Boldogságomban ritkán szoktam sírni, most ezt teszem... Kár, hogy elmúlt, de ami volt, az felemelő...
Hétvégém: pénteken lentemlített széptestű, szombaton reggel egy órás telefonban duruzsoltunk Dokival, és megbeszéltük, hogy egyikünknek sem lenne jó, ha együtt lennénk, de nagyon szeretnénk együtt lenni, aztán megérkezett távoliismerős, akivel olyan bensőséges volt az egész hétvége, hogy a vonat indulása előtt alig valamivel kapcsoltunk... Nem akartam elengedni... Talán ő sem... Jó lett volna, ha marad. Nem lett volna jó, nem akarok lelkileg tovább sérülni... Csak ölelgetni szeretném...
Aztán este átjött Meg, akinek jól kisírtam magamat, kicsit az elmúlt helyzet okozta boldogság miatt, kicsit meg azért, mert nem akarok egyedül maradni, ő megvigasztalt, és kérem hagyjátok a megjegyzéseket, hogy a pasiügyeimet megtárgyalom Meggel... :)
Aztán este csörög a telefon. Hogy miért nem válaszolok az emailre. El hívott fel. El írt pénteken, kb. hogy hiányzom. Nem válaszoltam, ezért felhívott. KÉT órán keresztül győzködött, hogy mi egymáshoz valók vagyunk, és kezdjük végre komolyan. Miután elég keresetlen szavakkal küldtem egy a pixába pár hete, csodálkozom a kitartásán. Nem baj, szükségem volt a bókzuhatagra... Eltől meg kimondottan izgató... (Bár a múlt heti selyemgombóc becenevem egy ittnememlítettől überelehetetlen!!! :D A szokott távoliismerős szépekaszemetid,jócsajvagy,pestinőhiába, vagy Meg szeretlek-ei után...)
Ma reggel Bárcsaktöbblettvolna dugóba keveredett, nem is baj. Fáradt vagyok. Este drpr, majd Pincsi.
