Hát én rég nem voltam ilyen mérges magamra.
Munka után bent maradtam fotókat keresni a gépemen/intrán a jövő héten búcsúzó kollégáról (meg aztán beeső gyeses kolleginával babázni).
És az egyik eldugott mappa mélyéről szembejött velem két 15 kg-val ezelőtti fotóm 2009-ből.
És iszonyatosan jól néztem ki rajtuk! Olyan formás-guszta csaj voltam, akikkel én is szívesen...
Nagyon dühös lettem magamra.
Átküldtem kritikusaimnak, meg vicces kolléganőknek a csetcsoportba, hááát, azt mondják, oké, hogy a súlyom, de tíz éve állandóan koplaltam, éhes voltam és boldogtalan, most meg sugárzik az életöröm. De cukik!
2011-től 5 év alatt három térdműtétből, utána egy gerincműtétből lábadoztam, ellustultam, rohadt fájdalmas volt a mozgás, és tiltott egy idő után, sem kori, sem görkori, sem tánccsoport nem jöhetett szóba évekig, a síelést végleg elfelejthetem.
Már egyre kevesebb kondizásra megyek izomlazítóval vagy gyulladáscsökkentővel, ami szuper, a májam biztosan örül.
Szóval gatya fel, haza sem mentem, a lakás előtt bevágódtam a kocsiba és átmentem kondizni. (Igen, amikor megszárad egy kondis ruhám, viszem vissza a csomagtartómba. Úgyis ott fog kelleni.)
Kicsit széthajtottam magamat, leszakad a csípőm, megérdemeltem a déli kézműves hamburger után a szenvedést, este tízre másztam haza végre.
A macska panaszkodását már egy szinttel lejjebb hallottam, rámtapadt, nehezen bírja, ha sokáig nem vagyok otthon meghát nem is szóltam erről reggel. Rátettem egy jégtasakot a megroppant bokámra, mert a sötét falumban alig van közvilágítás és beleléptem egy lukba (az van a sötét falumban), a cica elégedetten a pakoláshoz dőlt, így hűltünk le kicsikét.
Szeretem, ahogyan általakították a kedvenc termemet (meg azt a tényt, hogy mindig fejlesztik), kényelmesebben átjárható és levegősebb, miközben sok-sok új gép van.
Megj.: Nincs kedvem strandolni.
