Pénteken(!) a főnököm ráhúzott 1,5 órát, már udvariasságból is nehezen mosolyogtam.
Összefutottam Anyuval, eljött velem papírboltba, majd IKEA-kereteket venni. Kitaláltam valamit a falra a tévé helyére, amit már egy éve elajándékoztam.
Biztosan nem nekem van a legkeményebb munkám, de annyira kipurcantam az elmúlt hetektől munkailag és a környező elkeseredett légkör miatt, hogy nem takarítottam, beájultam az ágyba, aludtam tíz órát, felkeltem reggelizni és epilálni, majd tovább aludtam még ötöt!
Este Kócos megmasszírozott, amiben jobb minden(!) általam ismert profinál, néztünk filmet, sztoriztunk, összebújtunk, majd engedélyt kértem, hogy aludjak, még kekszelni sem volt erőm. Nekem. Nekem.
Reggel pótoltuk be. Készítettem reggelit, játszottunk a cicával, ölelgetett, majd hazament délelőtt, én meg bepakoltam a mosogatógépet és lekucorodtam olvasni.
Délben öltöztem csak fel, szégyen vagy sem. Főztem ebédet és egész délután a hozzám simuló, szunyókáló cicával a combomnál rajzoltam.
Egy rajzot elkészítettem, bekereteztem, még van 6-7, aztán hozzáteszem azt a vidám, színes festményemet (oké, Vaszary egyik Pestet ábrázoló képe, csak lekoppintottam), ami már 3-4 éve vár a polcomon. Szerintem jól mutat majd a színkavalkádja a fekete tollrajzok között.
Terveztem kondit, táncot, cimbiket, semmihez nincsen késztetésem.
