Péntek reggel elindítottam a gyereket iskolába CBA-t munkába, majd berohantam a céghez élvezni a káoszt és próbáltam nem növelni.
Aztán beugrottam baconös-csirkés-ranch szenyáért, ahol egyik táncházas arcba futottam, megkérdezte, hogy ott leszek-e vasárnap a monstrebulin A agglomerációs városkában. Nem, mert B agglomerációs városkában lesz. Úgyhogy tíz percig derítgettük, hová is kell mennünk, még nem derült ki. De jó, hogy összefutottunk!
Aztán elrohantam igazi relaxálós-színes-kisvirágos-pink-lila varrótanfolyamra, ahol átölelt a tanárnő, hogy mennyire örül, hogy jöttem, aztán is tök cuki volt velem (felajánlottam, hogy túljelentkezésnél én ráérek tavasszal is, de ragaszkodott hozzám, hogy már most menjek).
Tele energiával hazarohantam, majd el Anyuért, akit kivittem apu és kb. százötven cimbijének az éves bulijára.
Igazi retrófíling, 60+ közönség, harsány nevetés minden egyszerű poénon. Apám villogott velem, mindenkinek bemutatott, dicsekedett és büszkén híresztelte, hogy a meghívott (tényleg) nagyon színvonalas nép/világ/popzenészcsapat az ismerőseim.
Ez igaz, remek bulit nyomtak, kb. egy órával tovább is játszottak mint leszerződtek.
(Én jártam utána, a szervezők szeretik a zenéjüket, oszt hát a Pista lánya valami néptáncos, csak ismeri őket, és igen.)
A hangulat a topon, apám a szociális topon, Anyu is meglepően laza, Anyu havernő magyaráz pecsvörköt, apucimbik jöttek nosztalgiázni, hogy 15 éve láttak, akkor mi tanítottuk be nekik a szatmárit, amivel felléptek, és tényleg, Ger-rel, jöttek a poénok, hogy majdnem mószerolták aput Anyunál, hogy fiatal pipivel van, ahogy ez kell.
És még mindig szép vagyok és jól áll a hosszú haj. Na.
