Letelt a két hét, Kócos szabin volt és nem ment sehová. Mielőtt újra munkábaállt, nálam töltött négy napot.
És nagyon jó volt.
Végre ölelkezni, emberrel beszélni.
Sokat-sokat sütöttünk, palacsintát, kalácspudingot, giroszt, kipróbáltuk az új lukacsos pizzasütőlapot egy pizzával és egy langallóval.
És végig figyelt rám, mert csak én tudok kelt tésztát sütni.
Rám sosem figyelt ennyire senki. Gondoskodott, körülugrált.
Bújtunk fél napokat az ágyban, társasoztunk a tetőteraszon a naplementében, közösen zuhanyoztunk, egerésztünk a macskával.
1991-ben jelent meg Amy Grant videója a lenti popszámmal. És közel harminc (jessszusoooom!) évvel később még mindig élénken élt bennem a klip hangulata.
Ahogyan a fiúval csak nevetgélnek, fekszenek a földön és narancsot dobálgatnak. Mert ők csak úgy élvezik egymás társaságát...
Nem tudom, ez meddig fog tartani (legközelebb 4 hét múlva találkozhatunk, a két éves évfordulónkon), de nagyon-nagyon kiélvezem.
