Tegnap elvittem apámat a telekre. Amióta szedi a parkinson pluszra a gyógyszerét, meglepően kedves és figyelmes, nem ismerek rá, szokatlan, na.
Beugrottunk tankolni, matricáért meg virágokat venni a sírra, nem engedett fizetni, merthogy ez az ő kérése volt (oké, több jövedelme van, mint nekem :D).
Készíteni akart szendvicset, de úgysem szoktam délutánig enni. Lent először odaugrottunk Keresztfiamékhoz, akiknél csak letoltunk egy kávét, kikérdeztem az új, kozmopolita életéről a nővérét, aztán átmentünk a völgybe.
A telek bármikor gyönyörű, de ősszel, így, hogy a természet lassan veszi vissza az uralmat, elképesztő! A vizet már elzártuk, a bojlerből leengedett vízből elmosogattam az otthagyott edényeket, kipakolásztunk, régi kabátokat rádobáltunk a vízórára, hogy ne fagyjon szét télen. Összehaverkodtam egy cicával, kiástam pár kövirózsát és citromfüvet itthonra, összeszedtük a gombákat, majd átsétáltunk az erdőbe továbbiakat keresni. Igaz, bottal, de simán jött apu, motivált volt.
A ház nagyon rossz állapotban van, valamit tenni kell vele, mert tönkremegy. Feláztak a falak, elvált a szigetelés, irtó kosz (Anyu vagy hat éve nem volt lent, sztem semmi takarítás nem volt azóta, márpedig erdőszél, tele bogarakkal, pókkal, növényekkel, avarral), a szívem szakad meg így látni a szépséges ház pusztulását.
Aztán összetalálkoztunk a völgy eleji házaspárral, elbeszélgettünk, majd direkt messze parkoltam a temetőtől, hogy sétáljunk az ország egyik legszebb falujának domboldalán, kint keresztanyám és unokatesóm már nekikezdett nagyszüleim sírjának lesöprésének. Ott még pár ismerőssel összefutottunk, vissza akartak hozni minket a kocsiig, de önkényesen leállítottam őket, kell a séta apunak (nekem is, de na). Már apám gyerekkori háza mellett a kocsinál nyammogtunk pár mandarint, amikor elhajtott a régi telekszomszéd. Intettem neki, ő vissza és el. Majd két perc múlva visszakanyarodott, hogy most kapcsolt, kik is intettek. Kibeszéltük magunkat, hazahoztam aput, Anyu sütött lángost, este átjött Kócos, aki segített értelmezni egy különösen bonyolult leírásomat…
Elszomorít az elmúlás, mindenki megöregedett, a telek esélyesen végérvényesen tönkremegy, és sosem szerettem a helyet, de apám erőtlen küzdelmeit látva csak elpityeredem.
Ma munka, mert totál el vagyok maradva és egy oltári balfasz vagyok, Kócos egy napra hazaugrik (a város másik végébe). Tervezünk főzést-sütést, talán megnézünk egy mécsesekkel teli esti temetőt a közelben, mert olyat én még nem láttam, a Fiumei úti sírkert is sokáig van nyitva, az egyébként is csoda bármikor, menjetek.
