Kellett nekem felvennem Ba telefonjait. Pedig addig tök jó volt. Szerdán is hívott, meghallgattam, tegnap két órában, ő szeret.
Aztán belekezdett, hogy ő mennyi mindent megtett ezért a kapcsolatért. Mit is? Hát hogy hozzámköltözött. Oh. Baromiszép utcában gyönyörű lakás álomszép kilátással zöldövezetre, naplementével a budai hegyek fölött, full kényelem. Sőt, más férfi örülne, ha összeköltöznék vele, merthogy a kajám és a sütijeim és én is csoda, blabla.
Ő mindig vitt, minden kérésemet teljesítette. Aha, sztem én többet fuvaroztam őt, nemet sosem mondtam, amíg ő rendszeresen.
Kértem, de sosem ért haza pontosan, kértem, hogy ne egy napra menjünk Mohácsra, mert táncolni szeretnék a busójáráson, de a gitárt szombat délről sosem tette arrébb. Ami annyira nagyon fontos lehetett, hisz most már nem is jár, mert megunta.
Nem mellesleg ő karácsonyra, szülinapra huszonezer forintos ajándékokat kapott, én karácsonyra csak egy ígértetet, hogy majd elvisz valahová, névnapomra virágot. Merthogy értsem meg, nincs pénze. Amint szétmentünk, vett magának egy mosogatógépet meg egy új mikrót. Aham. A rezsi felével mindig legalább 2 hetet csúszott.
Hogy ő annyira mutatta, hogy szeret. Életem első egy hetes táppénzénél otthon véreset pisilek, ő egyetlen kondiról, hobbiról nem mondott le, éjjel ért haza, Anyuék láttak el étellel, segítettek.
Áh, hülye voltam, belementem ebbe a vitába, a végén úgy elküldtem a fenébe, hogy amikor rákérdezett, hogy azért megyünk-e hétfőn vacsorázni, csak röhögni tudtam kínomban. Ekkora balhé után sem veszi észre, hogy a hátam közepére sem kívánom?
Kollegina persze, mint minden közvetlen környezetben dolgozó kollegina az egész világon ugye mindent tudott, korábban neki morogtam, ő ujjongott, hogy végre megmondtam neki. :)
