Azért persze akad egészen jó hír is.
Nyilván egy maximalista úgysem fog felhőtlenül örülni, de sikerült az első kis vizsgám. 7% híján lett tökéletes.
Persze azonnal a hibákat néztem, mit szúrhattam el. Kettővel nem értek egyet, a többit most sem írnám másképpen, szóval nem rossz.
De a csoportban lett egy jobb nálam, 94.
És ez bosszant.
Pedig az ötből két mutatóm lett max. pontos, a legrosszabb is 84% lett.
Σ 93%.
Kicsit többet kéne gyakorolnom.
És akkor végre tudnék dolgozni, mert özönlenek a feladatok, a fix munkáimat már el sem tudom végezni.
Zsibvásár kiabálás, zajongás a környezetem, fáradt vagyok és elégedetlen.
Amikor váratlanul az érdekképviseleti szervezetünk általam beépített embere lelkesen gratulál, hogy hallja mindenkitől, én lettem egy új, sürgős és nagy projekt projektvezetője.
Én.
Levert a víz.
Nekem senki nem szólt.
És nem is fér az időmbe.
De nem is akarnám.
Utolsó cseppek gyűlnek a pohárban, ez lenne a végső.
Elkezdtem nem túl higgadtan telefonálgatni. Felfejtettem a szálakat: tényleg szóba jöttem, de végül nem az én nyakamba sózták.
Bakker!
Már végiggondoltam, hogy hogyan mondok fel.
Nem tudom minősíteni, milyen szar napok vannak a cégnél, az elmúlt napokban csak ilyesmin vihogok, hogy kollegina visszatér a szoftvertesztelésből és kijelenti, hogy nincs tesztelés zsepi és kézkrém nélkül.
Azóta sem értem.
Vagy végigvettük Bével, hogy a Katonában ki lehetne Nóra, mindenkit kizártunk, Bé szerint Tasnádi Bence marad.
Aztán azzal szórakozom, hogy megpróbálom a németül jól beszélő franciának megírni, hogy hogyan ejtse a f.rok és p.nci szavakat. Ő kérte. Ne kérdezzétek. Ő meg hangfelvételt készít a kiejtéséről és elküldi nekem. Übercuki.
Műegyetemistát próbálom cicás videókkal vigasztalni, anyukája nincsen jól. Én Anyum meg elájult az utcán tornázni menet és az orrára esett, és tök összetörte magát és nem tudni az okát és a dokija tojik rá.
Én jobban aggódom.
Hétfőn este tánc közben babáztam, az cukiság volt, valamiért a babák szeretnek. Azóta még két kollegina kisfiával játszottam.
Aztán hajnalra úgy ébredtem, hogy hatalmas görcs húzza össze a combomat, vádlimat hátul, az inak úgy összehúzódtak tőle, hogy behajlította a lábamat, majd’betojtam a fájdalomtól.
Alig bírtam ráállni egész nap, kinyekkent alólam a lábam.
Én barom nem nyújtottam le, betonon ugráltam, megérdemlem.
Ami viszont okos tőlem, hogy ráálltam, hogy a cégnél tanulok munka után. Egyrészt megúszom a kánikulában bkv-zást, másrészt bent nyugi van este, légkondi és ismerem magamat, ha hazamegyek, akkor nekiállok mosni, pakolni, vacsizni, este kilenc előtt nem állok neki szótározni, gyakorolni. Így meg befejezem nyolcig, aztán megyek haza tiszta lelkiismerettel.
Ez minimum heti három nap jelent este kilenc körüli hazabkvzást.
Ja és cipekedem. Két nagy füzet, papírok, tankönyv, munkafüzet, tollak, keksz, mint egy batyus cigányasszony.
Magassarkú felejtős.
Így telnek a napok.
Biztosan vannak, akik ugyanannyi fizetésért valami megmagyarázatlan kötelességtudatból több embernyi munkát is elvégeznek évtizedekig, de amikor a legdurvább hetemen, zárási határidőkkel teli, egy zajos helyen, mindenki nálam telefonálva, pofázva, röhögcsélve, közbeszólva, ezer kisebb feladatot elvégezve kell egy százfős rendezvényt levezényelni és a szakmai vezető tojik segíteni, akkor én nem tudok mindehhez jó arcot vágni.
Azaz épp ez a bajom, hogy mindenhez jó arcot vágok és iszonyatosan fáraszt ez a sok ember. Többszáz ember magánéletét, gondját tudom, miközben ha nekem lenne kérdésem, akkor alig van kihez fordulnom.
Egész héten kaptam a nyakamba a szívességkéréseket, két vezetőt el is hajtottam végül, csináltassa a saját embereivel. Be is sértődtek, menni fog a mószerolás a Főnöknek.
De a legbosszantóbb a munkámban, hogy nem kapok visszajelzéseket, köszönömöt. Hogy amikor túl vagyok terhelve, még pakolnak rám. Hogy számonkérik, amit kértek, miközben tudják, hogy a fő feladataimat végzem, vagy este még a székeket, flipchartokat cipelem vissza a helyükre más emeletekre, de miért nem töltöttem már fel a rendezvény fotóit.
És lerohad a hálózatom és senki, értsd senki nem tud segíteni, ember nincs, telefonon IT antitalentumok rabolják az időmet, majd egy óra után mondják ki, hogy ötletük sincs és továbbítanak egy csoporthoz, ami két nap múlva hív majd fel, miközben a munkám a hálózathoz van kötve.
A rendezvény napján már 5:50-kor a cégnél voltam, intéztem a bútorosokat, cateringeseket, cipekedtem egy csomót (áh, monitoros munkaköröm van, azt végezhetem gerincműtéttel, ja), rohangáltam a helyszínek között, odakészítettem mindent. Jött a 85 vendég, 15 előadó, mosolygás, felületes érdeklődés és felszínes csacsogások, terelgetés, kínálgatás, jól érzik-e magukat és megtaláltak-e mindent cukiskodások.
Ez egész nap, a lábam leszakadt.
Aztán ugyanezt visszapakolni.
De minden a lehető legnagyobb rendben zajlott, a pincéreket külön megdicsértem írásban, mert az egész napos talpalás után még segítettek cipelni a cuccokat.
Tyúkanyóként álldogáltam a hátsó sor mögött a záróbeszéd alatt késő délután: Főnök teljes meglepetésemre azzal kezdte, hogy első körben szeretne köszönetet mondani nekem ezért a szervezésért, majd ott álltam, ahogyan 100 vezetőnk vigyorogva megtapsol.
Odajöttek hozzám, hogy az elmúlt évek legjobb találkozója volt, hogy mindenre figyeltem, hogy nagyon jól érezték magukat.
A főnök nekik mondta, nekem nem, hogy szerinte is a legjobban sikerült.
Negyed évente rendezzük, most először sózták az én nyakamba.
Hát, ez kárpótolt.
Hulla fáradtan értem haza este, másnapra maradt két napnyi munka. Aztán munka után elrohantam egy vaterás üzletet megkötni, Kollegina szüinapja lesz és elkottyintotta, hogy mit akart gyerekkorában, megszereztem neki.
Aztán továbbrohantam a nagyon kedvenc külföldi együttesem koncertjére. Kánikula, szabadtér, liget, finom kaja, nagyfröccs, táncolás és tombolás éjjelig a cimbikkel.
TCsV hazavitt, leegyeztettük a szombatot. Reggel átmentem hozzá, felkaptuk a párját, meg csatlakozott az ő családja is, irány a sztráda, dugó, majd strand. Én kb. egy órát maradtam, de nem tudtam pihenni, TCsV párjának családja állandóan pofázik, meg kellett hallgatnom, miért hülyeség, amit tervezek, mert más országban ebből jobban megélnék, többet keresnék.
Én nem akarok más országokban élni és ha költöznék, akkor pont azért, hogy végre nyugalmam legyen!!!!! :/
Elegem van a nagyvárosokból (nekem!), a biznisz udvariaskodásokból, a multi irodai környezetből, a sok emberből, légkondiból, neonfényből, erőltetett haverkodásokból. Én csak arra vágyom, hogy mezitláb flangáljak a tengerparton a vizes homokban, hogy kevésbé urbánus, kevésbé kiöltözött életet éljek békében, hogy egy bikini+strandtörcsi legyen az utcai viseletem munka után.
Multicégnél dolgozó összes ismerősöm egyetért velem, akinek elmesélem.
Teljesen jól elvagyok ezen az anyagi szinten, nincsenek gazdagodási vágyaim. Nyugalmat akarok végre!
Elvihettem volna a strandról TCsV autóját, de közösségi autót vettem inkább igénybe, ami átvitt a családi ebédre Keresztanyám szülinapjára. Ott két óra alatt bepálinkáztunk unokatesókkal, majd jött az autó, vissza a strandra. Továbbra sem tudtam pihenni, egy óra múltán irány a kedvenc éttermünk, majd kedvenc cukrászdánk. (Kicsi a világ: az eldugott cukrászda hátsó teraszán gyerekkori pesti iskolatársam fagyizgatott.)
Pestre érve plázáztunk egy gyorsat TCsV-vel, az Orsay eladói meglepően jófejek arrafelé, elintézett a pénztáros egy 1 500 Ft-os kedvezményt. Hullafáradtan estem haza.
Vasárnap a vihar miatt nem aludtam, megválaszoltam tucatnyi elmaradt levelet, leteregettem, mostam, pakoltam órákat, szanáltam, takarítottam, főztem, utaltam, cseteltem, leszerveztem a hetemet. Írt a főnök, hogy borul a mai napja, hurrá. Estére annyira kiborultam a fáradtságtól és az emberundortól, hogy a fél világot megsértettem, csak egyedül akartam bőgni.
Ma munka után 3 óra nyelvóra, utána fél kilencre átmegyek még táncolni, cipelem a cuccaimat, csak éjjel bkv-zom haza.
Holnap reggel Létra jön munka előtt, hát én már sosem fogok pihenni?
Az előbb olyan hangnemben szólt az egyik recepciósunk, mert megszokták, hogy velem így is lehet, visszaugattam rá ugyanabban a stílusban, persze én bőgtem el magamat a vécében.
---
Mantrázni kell a lelki békém alapjait: minimum 7 óra alvás, keksz, sport, sok gyümölcs.
írtam hosszan és közepesen érdekesen, aztán a blogmotor elvesztette.
a lényeg az izgalmak nélkül:
kicsi a világ, mert
ismerős unokája a színpadon
elvillamosozunk Pincérfiú mellett Anyuval, aki szerint ő is széparcú, mint minden pasim -> Anyu szereti Facebook
randiztam Műegyetemistával, aki irtó vicces
Létra összekavarta az életét, ezért vele most nem
Jogászhallgatóval jegelve ugye a frissen jött szerelem miatt, ugyanitt szivecskés posztok a lánnyal az üzenőfalamon
ez kb. négy hétig tartott, két hete egyre pikánsabb üzenetek tőle: randizni akar velem ismét -> mindenki visszatér, ugye
Pincérfiú és Építészhallgató vágyna a lelki tanácsadásomra és ezért átjönne(!), de én több teherre nem és az estéimet is építőbben szeretném eltölteni, ezért közhelyekkel leráztam őket telefonon
döntésképtelen emberekkel kell együttműködnöm a cégnél egy szívesség miatt, szorít a határidő és végtelenül idegesít, hogy képtelenek bármire is válaszolni, ám fél órákat semmiségekről pofáznak
robbantottam Bével a kávézást, mert főnök bajban volt, cserébe elmentünk vásárolgatni munka után (nem főnökkel, Bével)
http://index.hu/whistlermamaja/2016/06/17/kisebb_nincs/
odaadtam egy nem használt konyhai gépemet egy rászoruló lánynak egy f.b. csoportban, majdnem a nyakambaugrott, amikor odaadtam. és így portalanítanom sem kell, sosem használtam
felköszöntöttük aput szülinapján, véletlenül örült is az ajándékomnak, vagy talán nekem
szombat este szabadtéri monstre előadás (nem, nem a rockoperás gagyiság), igazi nyáreste, Gé humoránál, fociöröm és éneklő szurkolókkal tele a város, a békávé, mindenki mosolyog egymásra
vasárnap ültetés, sártalanítás, tápozás, gyökereztetés, tetűtlenítés, lárvátlanítás, hangyátlanítás, darázstalanítás, takarítás, fertőtlenítés, mosás, főzés, tanulás, majd este rádöbbentem, hogy semmit nem pihentem és ez a hét megadurva lesz a cégnél.
és a vizsgaeredményről semmi hír.
fáradt vagyok. :(
Elmúlsz húsz és elmúlsz negyven,
És elmúlsz lassan, szépen és csendben.
(Geszti Péter)
Az összes betegség átment kb. rajtam pár hét alatt, ami fertőzhet, hánytam, hasmentem sokáig, torok, ízületek, izmom beállt, felfáztam, táppénz, remek. Mint a mosott xar hetek óta.
Műegyetemistától kaphattam el, ő is heteket szenvedett vele.
Aztán volt szülinapom.
Negyven.
Nem éreztem sokkolónak, úgysem tudok mit tenni ellene. Szerintem kihozom a mostani éveimből a maximumot.
Szüleim lefoglalták a hétvégémet, tudtam, hogy valami készül. Szombaton suli után elvittek „valahová”, de apám „otthonhagyta” a cigijét, ezért felugrottunk hozzájuk:
Ott vártak a cimbik a feldíszített lakásban tortákkal, tüzijátékkal. A meglepi sztárvendég Béká volt, aki előtte pár perccel még velem csetelgetett egészen más témában. :D
Öregesen ünnepeltünk, meg játszottunk, meg elővettük a régi koreográfiáinkat, amire senki nem emlékezett már, tiszta nosztalgiabuli a nyugdíjasotthonban.
Kaptam olyan ajándékot, ami nagyon meghatott. Nekem fontos ember mondta el, nem is tudom, hogyan sikerült elintézniük, legjobb ajándék valaha!
Aztán most belebegtették, talán el lehet intézni, hogy találkozzak a sztárral. Jaj! Nem tudok introvertált zsenikkel beszélgetni!
A szüleim puhatolóztak, mit szeretnék, én egyedül egy tartós szőrtelenítőben gondolkoztam. Hát azt kaptam, megvettem magamnak pontosabban.
Másnap a család köszöntött fel, gyerekek, kaparós sorsjegy, nosztalgiaédességek, tényleg öreg lettem? :D
Aput műtötték aztán, vittem kórházba, aggódik nagyon, romokban az egészsége. Ő a szakember, de engem kérdez, mit tegyen. (Letenni a cigit, alkoholt, zsíros ételeket? Jé.) Rég fura, ha tőlem kér tanácsot.
Aztán jobban lettem: Szöszkével randiztam. Aki nyáron azért tűnt el pár randi után, mert elkezdett többet érezni irántam. De most állítólag helyére tette magában. Hát nem tudom, de nagyon szeretek vele lenni.
Még mindig olyan szép.
Kertészkedtem, jártam fesztiválon, máskor táncoltam ismerősökkel, Bével színházjegyet választottunk szülinapomra és tetszett, pedig csak a színészek, a darab nem kedvencem, de sokkal többet kihoztak belőle, mint elképzeltem. És már nyár van és lehet késő este a Nemzeti oldalában élvezni a frissítő levegőt, és vihogni az ajándék hangfelvételen… A kiöregedett szépség Udvaros Dorottya meghatott. És akkor döbbentem rá, hogy nem akarok megöregedni. Olyan megdöbbentő erővel ütött szíven, hogy nem akarok kiszolgáltatott lenni, másoktól függeni, bánni meg nem hozott döntések tényét… És másnap a zuhany alatt kitört belőlem a bőgés, aztán hánytam, most végre nem a vírustól, „csak” az idegességtől, a jelenlegi munka okozta stressztől, hogy okosan választottam-e ezt az utat, amin járok.
Jártam fodrásznál és szép lett, vitáztam taxisofőrrel, hogy a nő eredeti szépsége nem szép, mert el sem tudja képzelni, hogy a nők egy része bajszos és szakállas lenne ősz-rasztás hajjal, ha hagynánk természetesen, és kifejtettem, hogy ekkora Uber konkurencia mellett talán nem kéne tapló diszpécsereket alkalmazni.
Kivettem fél nap szabit, mert miattam szerveztek egy kézműves tanfolyamot, csodás dolgokat készítettünk.
Jártam az éves céges kötelező orvosin, ahol minden okés. De. Kitöltettek egy pszichés tesztet és a nagyon kockázatos stresszterhelt csoportban vagyok. És jó lenne, ha átbeszélném szakemberrel. Megkérdeztem, hogy a doki úgy látja-e, én vagyok pszichés problémás, vagy a főnök, aki kikészít. Megállapította, hogy ezen nem én tudok változtatni és nem is látszik rajtam. Mondtam én.
De a doki aggódik, bármikor mehetek kielemeztetni, ha szükségét érzem.
Kávéztam Bével, pénteken ellógtam egy eseményt.
Szombaton négy óra suli, majd felkaptuk a cimbiket és közösen főztünk, kertipartiztunk, amíg esni nem kezdett, hangulatos volt, csak kicsi a fedett hely. Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, elájulok a kimerültségtől, felmentem a felső teraszra, TCsV, Té és E odacsapódott és privátpartizunk egy órát nyugiban, ez nagyon hiányzott. Csacsogások és tervek, ötletek és kudarcok, jó levegő ÉS cigi.
Csak már zsongott a fejem az angoltól. Aztán éjjel tanultam még.
Vasárnap óráim voltak, majd vizsgáztam, nem nekem való ez a vizsgadrukk dolog! Lövésem nincsen, hogyan van két diplomám, még ezen a tét nélkülin is szédülve görcsölök.
Tanárostul elmentünk megünnepelni, órákat csacsogtunk egy étteremben, ami a mi spanyoltudásunk mellett alig pár mondatot jelent…
Este összekaptam magamat és a lakást, átjött Rosszfiú „a nálam hagyott fülhallgatójáért”. Hát, azért is…
Műegyetemista lassan befejezi a vizsgaidőszakot, Létrával randizunk a héten, Szöszkével is esélyes, lesz két tánc, bejelentkeztem a következő tanfolyamra nyárra, mert csoportunk stréber klikkje nem akartunk leállni (és elrohantam a bankomba, mert a rendszerük xar és igazam volt), lesz egy monstre előadás, egy kultúrnap, strandolás talán végre TCsV-vel még a héten.
---
Ma egy éve tinderezem.
Sok változást nem hozott az életmódomban, de hatalmas könnyebbség vele a szervezés.
