Így egy hét után sok tapasztalatom van. :D
Inkább magamnak írom le.
Pro:
Nagyonpro: Übercuki. Bújik, simogattatja magát, dagaszt, ölelget és dorombol. És pofázik. Folyamatosan magyaráz és néz, hogy megértettem-e, csinálom-e végre.
Barátságos, sosem fúj, karmol, hisztizik.
Csodaszép, de lehet, elfogult vagyok.
Szinte semmi teendő nincs vele, eszik, iszik, eljátszogat. Szerintem az ellátása napi 3-4 percnél nem igényel többet, inkább foglalkozni kell vele, de azt úgyis kiharcolja. :D
Illatos.
Szórakoztató játszani vele.
Minden érdekli, ragaszkodik, tapad rám és megfigyel.
Nem ismerte a redőnyt, nézett a jelenségre döbbenten, hogyan csinálok sötétet és kapcsolom le a napi moziját. De tegnap már tiltakozott, hogy éjjelre leeresszem, mert ő kukkolni akar. :D Legyen.
Elsőre szobatiszta, profi (púderillatú) alomhasználó.
Okos, tudja, hová nem mehet fel, mit nem csinálhat. Kicsit féltem, hogy nem lesz meg a kis szférám, ha túl sok volt a napi inger, de megtanulta, hogy a hálóban nincs játék, ágyra nem mászhat fel. Azért lentről dumálgat nekem. :D
Tudom, melyik az "anyádat" hangja, amikor pofázik és nem figyelek, majd sértődötten elvonul egy oktávval lejjebb beszólva. :'DD
Végtelenül tanulékony. Játékokat, napirendet, házirendet. Az este összeállított bútorára már felmászik (fájós derekú szívesebben vakargatja állva, ott meg pont elérjük egymást), belakta, onnan sasolhatja az egész lakást. A tükörből. Szerintem azt hiszi, így nem látom. :D
Hozza a kedvenc játékát, mint egy kiskutya.
Azt hittem, a pecás egerét azért kapja el és borul vele hanyatt, mert elégedett, de lassan felfogtam, hogy meg kell dicsérnem, hogy elkapta a rágcsálót és arra vár. :D
Aggódtam, hogy a lakás minden pontja róla fog szólni, de egy kis macskatorony a sarokban (a tükörnél, ugye), pokróc a kanapé harmadán, két kis tál a konyha sarkánál, egy alom a fürdőben, meg néha 1-1 minijáték itt-ott.
Kontra:
A szőrt elhagyja itt-ott. Meztelenül szoktam volt otthon lenni, de így már nem ülök rá a kedvenc, direkt erre kijelölt párnámra sem. Meghát befurakodik az ölembe. Amint hazaérek, kaja neki, ruha átvesz. (De undorodom az otthoni ruhától, brrr.)
Bezárom a hálóajtót éjszakára, pedig kicsi és úgy levegőtlen, majd megszokom, hogy babrál fél éjszaka, vagy dumál hajnalban és akkor nyitvahagyom.
Nem merek erkélyajtót nyitni, amíg nem vagyok biztos benne, hogy nem zsiványkodik kint, rossz az egyensúlyérzéke, le ne boruljon, át ne szökjön a szomszéd lányhoz. Vagy a tetőre. Pedig nagyon szeretek szellőztetni.
Ellopja a show-t, ha jönnek a fiúk, velem nem foglalkoznak annyit. :/
Nem mehetek el a konyhából, ha főzök, ne kotnyeleskedjen. Pedig én pont le szoktam ülni kicsit, amíg rotyog.
Még nagyon figyelem egész este, majd megszokom, hogy elvan ő magának, ha azt szeretném. (Kicsi a lakás és mindig ott van. Néha már átbotlottam rajta.)
Hát ez nem nagy kontra a prokhoz képest, ugye? :)
