Tobber életblogja

A cégnél beállt a teljes káosz, iszonyat sok a munka, de sok az egyperces holtidő, amikor pörögnél, de másra vársz 6-8 ügyben és hiába a hatékonyság, ha más tojik rá, mindezt egy kocsmahangulat közepén kell végezni és agyfogyatkozott kollégák pofázása közben.

Valahol ezt az életet vágytam, sok programmal, kultúrával, mozgással, izgalmas, változatos, egyedi hobbikkal, kapcsolatokkal, élénk és mindig frissülő kontaktusokkal.

De a munkám, a zajos körülmények, a ránksózott embernyi feladatok, a minden folyamatváltoztatással nehezedő és bonyolódó munkával, amit állítólag a mi könnyebbségünkre hoznak és lassan ellehetetlenítik a feladatok befejezését. Elvárni persze elvárják. Az új folyamatokról nem egyben kapunk ám értesítést, hanem vagy egy sosem látogatott (több száz van!) intranet oldalon dugják el szó nélkül, vagy három hónapja tartó köremailezésben taglalják és módosítgatják és a fejlesztés összekap a sokadik levélben, hogy jó-e úgy, ember legyen a talpán, aki ebben a kapkodásban követni bírja mindet. Aztán balhé van, ha hibázunk. Jön levél, hogy mindenkinek oké, Tobber majd megoldja valahogy, nekem meg ég a pofám, mert a főnököm előtt csinálok sggt a számból miatta. A kedvünkért átszerveznek valamit, ami sokkal trébb lesz úgy, és én leszek a hibás. Tiltakozást és okosabb ötletet cégünknél sosem hallgatnak meg. Tegnap másik cégünk vezetője vádolt meg minket alaptalanul, az infó forrását nyomozzuk, szvsz bugyuta asszisztense sunyiskodik, fáradt vagyok megvédeni magunkat az alaptalan vádaktól, pedig csak pár kimutatást kellene leszűrni a rendszerből, de minek is. Minden multi ennyire durva?

Az a legkevesebb, hogy kollegina az irodai ollóval vagdossa a körmét vagy tökmagot roppantgat és csámcsogja mellettem órák óta.

Annyira elszívja ez az erőmet, hogy csak sikítani akarok és egy buzinagy lexikonnal verni a saját fejemet estére.

Szüleimtől át kellett volna vennem egy külföldi városnézést, de inkább meggyőztem őket, hogy szervezzék át tavaszra maguknak, nem akarom tovább vonszolni magamat, nem élvezném.

Tegnap élmény után táncolni is elmentem, szünetben rákérdeztem T-re, hogy akkor fix-e a lebeszélt három napos wellnessezésünk jövő héten: hááát, nem teljesen, de tervezzem azért, majd még megbeszéljük.

Ki tippeli meg, milyen szavak futottak végig a fejemen??!

Ha valakinek felszabadulna a 23-25. közötti időszak, akkor inkább lemondok T igazán megnyugtató és szórakoztató társaságáról és mennék biztos programra bárhová. Akik itt olvastok, titeket bírlak legalább annyira.

Különbenis, semmi energiám arra, hogy ennyi programnál mindenkivel egyeztetek, hogy megfeleljen nekik, mindenki bizonytalan, késős, kötözködős, eljön DE úgyis tudja hogy nem lesz jó, vagy ha X jön, akkor ő nem, miért nem lehet egy programra annyit mondani, hogy oké, menjünk, csak egy órával később és aztán el is megyünk?

Na, elhúzok színházba. TCsV exkollegina már jelezte, hogy 18:55-re ér oda. Általában minimum(!) 15-20 percet szokott késni. Szép lesz.

A nemrég telefonált fickó (akinek bent vagyok a keresztnevemmel a telefonjában, de nem ismerem mégsem) bejelölt közösségin, hátha kitaláljuk, honnan ismerős. Tegnap a semmiből elhívott vacsorázni, hogy cukik a képeim.

Nem.

Az újságosomnál átvettem a pickpackpontos csomagomat, nyújtottam a pénzt, elfeledve, hogy már kifizettem neten. A srác azt mondta, ebből inkább hívjam meg egy kávéra vagy egy sörre és rámkacsintott.

Nem.

Ma a villamoson egy 80+ bácsi nézegetett, mikor leszálltam és vártam, hogy átmehessek, rámmosolygott az üvegen át, integetett és dobott egy puszit, irtó édes volt.

Pár hete a villamossofőr mosolygott, kacsintott rám.

Egy régebbi liezonomnál az utolsó találkozáskor otthagytam egy kedvenc fülbevalómat (aki később azzal tartott sakkban, hogy majd visszaadja, ha felmegyek hozzá, meg felhozza a lakásomra, bár kb. 10 percre dolgozunk egymástól, hát, ismertek!), ő is puhatolózik a magánéletem felől.

Nem.

Nem tudom, milyen titkos kisugárzásom lehet három napja oltárira fájó bélrendszer, 10 napja konstans émelygés, stressz, meg a csubakka és dzsabba keverék kinézet ellenére.

Morzsák

Na jó, lehet, hogy néha túlzok a címválasztással. D-vel  két hete vége. (36 éves, iszonyú okos, phd, nagyon magas, kopasz, pont esetem, na mindegy.)

És ezt megérezte a holdudvar.

T utána pár órával hívott, mikor szervezünk programot.

Másnap a semmiből felhívott CBA, aki anno az első alighuszonéves volt a sorban, emlékeztek, a boltban megszólítós. Annyira szeret velem beszélgetni, találkozhatnánk megint. Beszélgetni telefonon is tudunk, de végülis ráérek.

Múlt szombaton csajos nap volt betervezve, d.e. varrás, d.u. csoportos sütés, majd esti lányos iszogatás, pasiboncolgatás, érzelmi élet, amikről a többiek előtt nemigen. ...ahová belépve ott volt öt pasihaverunk is, merthogy ez a program olyan jól hangzott.
És találkoztam Tudjukkivel. A tavalyi, nem folytathatjuk fiú. Még mindig irtó fiatal. Nagyon. Félrehívott, mesélte, hogy mennyit tanult tőlem és csak sorolta és én már nem is emlékeztem, hogy ilyeneket mondtam neki.
A szívem a torkomban és ez igazán nevetséges érzés
Aztán írt. Hogy találkozzunk, beszélgessünk. Őt nagyon szerettem, szeretem, találkozom vele szívesen, de nem lesz így jó vége!

És a kerekfenekű táncos (korombéli) is irogat, pedig jeleztem, hogy nem szeretnék semmit tőle, a kocsinál meg akart csókolni, akkor már határozottabban állítottam le. (Jaj, de gyönyörű feneke van!)

Gé megkérdezte, hogy bírom, hogy minden este van valami programom. Nehezen. Pedig nincs is magánéletem jelenleg.

Hetek óta annyira fáj a gyomrom az össze-vissza (nem) evéstől, hogy főztem egy hatalmas fazék borsófőzeléket, grilleztem csirkét hozzá, az rendbetett. Reggel már émelygésre keltem, most görcsöl a hasam, de egy ideig használt. Jó lenne tudni, mi a bajom, doki lesz ebből.

Osztálytalálkozó. Ne számoljátok ki, hányadik! Tíz éve beszéltem legutóbb gimis barátnőmmel, kinyomoztam a számát, (az öccse a környékünkön dolgozik), jelöljön be facebookon, onnan ismer meg, hogy már hosszú a hajam. Neked? Hosszú a hajad?

Hát, akkoriban még elképzelhetetlen voltam 7 cm-nél hosszabb hajjal. Most az osztályfőnök, a fiúk csodálták.

Meséli szervezésügyben az Első Igazi Pasim, hogy beszélt egy bő nyolcvanéves tanárunkkal, ő is jön, megdöbbenve vette fel a telefont: optimizmusra vall őt hívni.

Volt múlt héten több tánc, szépülés, osztálytalálkozónk, ahol én voltam a körülugrált kiskirálylány és mindenki mosolygott és elfeledett/sosem hallott sztorikat hallottam és első szerelem és fesztelen együttlét, és a viharmentes révbe beérkezés érzése. Még az éjszakába is belementünk, erre nem számítottam.

Tiniszerelem házasság, még mindig tart, milyen szép, áradoztunk. A pasi még éjjel rámírt, hogy mennyire kíván és gyönyörű nő lettem...

A többiekkel találkozunk hamarosan. 

Szombat ismét csajos, vásárlások és nagy kaják, ruhák és lakberendezés és hiperben összefutott távoli exkolléganő, aki szerint mennyire jól nézek ki, miközben a liftben anno nem is köszönt.

Vasárnap reggel takarítottam, választottam (és megnyerte) és sétáltam a napsütéses őszben avart rugdosva, jött T, akivel programot terveztünk távoli vidékre, aztán beültünk félúton egy étterem teraszára és ottragadtunk órákra. Beszélhetnékünk volt. Este még elrohantam egy órát táncolni, J a nyakambaugrott.

Nem lett jobb az izomgörcsöm.

Ezen a héten lesz a fenti két ifjúsági találkozó, plusz egyik kolleginám fiával (leendő férjemmel, ugye) program, mert az anyja nem akar vele tartani, ezért a gyerek rám gondolt, lesz színház és két-három tánc, 6 napos munkanap.

Imádom, élvezem.

De fáradt vagyok.

Megint fullra teli a naptár hetekre.

Tudom, hogy mindenkinek fura barátai vannak, de nálam egy-kettő egyre lejjebb kerül a fontossági listámon. Sajnálom, hogy néhányba annyi energiát öltem, tizedét kapom vissza. Próbálok visszavenni a lelkesedésből, ha nekik ennyit számítok, én sem rakok bele többet. Meg unom a kis hisztiket. :S

De aki meg belerak, az kap ajándékot, véletlenül eszembejutott valami találó.

Ma olvastam egy cikket a pszichoterápiáról. Közben felhívtam Anyut.

A HR felhívott, hogy ki volt a Kisfőnököm főnöke eddig. A HR!

A HR hozott egy adag papírt, hogy kettőre régi Kisfőnök szignóját szerezzük be rá. Jó, leviszem az új cégéhez (=értsd jó fej vagyok és nem akarok konfliktust és leviszem helyettük). De ne vigyem le, a teljes pakkal a régi cégnek kell foglalkoznia, ezek még a mi cégünk iratai. Jó, akkor kiveszem a két darab papírt belőle, leviszem neki, aláírja, majd hozom és egyben visszaadom. De a pakkot nem szabad szétszedni. És akkor ne kérdezz rá, mégis milyen megoldást ajánl.

Tegnap a HR és Kisfőnök között rohangáltam, hogy intézzem az új dolgait. Az új kolleginának eszébe sem jutott szólni, hogy átveszi, ez nem az én dolgom.

A HR kompetenciáiról talán már meséltem itt.

Egy órája csendben gépelek, elmegy előttünk egy ritkán látott kollegina, felnézek, de gépelem tovább a Nagyfőnököm főnöke sürgős kérését, fogalmazok tovább. Erre: látom, rossz passzban vagy. Visszanézek a monitorra, normális hangnemben mondom, hogy nem-nem, csak levelet írok. Jó, látom, ma sincs kedved kvaterkázni. Bocs, dolgozom. Jól van, látom, hogy itt milyen hangulat van és nééézd ilyen fejet vágtál és csak mondja és mondja és próbálj a munkára szorítkozni és nem beszólni, hogy maradjon már csendben, mert a  gondolatomat nem hallom egész nap. Ma két vezetővel is beszéltem itt, amikor bejött valaki harmadik és letojta, hogy épp beszél valakivel és közbevágott, az egyiknél el is ment a téma, a választ nem tudtam meg.

Bazmegbazmegbazmeg!

A Nagyfőnöknek ismét jeleztem óvatosan a helyzetet, kiröhög. Én meg sikítani tudnék, hogy nincs két összefüggő gondolatom a folytonos pofázástól!

És akkor apám húsz percenként csörög, nem bírom felvenni.

Utálom az érzelmi hullámvasutakat.

Az a legkevesebb, hogy egy kollegina véletlenül a volt gyógtornászomnál tolja most és rámüzent a nő, hogy írhatnék sms-t, mi van velem. Azt hitte, elhagytam. Végülis igen, megműtöttek, nem sikerült megmentenie tőle.

Iszonyat sok munkánk van, mind összetett, sok szálat kell mozgatni, és képtelenség tartani  a határidőket, nagyjából 20-22, folyamatos munkát igénylő ügyet viszek épp a héten. És mindig és mindig és mindig itt van valaki aki hozzám beszél, vagy ügyet ad, vagy rajtam keres sosemlátottat, megakaszt a folyamatban, fel sem tudom írni, amit a telefonban mondtak, nemhogy végrehajtani, már kapom a következőtől a következő feladatot. Írok is egy kockás füzetbe mindent, azt is, ami átment a kezemen, mikor, kitől, kinek, ezt már nem bírnám észben tartani.

Dtől megkaptam, hogy mi a multihoz bemegyünk és kávézunk egész nap. Hát, erről szólnak a burn out könyvek, cikkek is, nyilván.

Már jóideje provokált és piszkált, úgyhogy kedden már nem volt lelkierőm a káosz után még a pasim fszságait is elviselni, vagy megvárni, amíg profin elnézést kér:

otthagytam.

Sajnálom, nekem minden találkozó kötözködéssel telt, órás késések, vééletlenül minden alkalommal elmaradt, hogy együtt menjünk valahová, vasárnap átugrott aludni(!) hozzám, majd kérte, hogy mondjam le a rég jelzett baráti találkozót, hogy ő tovább alhasson.

Türelmes vagyok és megbocsátó, de nekem már az elején is ilyen kapcsolat nem kell.

Ha elvárja a tiszteletet, engem is tiszteljen. Nagyon.

A keddi nap amúgy is érzelemdús volt, kismamánk elment gyesre, illetve a Kisfönőköm utolsó napja volt. Pakolászott, lezárta az ügyeket, mi kiléptettük, mindenki a vállát veregette, szép karrier, büszke lehet.

Elbúcsúztunk, azt mondta nekem, hiányozni fogunk, imádta, köszöni a sok támogatást, majd eldől, mit gondoltunk róla, hívjuk-e a következő céges-családos hétvégi bandázásunkra. Persze, hogy fogjuk.

Elment, pityeregtem, majd visszajött még valamiért, ő sem volt vidám.

Azóta is az ő ügyeit intézem, itt maradt az épületben, az utódom (én maradtam a régi cégemnél Nagyfőnökkel) még nem vette fel a ritmust szegény, úgyhogy pörgetem én.

Milliárd papírmunka, ami HR meló lenne, de mi végezzük.

Délben psilek először bent és kettőkor van időm a gépnél reggelizni. De ma pl hat(!) ember jött oda feladattal a két párizsis abonettem alatt. Be is szédültem tornán.

Kedden munka után D-vel rövidrezártam (sztem nem is bánta, nem való neki kapcsolat, túl sok) felhívtam Anyut. Ő a környéken, elmentünk, hatalmasat sétáltunk a csodás vénasszonyok nyarában, ránkesteledett, kiültünk a kapum mellé a kerítésre és ott dumáltunk tovább, mint a falubéli asszonyok.

Aztán hazadobtam kocsival, közben hívott T, akire képtelenség haragudni, feldobott egy perc alatt, hétvégi programot akar, ha már nem fért bele nekem a szeptemberbe, ugye. (Nem, nincs köztünk semmi.)

Őszhalánték úgyis lázadt, hogy leráztam, hát szerda reggel már randiztunk megint, rohantunk tovább dolgozni. Ő is terhelt a munkával, sőt, durván, mégsem hisztizik minden nap, mint D szokta volt. Munka ismét káosz, azt hittük, eggyel kevesebb lesz a feladat, de egyelőre épphogy több.

Anyu is elugrott a gytornászomhoz, hív kétségbeesve: ez komolyabb baj. Kéne orvost találni, mert nagyon fáj, nem mozog. Jesszus. :(

Munka után próbáltunk megoldást találni, telefonálgatni, véleményeket olvasni,  aztán elrohantam táncra, éreztem, ha nem mozgok, sikítani fogok az idegességtől!

Már múlt héten sem volt ott emberekhez kedvem, akkor a szünetben haverkodókat lezártam, hogy antiszociális vagyok, bocs. Nem sértődtek meg, tök furák. Tegnap már pikírtkedtem a közeledésükre, hátha lekopnak, csak kedvenc húsz éves lánykánkhoz volt hangulatom. Az egyik céltáblám hangosan röhögött, hogy milyen viccesen vagyok szenya, a másik írt ma is, hogy izgalmas, hogy nem csak szép (he?) vagyok, de még fűszerezem a beszólásaimmal. Hát... ezt még gyakorolnom kellene.

Egyik elmesélte a válását (rám van írva, hogy meséljenek?), pénzéhes kis rohadék nője volt, nem bírom az ilyet. Meg nem értem az ilyen pasikat, akik nem veszik észre sosem. Mondjuk a pasi is megéri a pénzét!

De táncolni jó volt, utána még maradtunk versfeldolgozásokat elemezgetni. Éjfélkor hazaesve semmi kedvem nem volt becsülettel lenyújtani, így ma szívtam a tornán begörcsölt izmokkal.

Mára teljesedett a káosz, akárhány feladatot elkezdtünk, mindig jött másik, sürgősebb, van reggel kezdett levél, amit azóta sem küldtem el.

Anyut a traumatológiáról elküldték, novemberre van időpont, magánorvoshoz fog menni, odaadtam neki ötvenezret, talán elég és ez irtó szomorú.

Békát nagy nehezen végre fel tudtam hívni (nehogymár elszokjon otthon cégünk idegesítő embereitől!) pár percre, Anyut dokiügyben, apám négyszer hívott, legutóbb tegnap este beszéltem vele, akkor is célozva, hogy délelőtt 11-kor képtelenség felvennem, ha hív, hogy mizu vagy mit kell dec. 31-ig elintéznem. Benne vagyok négy köremailezésben, abból spinoffolt magánokban, lógok tucat emailre és facebook levélre.

Ma is kettőkor reggeli, a fenti, a bontatlan sajtom romlott volt, a pixába! Felrobbantam.

És akkor havernőnk írta, hogy kórházban, baj van a picivel, el kell vetetni. Felhívtam, már bőgtem, erre ő is. Pont a kismamánk szobájából telefonáltam, milyen szívfájdító! :( Kérte, hogy jövő héten foglaljuk le, nem akar egyedül lenni a gondolataival. Akartam okosat mondani, de még magyarul sem tudok erre mit mondani...

Munka után torna a főnöki szobában, álomszép kilátással.

Napok óta hmmm kiadom a bevitt kaját, éreztem, hogy nem lesz jó a gyomrom a színházban keményítő és olaj nélkül. Berohantam egy gyorsétterembe, elvitelre, igen, tuti visszajelzést adtam a kedves pénztárosfiúról, kiültem a Dunához megebédelni (-vacsorázni?) és hogy a szűrt napfényben figyeljem a gyülekező esőfelhőket a Vár fölött.

Letornázott sminkkel színház (egy kolléganő felhívott ma, mennyire irigy, hogy be tudunk jutni oda, hála Bének), ruhatárosfiú szórakoztatása, izgult is a végén, hogy összebunyózunk-e a darabon. Egy fenyegető porpisztoly irányult ránk, de nem sült el, ma is tanultunk egy új szót.

És megtudtuk, hogy vannak román hugenották, Stuart Mária egyik férje felrobbant, de nem a dühtől (na bumm!), Szúrjle Rittberger! Szórakoztató darab.

Taxiban mertem Anyut felhívni, hogy hogy van (nyugdíjas apám a kórházba sem vitte be a luxusautójával, Anyu úgy bkv-zott el, banyek!), apám ordít a háttérből, hogy vele sosem beszélek, nem veszem fel (dolgoztam, tornáztam és színházban voltam, lásd még fent, és előző nap fél órát(!) beszéltem vele telefonon, amíg vezettem, de ordított Anyu mögött magából kikelve hisztizve!), kurvára fáraszt.

Végre hajmosás, főzés késő este, írnám, hogy végetérhetne már ez a hét, de hétvégét is túltábláztam. Ja, vasárnap délelőtt D miatt felszabadult, akkor lesz időm: mosni, vasalni, takarítani, ágyat húzni, epilálni, hajat festeni, körmözni, pakolást felrakni, főzni, sütni, gyógytornázni. Nem lesz időm: két kézimunkát befejezni, és kettőt elkezdeni, átvarrni két ruhát, felszámolni a maradék kevés kupit a lakásban, venni két állólámpát, autót mosatni, nagybevásárolni, mosógépet kitakarítani, előre főzni egy-két napra, Kindle-özni, megnézni a felvett főzősműsorokat, lakberműsorokat, tbbt-t, csak úgy megkávézni a kanapén.

És aludni...?

Te, aki naponta millió emberrel megtalálod itt a hangot azt hiszed, hogy benned van a hiba, ha parasztpixa idióta?

Kétségtelenül előnyösebb volt a külsőmnek, amikor még reggelente hullámosra sütöttem a hajamat, minthogy most reggelente sütök/főzök.

Vagy a net.

Sok éve az nlc egyik hangjadóját én vittem le táncolni, most is ott volt.

Egy másik táncosról nyílt titok, hogy a női egyenjogúság témában (félig egoblogként) működő oldalon állandó kommentelő.

Épp lenyújtok, amikor odamegy a lányhoz egy ötvenes pasi, hadd mutatkozzon már be: ő az ottani egyetlen pasikommentelő.

Akiket minden reggel olvasok.

Átnéztem a hűtőt, mit kellene hamarosan felhasználni*. Ahhoz kerestem recepteket, amiket átalakítottam saját ízlés szerint, anyja nem ismerne rá.

TCsV, a főzőguru elkérte a receptet.

Apám elkérte a receptet.

Felraktam tizenezres közönségű speciális receptoldalunkra a sütivel együtt.

A csoportfőnök megjegyezte, hogy ma csupa szakácskönyvbe valót főztem. :)

*Ugyanitt fél üveg bor, fél tejszín elvihető.

Ősz a természetben, ősz a fiatalságunkban.

Héja-nász az avaron.

Gyilkolni tudnánk egymást. De úgy tűnik, működik. Amíg infarktust nem kapunk.

Ma is egymásnakestünk, és szégyellem, de élveztem, mert lehetetlen alak, de iszonyat éles esze van, élmény vele vitatkozni. Pedig nem szeretek.

Aztán egy remek érvem után kikacsintottam, észrevette. És felröhögött, hogy milyen okosan és tudatosan vitázom vele.

Ja. Csak kibírhatatlanul idegesítő. :D

Úgy érzem, ideje bevallanom, van valakim.

Ideje, tegnap a trolin mélyen a szemembe nézett és szerelmet vallott. Az emberek elmosolyodtak körülöttünk.

Azt akarta, hogy nála aludjak, ő készít nekem reggelit, akár még rántottát is. 

Az anyjával él, de jóban vagyok vele is, egy kedves kolléganőm. És ha ő nem tiltakozik, hogy a fia hazavisz egy harminc évvel idősebb nőt...

Megvannak az új emberek a kirúgottak helyébe. Most őket szokjuk.

A szuperpozíciót az én Kisfőnököm kapta meg, lelép fölülem.

Új szelek fújnak ismét.

Erre sétált egyik ritkán látott kolléganőnk. És magától elkezdte szidni a pénteken bunkón viselkedő csajt. Én hallgattam. És pontosan azt tette vele is, mint velem, hogy nem reagált kérdésekre, miközben az ember dolgozna, rohanna, folytatná, benne van az ügyben, ő bamba tekintettel kiment és elsétált reakció nélkül többször egy nap, elég fárasztó így dolgozni. Csak tőle azóta sem kért elnézést.

És nem érti, hogy másnál egy vezetőnek van három embere, én meg két vezetőt simán viszek a hátamon, mennyit lustulhatnak ők. Vagy mennyit bírok dolgozni, ugye.

Nekem nem szoktak normális napjaim lenni, ezért nagyon értékeltem a csütörtököt.

A nagy táncolás után remekül aludtam, a cégnél igaz, kirúgtak pár fontos embert, de nincs befolyásunk az eseményekre, ezért már nem tudunk aggódni, csak szomorkodni miatta.

Én alapból egy ablaktalan, neonfényes helyen dolgozom, használt légkondis levegőben, de kikéredzkedtem főnökeimtől délután, hogy D-vel összefussak két munkahelye közti rohanásban. Kiültünk az őszi napsütésben a felújított térre, néztük a Dunát, napoztunk, kávéztunk. Imádtam, hogy látom a napot hétközben!

Munka után a céges torna, amit, úgy érzem, érdemes megszerveznem hetente, mert tehetséges a nő.

Aztán celebspotting, Hirtling István és két politikus, majd leárazott drága liszt és finom salátaalap, séta és nyugi.

Hazaérve lement egy adag mosás, kitakarítottam a hűtőt, rendetraktam, összepakoltam a hétvégére, megnéztem a főzősversenyt valós időben, kicsit bütyköltem és szépültem, tízkor aludtam.

Szerintem évek óta nem volt ennyire normális napom.

Aztán másnap egy parasztpixánk háromszor ment el úgy mellettem, hogy beszéltem hozzá és le sem szarta, rám sem nézett, én ilyet nem nagyon láttam még, nem bántottam meg sosem, sőt, épp neki segítettem valamiben, amiben vártam a válaszát. Majd negyedjére is megállítottam, akkor kiakadt valami követhetetlenen, akkor már nálam is szakadt a cérna, úgy gondoltam, ezt már nem oldhatom meg asszertíve, mert nem is figyel.

Valakinek (=nem én) nagyon d.gnia kellene már.

Egész este hivogatott, hogy elnézést kérjen, írt, meg másnap fél órát hallgattam, hogy szégyelli magát. Leszarom. Én meg végigbőgtem a péntek délutánt és hezitáltam, menjek-e egyáltalán a kollégákkal szervezett hétvégézésre.

Amit Csinikolléga sunyiban visszamondott, jobb is volt nélküle, aki tudja az előzményeket, bólogat, velem ne kezdjen ki ott ismét, mert koppan.

Fárasztanak ezek a pasik, T is idetartozik, még ebben a hónapban el akar menni wellnesshétvégézni. Hát nekem hozzá sincs kedvem, pedig a fejét nagyon bírom, de nem fogok liezonba kezdeni.

Helyette kollégák, Balaton, cuki gyerekek, sütés, bogrács, társas és pálinka, gyönyörű ősz és finom sütik, már amit ehetek.

Tegnap délután meg D-vel lófráltunk, sütögettünk, erkélyen napoztunk és virágokat vettünk oda, jobban örülnék, ha kevésbé lenne hullámzó a környezetem.

---

A maradék levest lefagyasztottam, tropa a gyomrom, most már végképp nem tudom, mitől. Ma a minimál grillezett csirkemell mellé viszont jócskán megpakoltam a dobozkámat reggel, a csicseriborsókrém mellé készítettem egy salit fejes káposztából, radicchio salátából, endíviából, sárgarépából, paradicsomból, kukoricából, erős paprikából, szezámmagból, olivaolajjal, még 2-3 összetevőt akartam, de az talán már tényleg túlzás lett volna.

---

Kolléga megkérdezte, hogy mitől lesznek olyan szép formájúak a sütidekorációim. Kinyomóforma, pogácsaszaggató, mézeskalácsfigurák, derelyevágó? Nincs titkom, de profin nézhet ki, mert Kisfőnök feleségének kínáltam, hogy én készítettem és megkérdezte: összeragasztottam két kekszet? Nem, én készítettem a kekszet is.

---

Kicsi a világ, amiben régi hobbicsoportom vezetője vezet másik csoportot: D annak tagja.  Meséli, hogy lesz esküvő: tudom, egy kolléganőm is tag, mesélte.

---

Azt meséltem, hogy O kolléganőjével egy házban élek?

Feltették egy tematikus oldalra a tegnapi sütimet. Büszke vagyok.

---

Van egy rátarti ismerős házaspár, olyan lekezelő ötvenesek, akik előadják a megbecsült felsőértelmiséget. A nőből néha előtör, hogy azért nem annyira értelmes, ami nem baj, az idegesítő, hogy állandóan lenézően beszél.

Most láttam a férfit.

Amint éppen egy BKV-buszt vezetett.

Ami csak a fentiek fényében ciki, egyébként nem lenne...

---

A kettővel ezelőtti társasozásunkkor O megijedt, hogy mi Kval túl okos csapat vagyunk ellenük. Hát ja, K okos.

---

Összefutottam régi kollégámmal, bevallotta, hogy sűrűn nézeget a facebookon, a kreatív dolgaimat, sütidekorációimat és főleg a bulifotóinkat, mert azok nagyon viccesek.

És biztosan művelt barátaim vannak, olyan író-olvasó fajták.

Olyanok. Problémás lélek mind, de okosak.

A két héttel ezelőtti szalonnázásunkra a telkünkön például négy autóval mentünk, ment a hiszti, ki ihat. TCsV-vel nem iszunk, két anyuka-haver sem, akik vezetünk, mégsem sikerült megértetni a logisztikát, rájukhagytam.

Aztán eszembejutott, hogy más is bonyolult barátokkal rendelkezik, Bé kesztyűk után rohangál, Békának minden tiszteletem SzM miatt, és még velem is barátkoznak.