Köszönöm a támogató leveleket.
Csak nézek ki a fejemből. Meg hányok. Sokat.
Lemondtam színházat, haverokat, Kócost, aput, egyedül akarok lenni. Közben elért valami lázas-taknyos kór, már csak a köhögés maradt, nyálteszt negatív, de inkább home office.
Anyunak mertem elmondani, valami elképesztő, mennyire semmi támogatás nincs benne, csak magára figyel. Rátettem a telefont csütörtökön, miután rosszabbul voltam, ahogyan osztott és a meg akarom ölni magamat mondatra reagált vmit az unokatesómról. Szerintem azóta sem tűnt fel neki, milyen bántó néhány mondata, irogatja a semmit a fodrászról, pedig semmire nem reagálok inkább. Úgyis én leszek a hibás.
Próbálom az egyre halmozódó munkákat elvégezni, de a hátam mögött már beszélnek arról, hogy nem kéne többet rám pakolni, mert nem fogom bírni. Persze kollégák, nem a főnökeim.
Figyelek, hogy senkinek ne panaszkodjak, szóval ezt maguktól vették észre. Hálás vagyok a figyelmükért.
Tehermentesíteni persze senki nem tud, kapok még egy feladatot, az egyik legerősebb igásló kollégánk is elmegy hóvégén. Csak úgy repkednek a napi 4-5 felmondások. Egyik Nagy Ember hatalmas csinnadrattával lett bejelentve a sokszáz embernek, rákérdeztem a HR-eseknél, hogy btw ők tudnak-e a felmondásáról. Nem. Végülis mindenki más tudja, csak akinek dolga lenne vele… (De ezt is komolyan nekem kell figyelnem??)
Szarrá dolgozom magamat, az alapmunkám is eszméletlenül sok, de az új feladataimmal szétszakadok. Az alap a 9 óra naponta, de hetente 2-3x 11-12 órákat rögzít a gépem. Este dolgozom ezerrel, magánélet vagy pihenés minek, mi?
Megcsinálom a mindenkivel leegyeztetett statisztikákat, grafikonokat, prezit a drága szabaidőmben, reggelre beleír az egyik és átjavít számokat, amikről nem szól. Még jó, hogy maradt egy kis memóriám az agyhalálommal, de ez torzít mindent, újra kell csinálnom az egészet! Tehát előtte este akár el is mehettem volta a betétért, amiért egy hete nem bírok.
Kapok új feladatot, amihez betanítanak és ezer fórumon kell résztvegyek online, úgyhogy a valós munkámat órás késésekkel tudom csak végezni, tüzet oltok egy fél éve legalább. A szívem kiszakad, cukorka a Frontin. Kurvára nem bírom!!!!!
Agyaltam, átmenjek-e másik poziba, mert kézenfekvő, ismernek, én is ismerem a cégcsoport dolgait és szoftvereit, de leginkább sírnék egy kanapén pár évig. Új kihívásokhoz meg nincsen lelkierőm.
Drpr ismerőse ajánlott egy pszichológust, aki jövő héten rámérne online, meglátom. Nem nagyon hiszek a pszichológusokban, csak a pszichiáterekben. Okosabbak.
Elmentem endokrinológushoz, mert a rossz közérzetet simán okozhatják az elcsúszott hormonok, meg bőrgyógyászhoz megyek ismét, mert most még ingyen van, nagy csapda a céges eü biztosítás, na. A kocsimat megszerelik mára, ha minden igaz. Arra is épp van pénzem! Kócos nagyon akar jönni, de le vagyok pusztulva, majd meglátom. Érzi, hogy mondvacsinált okkal ráztam le (őt aztán nem terhelném, így is fasz vagyok, hogy olyat terhelek, akinek magának sokkal nagyobb baja van), hétfőn ideugrott úgy négy kiló gyümölccsel, hogy gyógyuljak, legjobb meglepi. Mondjuk utálom a váratlan vendégeket és épp a dokinál voltam, szóval csak a macskának kopogott be, de azért ez cuki.
Kedden átjött éjszakára, annyira átkozottul idegesített, hogy ezerszer kérem, mit ne csináljon ágyban, csakazértis, hogy visszaadtam belőle. Jé, ez nem tetszett neki.
A hogyan basszunk el jó kapcsolatot oktatásomat olvashattátok.
