A HR felhívott, hogy ki volt a Kisfőnököm főnöke eddig. A HR!
A HR hozott egy adag papírt, hogy kettőre régi Kisfőnök szignóját szerezzük be rá. Jó, leviszem az új cégéhez (=értsd jó fej vagyok és nem akarok konfliktust és leviszem helyettük). De ne vigyem le, a teljes pakkal a régi cégnek kell foglalkoznia, ezek még a mi cégünk iratai. Jó, akkor kiveszem a két darab papírt belőle, leviszem neki, aláírja, majd hozom és egyben visszaadom. De a pakkot nem szabad szétszedni. És akkor ne kérdezz rá, mégis milyen megoldást ajánl.
Tegnap a HR és Kisfőnök között rohangáltam, hogy intézzem az új dolgait. Az új kolleginának eszébe sem jutott szólni, hogy átveszi, ez nem az én dolgom.
A HR kompetenciáiról talán már meséltem itt.
Egy órája csendben gépelek, elmegy előttünk egy ritkán látott kollegina, felnézek, de gépelem tovább a Nagyfőnököm főnöke sürgős kérését, fogalmazok tovább. Erre: látom, rossz passzban vagy. Visszanézek a monitorra, normális hangnemben mondom, hogy nem-nem, csak levelet írok. Jó, látom, ma sincs kedved kvaterkázni. Bocs, dolgozom. Jól van, látom, hogy itt milyen hangulat van és nééézd ilyen fejet vágtál és csak mondja és mondja és próbálj a munkára szorítkozni és nem beszólni, hogy maradjon már csendben, mert a gondolatomat nem hallom egész nap. Ma két vezetővel is beszéltem itt, amikor bejött valaki harmadik és letojta, hogy épp beszél valakivel és közbevágott, az egyiknél el is ment a téma, a választ nem tudtam meg.
Bazmegbazmegbazmeg!
A Nagyfőnöknek ismét jeleztem óvatosan a helyzetet, kiröhög. Én meg sikítani tudnék, hogy nincs két összefüggő gondolatom a folytonos pofázástól!
És akkor apám húsz percenként csörög, nem bírom felvenni.
