Nem bírom itthon.
Felerősödnek a kétségek, bizonytalanságok, a hangnem egyébként is érdekes a cégnél néha, na ezt most igazán nehezen bírom, tűröm persze. Bent letompítja a többiek csillapítása, itt üresen kong bennem napokig.
Hétvégén éreztem, hogy tenni kell valamit ellene, a gyomrom a torkomban.
Ha viszont küzdök ellene, akkor meg úgy megszokom az itthonlétet, hogy sokk lesz visszamenni többszáz ember közé, metrózni a tömegekkel.
Nem tudom, mit akarok. Főleg, hogy túllegyünk már rajta. Egyébként is rühellem a tavaszt, nem segít, hogy szétvakarom magamat, tüsszögök, ezerrel támad az allergia. Most havazik, hátha az leköti a polleneket.
Kócossal „randiztunk” online, ő jönne, vagy akár bevásárolna nekem és az ajtóm előtt hagyná, annyira cuki. Van mindenem még hetekig. Beszélgettünk, megnéztünk együtt pár részt a sorozatunkból, reggel meg „együtt reggeliztünk”, meg na.
Tegnap összejöttünk skype-on koccintani egyet a cimbikkel, 2,5 órát csacsogtunk. Ők sincsenek jobb passzban!
Aztán regisztráltunk a Honfoglalóra, amíg valami izgi online játékot nem találunk, jöhetnek az ötletek…
Kipróbáltam, hogy bírná-e a hosszabbítást a konfetti méretű körmöm csak géllakkal, de annyira papírvékonyak alapból, hogy inkább a gél alá építettem egy halovány réteg porcelánt megint.
Készítettem salátát, grilleztem csirkét, sütöttem megint banánkenyeret. Felpattantam a kadiogépre, de még filmezve is nagyon unom. :D Az izzadtságtól meg viszketek azonnal.
Ha szereted az idősekről szóló sorozatokat, de mondjuk a Grace & Frankie kicsit sziruposan kedves, akkor nézz The Kominsky Method-ot. Ugyanez, csak karcosabban kedves. Egy jutalomjáték a sok sztárszereplőnek, Michael Douglas meg nagyon ott van. Vagy 25 éve nem láttam semmiben, és akkor is tuti szinkronnal (Dörner György?), nagyon tetszik a hangja.
Ma este kvízezünk, holnap este spanyoltanfolyam videón, szerdán munka után ismét helyzetjelentés a cimbikkel.
A kollégákkal nagy körben minden reggel nyolckor közös kávé. Bár kilenckor kezdeném a napot, úgysem látják, hogy játszósban vagyok.
Ma bandázunk az egyik lánycsapattal skype-on, együtt esszük meg az ebédet, szerdán a másikkal „ebédelünk”, négy csapattal egyeztetünk 2-3 naponta, az is átmegy latolgatásba.
Alakul a szociális élet, csak mindenki olyan feszült, bizonytalan. :(
Próbálom úgy felfogni, hogy kaptam egy üres vásznat és úgy alakítom újra a programokat, ahogyan nekem a legjobb. És nekem emberek között a legjobb. Ki gondolta a mindig csendes bocshogyélek kislányról, hogy nem is introvertált, csak végletekig frusztrált, mi?
