Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szorítva volt, úgyhogy én ünnepélyesen feladom. Vagy nem, de elkeseredtem. (Kollegina szerint ilyenkor szoktam összeállni a legnagyobb barmokkal. :D Ő annak tartotta Illetőt, Ba-t is. Joggal, naná.)
És érzem a szívem mélyén, hogy nehezen lennék boldog, mert nem ez az utam, de gyereket szeretnék, mert az az utam. Alig bírom rá magamat, hogy újabb és újabb sótlan, aszexuális ki(nem)sugárzású férfival randizzak, hallgassam a hülyeségeiket, amikor kicsit sem érdekel és egyre több erőfeszítésembe kerül végighallgatni. Tudom, hogy ezt tudat alatt érzik is.
Írtam Kedvesszöszkének.
Hiányzik.
Ez a legrosszabb, amit tehetek. Úgysincs értelme.
