Tudom én, hogy mértékkel kell a szülői együttlétet fogadni, mert úgyis túlcsordul a pohár. Mára betelt. A család aranyos, összeeresztettünk egy anyai ág nagynéni és apai ág keresztszülők párost, némi unokatesóval fűszerezve. Unokatesók továbbra is rulez, a nagynénik és egy nagybácsi szintén. Hogy a másik nagybácsi kikről beszélt egész ebéd alatt, arról fngunk nincs. De nevetős, jókedvű volt a délután. Aztán mindenki elment, én kérdeztem, hogy zavarok-e, de éreztem is a szüleimen, hogy belőlem sok. (Pedig ha valahol meghunyászkodom és csöndben varrogatok egy sarokban, az náluk van.) Szóval amikor minden elkezdett mondatomba-kérdésembe közbeszóltak valami teljesen irreleváns témával, a fejem fölött elbeszélve, akkor én szépen elsétáltam.
Fszom tele van ezzel.
Ki akartam menni a jégre, de elment tőle a kedvem.
Mindig akkor érzem magányosnak magamat, amikor a szüleim belémkötnek. Minek, mi bajuk van? Vagy csak izgalmas belémkötni? Tudom, hogy egymást is mindig bsztatják, gyűlölöm. Ha utálnak, mondják meg és nem kell találkozni. De ez így szemétség. Csaljuk közel, majd rúgjunk bele. Ezt kutyával sem kéne. A Szent Család. Kifelé...
A karácsony a kedvenc diétás időszakom, az összes karácsonyi kaját utálom, ami nem hal. Úgyhogy ma némi levesben főtt marhahúst ettem összesen.
A család összes nőtagja imádja a hajamat, külön és együtt-körbeállva is elmondták. A titok? Évente kétszer kell fodrászhoz járni, a legutóbbi is fél éve...
