Szal évértékelő dolgozat.
A tények:
-30 éves lettem. Sokat ittam a szülinapom körül, de csak az elmúlt két hétben öten néztek 23-25 évesnek, úgyhogy nyomom a sminket! :))
-év elején új munkahely, finnek. Jó.
-utazások: május Stockholm Bével, nyáron céges út Hamburg-Lübeck, szeptember Oslo, Bergen, fjordok. Egyik jobb hely, mint a másik.
-munkahelyváltás, németek. Hááát, még nem tom milyen.
-pasikat összeszámoltam, huh. Nem kevés. Na jó, sok.
-kecó befejezése, egész pofás kis kuckó lett, nagyon szeretek itt élni!! :) (Most még fenyőillat is, mmm...)
-sport: belehúztam a koriba, oktató(i)m is lett(ek), heti min. 12 órát mozgok, de most a két hét szabi alatt napi 6-8 óra is összejött simán.
Tehát egyes számú következtetés, amit már ezerszer levontam: kell a sport. Addig még Pasit is kibírtam évekig, amíg úszni, kocogni, kondizni jártunk. :) Nem mellesleg szociálisan is felfejleszt, nagyon sok arcot megismertem kint, de főleg új célokat állíthattam fel magamnak. És ahogy elnézem a jeget, ez a sport simán bírható 60 fölött is, nagyon sok "öreg" ezerszer jobban bírja nálam, márpedig én is szívós vagyok. :D
Nomeg az alkatomon is sokat formált. Vagy a formámon is sokat alakított. Vagy hogy. Naszóval olyanra még nem nagyon emlékszem, hogy elégedett lettem volna az alakommal. Igaz az most sem vagyok, van rajtam 20 kg plusz, de NEM akarom leadni!! :) Évekig görcsöltem az alakomon, és minden butaságot megtettem, hogy fogyjak, meg hogy eltakarjam. Most eszembe sem jut. És amilyen pasik ragadnak rám, most már igazán felfogtam, hogy így vagyok önmagam! :)) Bátran lófrálok fürdőruhában, flangálok itthon ruha nélkül pasi előtt, és nemcsakhogy nem ciki, még sikere is van, bakker. Ezért nyúztam magam évekig?? :)
Pasik: azt hiszem, ez az év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy milyen alakokra NINCSEN szükségem! És hogy soha többé az esze, vagyona, humora, bármi alapján ne tegyek kompromisszumokat, hogyha xar az ágyban, mert mindent megmételyez!!!!! :((( Igaz, elég magasra tettem a mércét, és ezt megugrani csak negyvenkörüliek, afelettiek bírták idén (márpedig volt minta). Ez a legkisebb gond, én is jobban szeretek velük lenni. Egyszerűen szórakoztatóbb...
De a lényeg: eddig mindig attól tettem függővé életem értékelését, hogy van-e és milyen a párkapcsolatom. Nem mintha bármelyik hosszútávút szégyelltem volna, sőt, mindig olyan fix kapcsolataim voltak, akiket szivesen látnék majdan a lányom mellett. De hogy ettől miért függtem így??? :( (És miért nem látjuk be ezt, amikor benne vagyunk? A legtöbb nő ettől értékeli magát többre/kevesebbre, a francba is, önálló emberi lények vagyunk!!! :((( Mint a legjobb példa erre BS, aki hirtelen akkora arc lett, hogy van egy (izzadtinges, taszító, buta tekintetű) pasija. Hát, ha az utolsó férfi lenne a földön, akkor is a banánnál maradnék... De ha dzsudló lenne, akkor is, miért változott így meg??)
(Nem beszélve egy idei nyári esküvőről, ahol imádja egymást a pár és elmondásuk szerint minden tökéletes. Majd a lány elmormolta, hogy de nekik tényleg elég ám a havi-kéthavi egyszeri szeretkezés, de tényleeeg... :(((( Minek ment hozzá, ha már harminc körül sem stimm?? Jesszus, hány kiéhezett férj kószál a neten!! :((( Vagy koristárs dicsekvése, hogy a párja gyereket akar, mire felsikoltottam, hogy dehát évek óta nem is hajlandó összeköltözni veled! Ja, az más. Na ilyen kapcsolatok nem kellenek.) :)
Összefoglalva most kicsit kivontam magamat a harminckörüli nők tébolyából, és távolról szemlélve mosolygok. Egyrészt az ilyen visszás dolgokon, másrészt meg azokon, akiknél hálistennek minden rendben működik, vagy ponthogy bátran felvállalják az egyedüllétet, náluk csak örülni tudok és próbálok tanulni! :))
Boldog vagyok. Sokkal boldogabb, mint gondolni mertem volna két-három éve. És nem emlékszem életemnek egy olyan szakaszára sem, amikor ilyen elégedett lettem volna a sorsom alakulásával! :) Valaki odafent vigyáz rám.
Örülök, hogy ezt az életformát választottam, végre visszataláltam önmagamhoz. Néha vannak kilengéseim és a társadalomtól azért megkapom néha, hogy nem így kéne, de engem most ez tölt el örömmel.
Megígérem, ha már nem élvezem, akkor abbahagyom. :))))
Addig is könnyed liezonok, függetlenség lelki és anyagi értelemben és sok-sok mozgás. Nehezen találtam rá a rég elhagyott szórakozásaimra, most kicsit kiélem magamat, remélem, jövőre is!! :)
---------------
-Tobber, hol vagy?
-Tőletek egy kilométerre vásárolok némi ebédet.
-Akkor te is érezted a földrengést! Apád a szobában szédült meg, én a fürdőben.
-Anyu, kicsit korán kezditek a szilveszteri pezsgőzést!
- :)
Bocs Anyu, tényleg földrengés volt! :)
-------------
Ma 4 óra kori volt, nyami. Atibával csacsogás, nyami. Aztán egyik hiperaktív kisöreg lefékez mellém beszélgetni (szintén Laci, mint ott mindenki és egy másik Laci mutatta be anno (tudod, Jat, a bajszos szlalomos)): -Lacibácsi, hogy csinálod, hogy ilyen jól korizol?? -Semmi az egész, csak ötven éve gyakorlom. :))))
Gyorsan még összedobom az évértékelésemet, aztán spuri. BÚÉK!! :))
(Itt egy kép van, csak vicces a fríblog és nem engedi.)
-------------
A magyar emberben benne van a rutin, hogy ha valaki a környezetében jó meri érezni magát, akkor annak azonnal megpróbálják elvenni a kedvét. Ahelyett hogy megsimogatnák, hogy nincs is kockafeje, de legalább jókedvű!! :/
Én rendszerint ezt érzem, amikor meg akarják mondani, hogy nekem mi a jó és így most nem is érezhetném jól magamat... :( Nem véletlenül maradnak azok a közelemben, akik bár néha nem értenek egyet velem, de élni hagynak... :))
Apám karácsony óta már NÉGYSZER veszett össze velem, hogy ha már elhatároztam az autóvásárlást, akkor miért nem vettem meg eddig!! Mintha ő nem fél órát hezitálna azon is, hogy milyen mandarint vegyen. :((
Bár azért vannak igazi bolondok: tegnap délelőtt a pályán Uji a jégen fekve brékelt, majd térdencsúszva kért, hogy legalább egy kevés kegyet juttassak neki... :)))))) A körbeálló gyerkőcökkel megbeszéltük, hogy a bácsi bolond, de nagyon aranyos!! :D
Szeretek Ujival korizni, gyorsan jön, sokáig bírja, és szépen kanyarog.
Délután szintén jégen, (immár szokás szerint) csacsogtam egy vadidegen ötvenes pasival (miután leugattam, hogy az egyetlen padon szétpakolja az újságjait, amikor az nem park, hanem az élvédőt szokás ott felvenni, vagy korit meghúzni), majd előkerült a lánya, akivel végigfogóztam több órát. Jól átmozgatott! :)
Atibá megint levadászott, majd utána visszament oktatni, mi meg az oktatóterülethez állva utánoztuk amiket a kicsiknek mutogat, ott ugráltunk terpeszbe meg vissza, ő meg nem bírta vigyorgás nélkül tartani az órát... :))
És egyik mindig köszönő zenekás bemutatkozott, szintén Laci. Mindenki Laci a zenekában. (Tudod Jat, aki a T-blade-del csikorgott a Pólusban nyáron.)
Tegnapi mérleg egy pizzázni hívás meg egy kávézás. Átlagos nap...
