaduló anyuka, rájukfér. Kollegina hoz be ruhákat is még karácsony előtt nekik.

Mindenki engem talál meg feladattal, ex-Kisfőnököm asszisztense nekem(!) küld át egy anyagot, amit az én vidéki kollégáimtól kapott, hogy nyomtassam ki neki. Hogy miiii? Egy igazgató, hogy intézzek el neki valamit SOS, ami nem dolgom és nem tudom a részleteket, de most kéne, mert itt várják bent. És persze kell hozzá IT, TEHÁT nem tudták elintézni. Ma is írtam anyázósat, azóta hivogat a help desk indiai angolsággal, hogy mikor és hogyan és lövésem sincs, nem én csináltam, csak szembejött a kérés a folyosón. Ezt tíz perc után eluntam és átpasszoltam a felelősnek, intézze már ő. És az angolok fotókat kérnek be az utazókról tőlem (honnét??), hogy megismerjék őket. Reptéri tábla már nem divat? És intézzem el távoli rokonom büntetéseltörlését a cégemnél, nem tudom.

Taknyos vagyok, hőemelkedéssel dolgozom, állandó bélgörcseim vannak és kb. hat hónapos terhesre vagyok felfújódva, a fogorvoshoz nem tudtam így elmenni és maradt a gyógytömés és irtóra fáj az állkapcsom, nem tudom, miért.

Kicsi a világ rovatunkban keresztfiam az összcéges Mikulásbulinkon összefutott egy ovistársával tegnap.

Bent dekoráltuk az irodát, zene, hangulat, csak épp ajándékötlet nuku. Holnap-holnapután szabin leszek, de sajnos ezzel nincs időm foglalkozni. :(

Iszonyat fáradt vagyok, fáj mindenem, fáj mindenhogy, nem tudok mozogni járni, ettől a lelkem is fáj, legszívesebben feküdnék egész nap, de attól a hátam szakad le.

Bár találtam egy táncostársat tegnap egy hazafuvar közben elejtett témának hála, de nem bírok mozogni most.

És nem tudom, mit válaszoljak Ba haverjának a lelkendező emailjére, hogy megtalálta az igazit és el is vette pár hónap után („tesztelgettem és kiállta a próbát”, miii??), amikor az előző feleségétől tudom, hogy őt rendszeresen verte, ha rosszkor zörgött a mosogatnivalóval például. Most tényleg, gratuláljak? Írjam meg, hogy próbálja tisztelni?

És geci napjaim vannak és belenéztem a Modern családba és pont hangulatában beletrafált, így elkezdtem előről, ilyen vendégszereplők mellett, mint Edward Norton, Matt Damon melegként, Matt Dillon, Ryan Reynolds (akit még semmiben nem láttam), Matthew Broderick melegként, Minnie Driver, Kobe Bryant, Benjamin Bratt, Natha Lane, Kaley Cuoco, Shelley Long, nem lehet melléfogni nagyon.

Igen, jól látjátok. Az élet folyik, de szar passzban vagyok. Még erőlködöm.

A múlt hétfő volt az utolsó értékelhető napom, munka után Nagyfőnök átdobott céges vacsira, ahol kb. éhgyomorra annyira becsíptem, hogy végigsztoriztam az estét zárásig, körémgyűjtve a jobb arc kollégákat.

A másnapot hagyjuk. A cégnél csapnak össze a hullámok, kirúgások, felmondások, sohatöbbémultihoz, a maradék melót felosztják. Minden egyes harcom kudarc, megoldhatatlan munkahegyek, majd vihar előtti csöndes 1-2 órák, aztán megint ránkzúdul. Rendszerint bizonygatnom kell, hogy megcsináltuk, jól csináltuk, vádakat kell hárítani és idegőrlő. Ha nem látnám, hogy Kollegina, kollégák dettó ezzel harcolnak, feladnám. Nagyfőnök tudja, érti, támogat, de segíteni nem tud.

Aznap már nagyon fájt az állkapcsom, bejelentkeztem fogorvoshoz.

Attól sem tudtam aludni, meg váratlanul megszólalt az autóriasztóm. Mire kikeltem az ágyból, már elhallgatott, szeretnek a szomszédok. Reggel hívtam a riasztós céget, hogy csináljanak valamit, mert rendszerint macskákra riaszt be, amik bebújnak a kocsi alá melegedni, a riasztó szívja le az akksit, baj lesz. Úgyis van bő két hét szabim, úgysem tudom kivenni.

Szerdán robbant egy bomba a cégnél, fejetlenség, ránkboruló feladatok, azt sem tudtuk, hová kapjunk. Amikor egy feladatot nem tudok végiggondolni, de már jön két másik és csörög a telefon a következő feladattal, a számonkérések, a határidők, az idióta és hibás rendszerek. Kolleginának már három napja ápoltuk a lelkét, totál ki volt borulva, erre volt képe behisztizni olyasmin, amiben semmi sértő szándék nem volt, jött a műsor. Nem voltam épp jókedvemben, de próbáltam nyugtatni. Aztán elhagyott egy papírt, állította, hogy az irodaház szeméttárolójában lesz, de ő már hazament, így a szép világos kabátomban nekem kellett turkálni a zsíros pizzásdobozok, ládák, hulladékok között. Egy többezres irodaház szobányi hulladéka közt. Helyette. Nem fárasztotta magát, hogy megköszönje!

Azon már eléggé kiakadtam, úgyhogy a sértődős smsei után felhívtam és bőgve kiosztottam. Most nyugi van.

Hazaérve totál kiakadtam, tudtam, hogy mozognom kell, csak bőgök a lakásban. Odacsődítettem cimborákat, újrasminkeltem, felöltöztem, alig vártam, hogy odaérjek:

nem indult a kocsi. Bakker!

Álltam a hideg utcán, hívtam a taxicéget, bebikáztattam, hiányzott hóvégén! Elmentem, legalább kitáncoltam magamat.

Csütörtökön ismét benti bőgés, utána fogorvos. Nincs lukas fogam. De akkor már kicserél egy tömést, végül gyógytömés lett, meg nikkel az egyetlen koronám, cserélje már ki (gyerekkoromtól nikkelallergiás vagyok, jó, hogy anno kérdezték, az ínyem totál gyulladt körülötte)!

A lidokaintól két nap fejgörcs.

Átmentem apámhoz beszélgetni az anyagi terveimről pár órát, hajlandó eljönni kéglit nézni, hívhatom a nőt.

Pénteken kimentünk kollégákkal ebédelni, ez is ritka, vissza sem akartam menni! Aztán rohanás, mert aznap délutánra kaptunk időpontot a lakást megnézni. Ahol kiderült, hogy 1. hazudtak és 10 nm-rel kisebb a lakás, mint hirdetik, 2. a szomszéd lakást sem annyiért adták el, mint állították, ergo új építésű lakásnál is jóval drágább a nm ár, tök átverés! :(

Aztán apám csinálta a műsort, fejem égett.

Aztán apám átjött, hogy majd ő asszisztál a kihívott gumiszereléshez. Nem értettem, minek.

Direkt leparkoltam egy közeli kis parknál, minél kevesebb lakót zavarjon, apám addig hisztériázott, hogy szegény gumisnak a furgonnal kb. 100 métert arrébb kell vinni (a furgonnal!) a gumikat, hogy meguntam, kezébeadtam a kulcsot, álljon át. Akkor jött a műsor, hogy nem tudja, melyik gombbal nyílik (húsz éve van olyan autója, mint most nekem és KETTŐ gomb van a kulcson!), elmagyaráztam, elkezdtem nézni, ahogy a házam elé beáll tolatva kb. két méterre a járdától, majd manőverezgetve sem sikerült sokkal közelebb, itt kezdtem idegbajt kapni, az akksim alig töltve és a tötyörészéstől le fog merülni, a fickó árában benne van 500 Ft gumicipelés, ott akadályozzák a forgalmat és még fel is verjük a szomszédaimat, feladtam!

Vékony szoknyában álltam az utcán, éreztem, hogy görcsölni kezd a hasam, fájt a fejem, az állkapcsom, hullafáradt voltam és csalódott a lakás miatt, felmentem a kecómba és rájukhagytam a pénzzel együtt!

Fél órát zajongtak. Majd hív apám, hogy menjek le a harmadikról, mert nem tudja bezárni az autót.

Értitek. A másik gomb!

Aztán feljött, hogy kétes higiéniájával ne csak a kocsimat, hanem a kanapémat is megtisztelje, gyorsan leterítettem egy pokrócot alá. Elkávézgatott, megbeszéltük, hogy a szépséges lakás stornó. :( :(

Szombaton menzesztől fetrengve leszakadt a derekam, taknyos lettem, feküdtem a földön és bőgtem. Összekaptam magamat, hogy járok egy kört a kocsival, töltődjön az akksi, felkaptam Anyut, bejártuk Tolnát-Baranyát, a végén nagybevásároltam neki, bementem hozzájuk beszélgetni. Búcsúzáskor apám lecseszett, hogy szégyelljem magamat, miért nem keresem soha a társaságát. Mondom, akkor zsinórban a harmadik nap voltam vele órákat!!!!!!!!

Vasárnap családi ebéd, ahol jött egy kedves-vicces megjegyzés, hogy engem nem vesz el senki. Nem kezdtem bele, hogy az elmúlt 2-3 hónapban lerázott öt pasiból kettő nős volt, mert kitérnek a hitükből. A kedvenc ételemet sütötték, DE nekem nem engedték, hogy egyek belőle, mert nekem külön, diétásan főztek általam utált dolgokat (jó, a halat szeretem), bár a kedvenc ételem is ehető lett volna, de inkább már nem szóltam, csurgott a nyálam csendben. Színház, ahol végig görcsölt a gyomrom, pedig ugye a diétás kaját ettem, egy zenés buli, ahol kiderült, hogy táncbemutatnunk is kell, amire egyáltalán nem számítottam, de gratuláló visszajelzések jöttek, jók voltunk. Az a mozgás kevés volt, rávettem Gé-t, hogy menjünk át táncolni máshová. Izzadtan, hidegben, a kocsiban nem kapcsolhatok fűtést, amíg szarakodik az akkumulátor. :S Ott kifogyott a benzinem, köröztem, hogy találjak egy kutat időben. Aztán tánc, ahol T feltűnően került, aztán haza hideg kocsiban, szétfagytam izzadtan.

Amiben kiégett az izzóm ismét, ötletem sincs, hová menjek vele! :(

Addigra már irtó éhes voltam, délben a hal salátával, azóta két tánc...

Tegnapra már hőemelkedés, torokfájás, így munka, hazafelé bőrigáztam, vizes nadrágban szurkált a csípős-jeges idő, alig vártam, hogy vegyek egy forró zuhanyt!

Hazaértem: hideg a lakás. Beázott a kéményem, nincs sem fűtésem, sem melegvizem!

Hadd ne ecseteljem, menzeszkor, megfázva mekkora élmény így tisztálkodni!

Otthon vacogtam egész éjjel, a sütővel próbáltam befűteni, meg hajszárítózni a pulcsim alá. Éjjelre tropa lettem.

Ma körbetelefonálok, biztosító, biztosító szerelői, maszekok: ilyen időben tilos a bádogosoknak a tetőkre járkálni, ezért senki nem jön ki megszerelni! Ilyen időben. Mikor lesz megint nem ilyen idő?

Az idegbaj szélén állok és irtó szarul vagyok. Inkább maradok túlórázni, itt meleg van.

Végiggondoltam, hogy hány és hány ember mondja, hogy hozzám jön egy kis energiáért, pozitív gondolatért, tanácsért, ilyenkor meg itt állok a szarban, hogy nekem nincs kihez fordulnom, engem nem tesznek fel az emberek a barátságtérképükre. (Ezt most tanultam.)

Tisztára úgy érzem magamat, mint hetedikben, hogy mi 3-4-en lányok kapaszkodnánk a mainstreambe, nekik jók vagyunk, amíg kellünk, de fordított esetben senki le sem...

Hazamegyek, el kell intéznem pár dolgot, aztán átkéredzkedem Anyuékhoz hajat mosni. Valszeg alhatok náluk 1-2 éjszakát, ha kibírom apámat, az arcombaköhögését, amit a vécében hagy és a folytonos igazságtalan piszkálódását. És Anyu, (nálam jóval alacsonyabb, ezért) alhat a nappaliban a kanapén a műtétje előtt, amikor így is alig bír elaludni szegény. És jó lenne, ha nem fertőzném meg addig sem!

Taknyosan a csütörtöki fogorvoshoz sem tudok menni végleges tömésért, táncolni sem, ha utána éjjel rombolnék be Anyuékhoz, és ki tudja, mikor lesz melegvizem, fűtésem újra, szombaton nálam lenne buli, ha... még pakolni, takarítani sem tudok egyelőre!

Mocsok magányosnak érzem magamat.

...és amikor harmadszor(!) meséli el tőlem egy méterre egy kolléganő másoknak, hogyan törték fel az autót, amiből nem vitték el semmijét és röhögtek, hogy már fület befogva olvastam a monitort, halkan pisszegtem, hogy most már menjenek arrébb, van irodája mindnek.

Erre visszaszólnak: mi itt most beszélgetünk!

Én meg angolul fogalmaztam egy emailt tele adatokkal, meddig kellett volna még várjak vajon?

Tényleg ennyire semmi a mi munkánk?

De azóta már kijött másik unatkozó feltartani.

Csakazolvassa hajápolási tippje, hogy 5-8 naponta mossunk hajat és addig is kontyban hordjuk, hogy a hajvég is zsírosodjon.

Hát én nem sok ilyen undorítót hallottam.

A legtrendibben öltöző nőből is ott lóg ki a szájból kapanyél, amikor zsíros a hajtöve. Az tuti, hogy igénytelen máshol is, otthonában és tisztaságban, és az egész képet lerombolja magáról.

Én sok zsírt, magot fogyasztok, heti 3-4 mozgás megvan, 3 naponta, intenzívebb mozgásnál már aznap is viselhetetlenül zsírosodik, meg hát izzadt! Azaz nekem undorító, rohanok is megmosni, amint hazaérek. Egyébként nem száraz a vége, sosem töredezett, pedig már nagyon hosszú, sűrűn festem is, mert gyorsan nő és nagyon-nagyon őszülök. Nem mosom forró vízzel és nem fésülöm sokat.

Úgy tűnik, más más elveket vall.

Nekem az is undi, ha melltartót, zoknit másnap is felvesz valaki.

Jó, mentség, ha nem volt ideje hajat mosni, vagy épp nem otthon aludt, hogy ruhát váltson, de ha rendszeresen ezt vallja bárki, főleg aki sportol is, hát, az nálam eléggé leírja magát. Sok kolléganőm sportol rendszeresen, kóc, vagy copf oké, az is jobb a kosznál.

Fontos témák foglalkoztatnak.

---

Sok vegyes inger ér, egyik este vidéki kolléganőnk szerencséjére még bent talált minket az irodában, totál eltévedt az agglomerációban, azt sem tudja hol van és merre kéne kimenjen. Az biztos volt, hogy rossz autópálya kivezetőjén távolodik (menj le arról mihamarabb. merre? autópályáról? légyszi jobbra, ha lehet.), a mobilja navigációja bedöglött (miért nem töltenek le ilyenkor az emberek egy másikat???), úgyhogy kihangosítottuk és homályos leírásai alapján próbáltuk a guglimep alapján belőni, hol járhat és átirányítani. Csakhogy ő egy tájékozódási antitálentum (mit látsz, mondd mindig! egy lottózót. kösz.), így kb. 40 perc kellett, egy erdő, néhány útszéli lányka elhagyása, egy pánik, hogy akkor ő ott most megáll és feladja, én meg az a fajta vagyok, aki csírájában elfojtja a hisztit aki ilyen helyzetekben határozott és átveszi a hangot és megoldottuk és kijutott és azóta hálálkodik.

---

Metrón leült mellém egy öreg néni és tényleg nem tudom, mi lehet a homlokomra írva, de velem mindenki csacsogni kezd, fogalmam sincs, hogyan jutottunk 3 megálló alatt el odáig, hogy kimondja, a férfiak kilencven százaléka lúzer(sic!). Nem, kilencvenöt.

Hát, csókolom, én ismerek egyetlen férfit, aki nem az, de ő 50 fölötti, nem szép, de a lelke! Csak családja van és elvei és az nekem is. De a kommentjeit követem mindenfelé és ha csak fele olyan jó, mint mutatja... Mint kiderült, ismerem irl (mert kit nem), tegnap is elmosolyodott, amikor meglátott, nekem ennyi is elég.

Annyi is elég, ha nincs sor a UPC-ben és értelmes a front office. Vagy ha a haverok örülnek, ha látnak.

Annyi elég a kedvem elrontásához, ha a pékárut és bankkártyámat fogdosó pénztárosnő ajka rondán herpeszes, amit persze fizetés után vettem észre. Majdnem elhánytam magamat, a pékárut kukáztam, a bankkártyát domestosszal letörölgettem. Élelmiszer közelében ne dolgozzon már fertőző ember! :(

Annyi elég a hangulatomhoz, hogy kicsi arany égőket vettem, üvegvázába helyeztem, arany szalagocska és meghitt fényt sugároz az ablakomban.

Vagy hogy ekkora ködöt szerintem életemben nem láttam, mint tegnap, kb. 20-25 méterre láttam. Nem akartam messzire menni és ismerem az út összes méterét kb. csukott szemmel, de ez a vezetés konkrétan olyan is volt.

---

Cégünk fiai nagy követői a nem borotválkozós novembernek (ezért irtó hülyén néznek ki!), mi lányok kitaláltuk, hogy bevezetjük a nem borotválkozós decembert. Valami karitatív okot biztosan kitalálunk rá, és lesz csodálkozás.

Ha tető alá hozzuk a projektet, lehet meglepetése Csinikollégának, aki megint kezd utalgatni, hogy ő meg én!

---

A hétköznapjaim elég unalmasan telnek, sok munka, Őszhalánték felvidítási kísérletei, pedig ő is megaszív a cégénél, sok tánc, torna, ügyintézés, TCsV, szüleim, haverok, mini szociális pókhálónk gabalyodásának kívülről figyelése, próbálok önvédelemből energiatakarékosan kimaradni és csak sodródni és csak a hírekből összerakni a képeket, mert valaki tuti mindig elmeséli, és múzeum és színház és baromi sok megválaszolatlan levél és köremail, félbemaradt varrások és karácsonyi fenyegetés belebegése, varrnom kéne, de nem akarok.

Itthon a laptopot sem veszem elő, hacsak nem tbbt/terápiát töltök le (kivéve most ugye), nem is baj, szuper tisztaság és már majdnem rend van, de ma is rászánok 3-4 órát a pakolásra, két nagyobb buli is lesz még idén nálam és Béká ismét jön gyurmázni karácsonyi csili-vili sütiket dekorálni valamikor. Bár ő eltakarít maga után.

De először is megkóstolom a frissen kisült és már itt illatozó sós és édes süteményeimet.

Az elmúlt hetekre sűrűsödött be buzinagy cégünk megtakarító politikájának eredménye, az embereket kirugdossák, a maradéknak bizonytalan és egyre több a munkája. A folyamatoptimalizáló törekvéseket külsősök dolgozzák ki, minket sosem kérdeznek, az eredmény sok-sok teljesen kivitelezhetetlen munkafolyamat, amin akármennyit gürcölünk, soha nincs eredménye. Több SAP modul, ami következetlenül nem enged kitölteni egyébként felesleges mezőket, de anélkül nem menthető el, szállítók hónapokat várnak emiatt, ha valami sikerül, másik városban egy kolléga másképp lett tájékoztatva, ezért szó nélkül törli az egészet állandóan, kezdhető előről, pár órával korábban szólnak, hogy határidő lesz egy új feladatra, a modult még nem is láttuk, három oktatási anyagot is előkapartunk, nem egyezik a három és egyik sem a rendszerrel. Józan paraszti eszünket és fejlett szoftverhasználó rutinunkat előkapva eljutunk valameddig: az adatbázis nincsen hozzárendelve, hiába pánikoltunk órákat, ez már nem lesz meg, közben csúszva a többi határidős feladattal (határidőkor lezárják a rendszert egy hétre, nem lehet késni), az IT fejlesztése hibás.

Vagy épp fél nap levelezésem, és írásban kicsikart ígéret, hogy minden rendben lesz, majd az összes fontos emberünk hiába várta a mítingen, ha hajlamos lennék a szívbetegségekre, száz, hogy elvisz egy infarktus.

Egy ideig harcolsz a szélmalmokkal, aztán rájössz, hogy jópár óra harc és úgysem sikerül: inkább hozzá sem kezdesz tucatnyi feladathoz, ha nincs szabad pár órád, vagy este időd ottmaradni túlórában. Illetékesek nem dolgoznak, vagy már senki sem tudja, abban a hónapban ki az illetékes, nyomozol és harcolsz és könyörögsz és hízelegsz és nincs gazdája feladatoknak.

Így is, úgy is kudarc.

Jönnek az igazságtalan lecseszések. Te tudod, hogy mindent megtettél, hogy rágörcsölsz, hogy nehogy bármiben is te tévedj, mert onnan állandó okot szolgáltatsz, hogy ujjal mutogassanak, biztos megint te rontottad el. Tudod, hogy profin csinálod, de jön a lecseszés, állandó magyarázkodási készenlétben állunk.

Könyörgünk hónapokig, hogy több jogosultságunk legyen, ha senki nem csinálja meg, akkor bevállaljuk pluszban, csak legyen meg.

Elképesztő káosz, bármihez látok hozzá, bugyuta fejetlenség minden területen, és a legtöbb visszahullik ránk. Hiszen nincs elvégezve.

Legutóbb dühöngve felhív sosemlátott kolléganő, hogy miért mertem átküldeni Y adatokat, amikor csak az X-et kellett volna. Lövésem sincs, csak összefésültem több anyagot. De azt intézzem én. Hát, nekem nincs jogom hozzá, visszapasszolom a vezetőinkre. Tegnap átküldtem úgy az anyagot, ahogy hisztiliba kérte: kolléganője lebaszott, hogy kihagytam Y adatokat, nekik az is kell. Motyog az ember valamit arról, hogy Mártika legutóbb nem így, úgy beszél hozzám, mintha hülyeségre emlékeznék. Szerencsém, hogy tanúim vannak és másokkal is eljátsszák, megy az adok-kapok, már megint kétszer csinálunk meg valamit.

Kéthetente új és állandó feladatokat sóznak ránk, áá, ez neked csak két perc dolog lesz! A héten egy ilyennel min. 5 órát foglalkoztam. Az ezer másik feladat, határidő mellett. Káoszban, pofázások közepette, állandó figyelemelterelés közt.

Kedden már kiabáltam és csapkodtam (jó, a saját visszafogott formámban, szal csak ketten hallják és a kézkrémemet vágtam az asztalhoz) és bőgtem, bőgtem szerdán is.

Az IT hibáit javítgattam, felhívtam a figyelmüket, hogy rossz adatbázisból dolgoznak, baj lesz. Ők megköszönték, javították: majd ismét nem sikerült összehozniuk. Úgyhogy csütörtökön is kiakadtam, már megint az a feladat nincs elvégezve, amit tőlem vártak. És véletlenül sem az én hibámból, de így gondolhatják.

Az emberek jönnek hozzám felháborodva és széttárt karokkal kérek meg mindenkit, hogy ne velem dühöngjön, nem tudok mit tenni.

Nem tudom félvállról venni, aki így tette, már nem itt dolgozik.

Az összeroppanás szélén állunk többen, a belgyógyászom célzott rá, hogy az állandó hányinger, hasgörcsök innen is eredhetnek.

Mint keresztfiam apja is kizárólag munkanapokon van rosszul.

Amikor idejöttem, biztos voltam benne, hogy ezt a tempót 40 fölött nem lehet bírni. Májusban lépek a negyvenedikbe. A terhek pedig egyre nőnek.

Igen, a pénzért vagyok itt. Hogy megengedhessek magamnak szép cipőket, drágább hobbikat, fenntarthassak autót. Semmi luxus, 10 éves autóm van és 40 nm-es lakásom, régebbi verziós Kindleöm és androidos telefonom, de nem kell spórolnom a minőségi élelmiszeren, a fűtésen, a hajápolószereken, a drágábbik kávézón, színházjegyeken, néha taxin az éjszakában vagy minőségibb kapszulás kávékkal.

És mert tíz év egy ilyen cégnél jól mutat bármilyen önéletrajzban, a kilencediknél tartok.

De ez nem tartható sokáig. Nálam sem, kollégáknál, pár barátnál, rokonnál sem. Megyünk tönkre.

Én csak azokat az embereket tudom megbecsülni, akik szorgalmasan dolgoznak.

Néhányunk vagyonából össze is jönne a Lipótmező felújítása.

...amikor az ember barátja már hivatalosan is dzsolidzsóker!

Ja, a lenti nem csak képzelet, valójában ilyen jó kis hétvégém volt.

A cégnél ma életemben azt hiszem, másodszor akadtam ki annyira, hogy asztalracsaptam, kiabáltam kicsit, majd bőgtem két órát tehetetlenségemben, meg mert Anyukám azt tanította, hogy minden helyzetben viselkedjek.

Dolgoztatok már úgy, hogy három embernyi munkátok van, felelősséggel, többen kérik számon folyamatosan, miközben folyamatos beszélgetés van, zavarás, a minimális információkhoz sem jutsz hozzá könyörgésre sem, egy hónap balhé és könyörgés után bambán pislognak, hogy miért nem jeleztem nekik, hát ezt ők nem tudták (EZÉRT kommunikálok írásban, szépen összeszedtem az összes témábavágó levelet), balhéztam az IT-val, akik kioktattak, hogy amit ők is szinonímaként használnak, abból én a nem megfelelő szót használtam, de ezt a tizedik érdeklődésemre sem jelezték (ergo csak rám akarják sózni), a folyamataink hosszú munkák után rendszerint végtelen ciklusra futnak, megoldva nincs, kiskapukon agyalok egész estéket.

Görcsölsz, görcsölsz, görcsölsz, hogy megpróbáljál széllel szemben pisilve is pontosan elvégezni a munkádat, de keresztbetesznek, lepasszolják a felelősséget és senki más sem csinálja meg, de ha kéred, hogy hadd nyúlhassál bele egy-egy rendszerbe és oldd meg magad, hogy legalább el legyen intézve, akkor védik a kis széküket és nem engednek.

Kilenc éve dolgozom egy nagy nemzetközi multinál. 38 éves elmúltam. Kezdem azt érezni, hogy a burn-out nem csak a felsővezetés tünete, a fásultság kijön rajtam és legszívesebben egész nap pamutgombolyagot lengetnék egy kiscicának kizárva az egész világot.

Ezt kezdik felismerni: a fontos embereknek tréninget szerveznek, hogy motiváltabbak legyenek. Értitek, nem a rohamosan romló demotiváló környezetet javítjuk. Az embereket lelkesítjük, hogy vágjanak jó képet hozzá.

Pénteken korán értemjött az irodához Őszhalánték, aki szintén fáradt, de jó passzban volt, élmény vele tölteni a délutánt.

Aztán bealudtam és épp mielőtt felkeltem volna átmenni szüleimhez a Nagy Anyagi Manőveremet beadni (semmi közük hozzá, de szeretik, ha kikérem a véleményüket olyanban, amiről már döntöttem, nekem meg édesmindegy), jött az üzenet, hogy a hölgy szülni megy, nem költözöm mostanában.

Úgyhogy pakolásztam és aludtam.

Szombaton hatalmas mosás-takarítás-olvasáselmaradások pótlása, Terápia és TBBT netről, szurkoltam a Virtuózoknak, kis kedvencem tovább is jutott. Aztán átugrottam szülőkhöz, apám kérte, hogy 5 perc alatt tanítsam meg a tíz éve meglévő digitális gépét használni (a mobilját nem tudja kikapcsolni!), az alapokat megmutattam, hát.

A bandával egy sörözőben találkoztunk és órákig sztoriztunk, még mindig szórakoztat az intellektusuk, aztán a lustábbja hazament, mi átmentünk hajnalig táncolni. A legjobb idei buliba, a zene, a tánc is remek, a társaságról nem is beszélve.

Ugyanitt T nyit, barátságos, nem tudok mit kezdeni vele, alapból még a hülyékhez is túl kedves vagyok, ahogy Gé kifejtette aznap (meg kb. mindannyiotok mindig). Hajnali fuvar után fél háromkor nem volt kedvem hazamenni (és nem volt nálam a kupon, hogy éjjel tescozzak, banyek!), vettem apámnak elemet(!) a fényképezőjébe az éjjel-nappaliban, bedobtam a postaládájukba, írtam egy smst rájuk, hogy ha kelnek, hívjanak, fél négyre hívtak taxit, de elviszem őket szívesen. Ők úgy ítélték meg, hogy talán alvás nélkül hajnalban ne vezessek még egy órát, pedig én olyankor vagyok friss.

Vasárnap Kodályt énekelgettem a kocsiban, beváltottam pár kupont, vannak szép felsőim, friss kaja, elkezdtem a terhelést is. Kiültem az autómosó elé a padra, láttam, hogy legalább egy órát ott leszünk, élveztem a novemberi szűrt napfényt, aztán sütöttem, mostam és nem mentem el ismét táncolni.

Most stressz és munka és párbeszéd konszolidált Nagyfőnökömmel, amikor rákérdeztem az arckifejezésére:

- Három órás míting, érted?

- Te, hatékony ez?

- Á, a lófaszt.

Én nem állítom, hogy van nyelvérzékem. Múlt héten bebizonyosodott, hogy becsípve egyáltalán nem tudom a számokat angolul. Több órás lelkizés, életfilozófálgatás megy, a számok kétjegyűen sem.

Reggel kávé nélkül a villamosmegállóban megszólít egy indiai, hogy a zászlóról kérdezgessen, neki nyomtam egy gyors közép-európai történelemleckét. Félálomban sem mentek az évszámok angolul, lehet, hogy szegény fickó azóta is a török hódoltság előttre teszi a szovjetek bevonulását, vagy hogy.

De hogy az amerikai központú IT-nk ezt az emailt írta egy engedélytörlésemre mindenféle nyelven:

Your request was successfully canceled.

Kérelmét nem sikerült törölni.

Meghaladja a szellemi képességeimet az értelmezése, remélem, ezesetben az első a helyes.

És akkor még az érdemi munkát sem kezdhetem, IT témákkal csak ma fél órát foglalkoztam. Igen, addig nem ment a gépem sem.

És ez csak az IT, még van pár szolgáltatónak beállított nehezítőnk a cégnél.

De lehet, hogy fáradt vagyok, percekig röhögtem azon, hogy egy kollegina megkérdezte, befuthat-e a főnököm szobájába egy pillanatra. Be, persze, de nincs bent senki.

Múlt csütörtök volt a mélypont, hullafáradt is vagyok, későn értem haza táncról, láttam a nagyvezért bkv-zni (kb. Obamára lenne ennyi esély), láttam scifi-szereplőket beöltözve a cégemnél, kevergettem negyed órát a serpenyőben az alapanyagokat és fel sem tűnt, hogy nincsen alágyújtva, tegnap bizonytalankodtam, de valszeg Mel férjét láttam táncolni próbálni és néha elbizonytalanodom, nem hallucinálok-e.

Voltam belgyógyásznál, tökéletes a cukrom, remek a koleszterinem és az ekg-m, a vérnyomásom 95/60, és hogy miért vagyok rosszul, arra vagy öt vizsgálatot írt ki. Fáj a hasam.

De töretlenül járok színházba és táncolni és bandázni.

Ja, azt meséltem, hogy most tűnt fel bárkinek is egy bő fél év alatt, hogy félig béna még a lábfejem? Táncon lebaxott egy (bunkó) öregebb, hogy rosszul fogok talajt az egyik lábammal. A ja, mert le van bénulva válaszomra nem reagált.

...hanem a nehezítő körülmény is.

Ez NEM paródia, konkrétan ez történt. Rég dicsértem az IT-nkat.

Emailben kértem az igazgatómnak egy IT beállítást, kb. 5 perc alatt szokták elvégezni, beleírtam az épület címét, szobaszámot, ahogy kell.

Visszajött egy levél 3 nap várakozás után, hogy hiányos a kérésem, mert nincs benne, hogy hová kérem.

Visszaírtam, hogy benne van, de kimásolom nekik, íme.

3 nap múlva visszajött egy levél, hogy lezárják a megrendelésemet, mert nem adom meg, hogy hová kell és nem sikerült elérniük. A telefonom jelzi a nem fogadott hívásokat, nem volt, a levélre meg ugye válaszoltam.

Visszaírva bemásoltam az eddigi leveleket, és hozzátettem, hogy Magyarországon van a cím, mert kb. csak az hiányzott (bár Budapestet írtam, több székhelyünk nincs itt és több Budapest városról sem tudok, ahol működnénk) és kérem, jelezzék, ha még hiányos, mert nagyon sürgős lenne.

Ez hetekkel ezelőtt volt

Azóta sem jöttek.

Elintézve nincs.

Már-már tombolva hívom őket: áá, úgy érti, hogy mégsem akarta törölni ezt a megrendelését?

He?

---

Ma felhívom a help desket, nem jó a régi jelszóm egy programhoz, kell kérnem egy újat. Végigpütyögöm a menüpontokat (IT új jelszó igénylése), várok.

- Jó napot kívánok, XY vagyok, szeretnék kérni új jelszót az ZZs rendszerhez, Önök fognak ebben segíteni vajon?

- Milyen rendszer?

- ZZs.

-Hogy betűzik? (Huh, nagy segítség leszel!)

Betűzöm neki.

-Nem, azt nem úgy írják és úgy egyébként ejtik, hogy...

-Nem, nem, ZZs-nek írják.

-Honnan veszi ennek a programnak a nevét?

-Ki van írva a kezdőlapjára.

(Érzitek, mennyire közeledünk a megoldáshoz?)

-Hogyan jutott a kezdőlapra?

-Van a cégünknek egy intranet oldala, ott kell ráklikkelni.

-A kezdőlapon van, vagy valamelyik aloldalon?

-Kezdőlapon.

-Mi a pontos hibaüzenet?

-User name or user password invalid. A felhasználói nevem az általános azonosítószámom, nyilván rossz a jelszó (ami fel van írva, csak rég kellett a szoftver, valszeg módosítani kellett volna, de ha nem lépek be, nem figyelmeztet rá. Figyelmeztethetne akár most is, hogy változtassak).

-Leírom szó szerint, mit írt ki.

-Jó. User name or user password invalid.

-Másfél éve dolgozom itt és még nem találkoztam ilyen jellegű problémával.

(Miii?)

És még mindig türelmesen, kedvesen magyarázok neki.

-Szükséges-e a napi munkámhoz (anyátokat, még ma be akarok fejezni valamit a kollégáknak)?

-Igen, és sürgős.

-Hány embert érint a probléma? (Hogy nem jó a régi jelszóm? Remélem, csak én akarnék belépni vele!)

Felvette az adatokat, hol vagyok fizikailag (mondom, jelszó!), mi a számom (hívtam őket, értitek), majd a megoldó kolléga felveszi velem a kapcsolatot.

És ez csak egy jelszó, az egész napom ilyen barom akadályokon botlom el a feladat elkezdése ELŐTT!, amikor millió munka lenne. 20 perc ment el rá.

Arról nem beszélek, hogy a régi azonosító kütyüm már nem működik, az újnak meg hibás hetek óta a regisztrációja, amit állítólag javítanak, ezért a munkám nagy részét, ami titkosított, vagy kell a belépéshez, nem tudom végezni, a határidők rég leteltek.

És ez csak egy usb kütyü.

Totál hozzá nem értés rendszerszinten, nem a fiú hibája.

Visszahívott, hogy megtalálta, melyik nemzetközi emailcímre fogalmazzam meg a kérésemet. Kezdhette volna ezzel. Megírtam.

A németektől azonnal visszajött az új jelszót tartalmazó email.

Előbb, mint a jegy felvétele egyáltalán.

Engem jól ismernek a barátaim. Még be sem töltődik a fotó a cseten és már tudják, hogy egy tál felkockázott szalonna képét küldöm nekik.

Engem jól ismernek a barátaim, amikor annyit írok, hogy ropogós, nem egy friss számlára gondolnak, hanem hogy megint bacont eszem.

Ugyanitt, a barátok rovatban jegyezném meg, hogy leszakadt a redőnyöm és ez célzás.

Úgyegyébként hulla vagyok, iszonyat sok a meló, a munka utáni programok, kultúra és bandázás, nem érek rá hobbikra és nagyon görcsöl a hasam hetek óta, amit már igazán unok.

Keresek Guinness-rekord állításához személyi edzőt, aki segít az ország legkövérebb nőjéből több mázsát lefogyasztani, lehetőleg két héten belül.

A szerintem érthető indok, hogy idáig jutottam, hogy a világ legelmebetegebb ételéből már három este is sütöttem, így a mára a változatosság kedvéért kisütöttem egy nagy marhahúspogácsát, beletettem Anyu frissen sült zsemléjébe, rá csípős ketchup, mustár, majonéz (light!), s.k. avokádókrém, hagyma és paradicsom, kisütöttem hozzá egy adag sült krumplit, majd jóllakottan hátradőlve kitaláltam, hogyan tüntessem el a lakásba tényleg fogalmam sincs, milyen úton bekerült kristálycukrot, így kisütöttem egy zacskó mandulát fahéjas-vaníliás cukorba forgatva.

Holnaptól fogadom otthonomban, darus kocsit hozhatna.

Én meg pont fordítva. Remek fotók készülnek rólam, élőben csalódás lehetek, cserébe meg kéne tanulnom némi beképzeltséget, mert ha meghunyászkodom viselkedésemben, hogy más jól érezze magát, akkor egyikünk sem fogja és véletlenül sem állítom, hogy T nem egy arrogáns alak a tökéletes viselkedése mélyén, de 10%-ban az én hibám is volt a bocshogyélek, okosabbpasivalnemönmagamvagyok hozzáállásom. (Nem, nem tudatos, és T nem fair. És még akkor sem mutatom, hogy bajom van ezzel, amikor búcsúzunk, de nagy megkönnyebbülés volt.)

De úgy érzem, pont az én jóindulatom miatt nem lenne joga egyetlen megjegyzést sem tenni, szépen csomagolva sem. Akkor szoktam tapasztalni, amikor pasi nyomul, mégsem megyek bele többe. Igen, most is ez volt, lehet, neki természetes, hogy minden nőt megkap, nem tudott mit kezdeni a kedves nem-ekkel, de semmi kedvem vele kezdeni, kapcsolat vele igazi pokol lehet, szeretőnek meg akad magas, jóképű fiatal is. Kezdeményezett tucatszor, udvariasan helyretettem. Ez zavarta? Vagy nem tudom mással magyarázni.

Hogy én mennyire utálom a korosztályom értelmiséginek mondott pasijait! Ja, nem őket, a mindent végtelenül lekezelő, vicces cukkolásnak álcázott piszkálódásukat. Frusztrációtól csöpög!

Jéééé, apám ilyen sokszorosan.

---

A világ legőrültebb ételét sütöm két este óta, zsír, szénhidrát, semmi hasznos és értem, miért hízott el fél USA, ez rohadt finom!

---

Egyik nap belefeledkezem valami határidősbe, nem figyelem, Kollegina mit beszél hozzám, Varró nevére kapom fel a fejemet, nem tudtam, hogy ismeri. A monitorról felolvassa a nagy botrányt kavart tankönyvi versét. Hátradőlök és harsányan röhögve hallgatom végig.

Aztán kiderült, hogy ő totális felháborodással olvasta fel és megbotránkozva figyelte, miért is nevetek.

Hát, ez a vers akkor is vicces.

Ez az a helyzet, ahol képtelen lennék elmagyarázni, hogy lehet nevetni rajta. Ő még győzködött egy darabig, hogy ezt meg fogják tenni a gyerekek, aztán a tenemtudhatod, nincsengyereked arcával tovább olvasgatott.

---

Senki nem szólt az RTL-nek, hogy nincsen tenyérbemászóbb celeb Szabó Zsófinál?

Egyetlen őszinte, szimpatikus megnyilvánulása sincsen, megjátszós, üres liba. Jaj, annyi kedves, nyílt, okos nő van ebben az országban minimum ilyen kinézettel.

Igen, belenéztem az X-faktorba.

Alföldi tényleg egy ilyen műsorba szeretne valamennyi művészetet vinni? Minden tiszteletem a munkásságáé (kivéve az elmúlt másfél év), hisz több szép színészünket levetkőztette már a színpadon, de ez nem az a hely, nem fogják érteni.

Varró Dániel: Hat jó játék kisbabáknak

Jó játék a cicafarok,
szélte pont egy babamarok.
Én húztam meg, mit akarok?
Jó játék a cicafarok.

Jó játék a mobilteló,
fogalmam sincs, mire való.
Lenyálazom, aztán heló,
jó játék a mobilteló.

Jó játék a laptopkábel,
főleg, ha még nem lopták el.
Négy fogaddal hipp-hopp rágd el,
jó játék a laptopkábel.

Jó játék a lapát,
azzal ütjük apát.
Orrot, fület lapít,
jó játék a lapát.

Jó játék a verseskötet,
van rajta egy teljes köpet.
Átnyálaztam, még egy jöhet,
jó játék a verseskötet.

Jó játék a konektor,
én jöttem rá magamtól.
Beledugom, hol egy toll?
Jó játék a konektor.

Jártunk kétszer színházban, ott megállapítottam, hogy Gerle Éva fotósa xar, a nő sokkal szebb és formásabb élőben, csak a tekintete kihaénnem, és meggyőződésem, hogy hasznos, amit tesz, de szerintem rendszeresen közösségbe kéne járnia és tapasztalni, hogy más is lehet okos.

(Hallottam, hogy beszél a barátnőjével.)

A szombati munkanapon (miért???) beszkenneltem 50-60 régi fotót az osztálytársaknak.

Egyik este átjött Tudjukki, még mindig gyerekarcú és talán kezd célt találni magának.

A rámkattant gimis osztálytársat nem bírom levakarni. Forr bennem az emancipált nő, olyan nincs, hogy nekem flott indokot kell hoznom, miért mondok nemet, mert különben láthatóan nem fogadja el.

A nem az nemet jelent.

Kerekfenekűt úgy passzoltam le végül, hogy bunkó lettem, majd nem is válaszoltam neki semmire. Nem hiszem el, hogy minden rámakaszkodóval ezt kell tennem, mi nem érthető azon, hogy egy kedvesebben viselkedő egyedülálló nő nem jelent mindenkinek szabad prédát?

Három este táncoltam, egy nap tornáztam és Őszhalántékkal is randiztam, nagyjából ennyi a mozgásszükségletem. Egyelőre közepesen fáj tőle mindenféle műtétem helye, az belefér.

Csajos bandáztunk, sütök, főzök sokat és nagyon finomakat, dolgozom irtó sokat, ma megengedek egy szabad estét, rendrakás, varrás, sütés, erkélypakolás, az sem egy nap lesz.

Nyolc vagy hány év gerinctorna után annyit omladozó memóriával is meg tudtam állapítani, hogy a hetente végzett új gyakorlatokkal én még nem találkoztam.

Gyógytornán.

Utánanéztünk:

Pilatesezünk.