A rettegett HR igazgatónkkal kerültem egy liftbe. A régi épületben tíz évig tőlem 20 méterre volt az irodája, most másik emeleten dolgozik.
Kérdezem, hogy van, erre ő:
- Tobber, annyira sajnálom, hogy más emeletre kerültünk, már nem hallom a gyöngyöző kacaját. Hiányzik! :D
- Majd felmegyek önökhöz nevetni egyik nap!
Hát jó, lehet, hogy hangosan nevetek. De ez milyen cuki már?
---
Hokis szerint lehetetlen, hogy ennyire puha a bőröm még a hátamon is. Pedig ott aztán krém nem éri soha. (Zsírdús táplálkozás és napi 3,5-4 liter víz a titok...)
És hogy annyira imád velem lenni, mert csodás az alakom. És amíg zuhanyozott dumálgatva, a mosógépen ültem bébidollban, és annyira vonzónak tartott, hogy újrakezdte volna harmadszor. :D
---
A Nagyfőnök úgy ment el a pozijából, hogy kiugrott a virágoshoz egy gyönyörű sárga rózsáért és azt mondta, "Köszönöm szépen a segítségedet. Sokszor átsegítettél nehéz időszakokon, nem is tudod, mennyire nagyon hálás vagyok." Felírtam, sokat jelentett ez 11 év után, nem egy visszajelzős fajta.
És azt mondta, a sok-sok búcsúajándékból az enyém az egyik kedvence. Kaptam tőle egy pacsit és újabb két puszit, amikor mindenki előtt átadtam. (Híres arról, hogy a napi többszáz emailjére max. egy kösz/igen/nem/légyszi a válasz, még ha nyolc megválaszolandó is volt a leveledben. :D Készítettem neki egy gyűjteményt a válaszaiból, bekereteztem, ki is rakta az új polcára, hogy ha megakadna, ezekből tud választani...)
---
Azóta is átjárkál hozzám ok nélkül, aranyos.
---
Felmásztunk az asztalok, székek tetejére és elkezdtük dekorálni az open space-eket adventre. Semmi advent-család-szeretet érzés nincs bennem, de a dekor vénám előjött, élveztem.
---
Ki kell másszak ebből a szarból, régebben már megtettem, azóta feldolgoztam sok sérülést, ez is menni fog. Bár rohadt nehéz.
