...miután fejetlenség van, káosz, ezerrel dolgoznánk, ő meg odaáll és a semmiről elmélkedik leállíthatatlanul. Két perc udvariassági türelmi idő után:
- Danikám, megbeszélhetnénk majd ebéd közben?
- Dani, most hagyj dolgozni minket kérlek, jó?
- Daniii, majd. Dolgozuuuunk!
- Dani, ne beszéljél, kérlek, mert nem tudunk a munkára figyelni!
(Úgy értitek, menjek most el?)
- Igen, légyszi!
- Jó, abbahagyom, de ez fontos téma. (Neki, meg a társadalomtudósoknak, vagy este egy kocsmában.)
Majd folytatja tovább, mi gépelünk, pofát vágunk, lassan el.
Megkönnyebbülés, nem telik el öt perc, valaki érkezik, mi hibásodott meg a kávéfőzőben (nem mindegy? Elvitték szervizbe, van csere és két másik), kéne mára kölcsönbe egy parkoló (most tűnt fel, hogy autóval jöttél be, de nincs helyed?), tudunk-e győri kollégát, aki NEM céges autóval megy haza (na ezt honnan kéne tudnunk???), hányig van szendvics a menzán (amíg el nem fogy?), miért nem elég a főnökkel aláiratni a kérvényt, miért kell feltölteni a nemtomhová (mert addig nem engedélyezik, én meg nem tudok vele dolgozni??), úgyhogy ma foglalórendszert oktattam, HR oldalt oktattam, meghallgattam vicces orvossztorikat, ezer kérdést passzoltam le, hogy mi mit tudunk az átalakításról.
Mivel az igazgatónk tegnap munka után leült velünk fél órára, így a mostani fázisról mindent, de persze semmit nem mondhatunk el belőle.
