Én várok el túl sok együttérzést, hogy felháborít, amikor nyílik a csetablak és egy helló vagy hogyvagy helyett csak annyit ír a nyomulós, helyzetet jól ismerő tánctanár önmagát sajnáltatva, hogy nagyon fárasztó volt ma a tánc?
Tudom sajnálni.
Nekem meg egy óra lassú sétától egy napra begyulladt a térdem. (De így is megérte! :D)
Már megint egy negyvenes, miért nem buknak rám a fiatal lányok sirámos pasi.
Sosem tudom, ha tudom erre a kérdésre a választ, illik-e a szemébe mondani, vagy hagyni kell reménykedni?
(Igen, Őszhalánték, vagy Szomi is hajlamos ilyenre, de őket már treníroztam kicsit.)
