Jó eséllyel eltelt már a karantén egytizede, ugye?
Tegnap láttam a levelezéseken, hogy éjszakába megyünk, így körbeírtam adatokért, és addig levittem a szemetet (nyugi, a cicaterméket a teraszon tartom zacskókban egy hermetikusan záró ládában addig is), beültem a kocsiba, ami már alig indult, átmentem a szülők házáig az oda házhozszállított bacon/magos kenyér/naracsszállítmányért, 3 méterre maradtunk egymástól.
Aztán sétáltam egy fél órát a jeges hózáporos szélviharban. Iszonyatosan hiányzik a sétálgatás!
Hazajőve mindent bevágtam a mosógépbe, meg fertőtlenítettem, aztán Tével skype-on megoldottuk a kvízt pocsék eredménnyel, aztán még dolgoztam.
Olyan munkát sóztak rám, ami nemcsak hogy felelősségteljes, meg vip embereknek lesz előadva, hanem totál szakmai és mondjuk engem nem hívnak el a szakmai megbeszélésekre és továbbképzésekre, szóval max. az ebéd közbeni csacsogásokból hallottam bármiről is.
Segítség? Hát, az nincsen, olvassam át a tavalyi úgy 100 anyagot.
Jó, de még nyomtatóm sincs, kifolyik a szemem, és lassan ideje egyeztetnem a joggal. Csak lövésem sincsen, miről is pontosan.
Éjjel még cseteltünk Kócossal egy kicsit.
Ma reggel volt kávézós skype sokunknak, aztán egy szakmai. Mindkettőn szóltak, hogy nagyon csendben vagyok, ha úgy érzem, nyugodtan hívjam fel őket.
Majd hívott egy kolléganőm, akik lecuccoltak a telekre, hogy el sem tudja képzelni, hogy bírom tökegyedül. Cuki.
A nap süt, friss szél fúj, nyitott ajtóknál a kanapén kucorogva dolgozom, bacon van. Sok. Tényleg sok. :D
Egész télen lelki szemetesládája voltam egy nőnek, aki vissza nem kérdezett, velem mi van, most napi kétszer rámír, már nem is válaszolok. Kellenék neki, ha megbetegedne. Eddig tojt rám, hát én is. Rém ciki, de belémnevelt udvariasságból nem fogok mindenki hülyéje lenni.
Ma este nyelvtanfolyam, holnap "ebéd" a kolleginákkal, este a cimbikkel skype.
Nem tudom elképzelni, hogyan lesz a vége a járványnak. Egyszercsak elvágólag mehetünk dolgozni, semmi/senki nem fog fertőzni? Nyilván nem így.
