Az elmúlt hónapok tévhite után, miszerint a teljes élet nálam egyenlő a kultúra - meccsbérlet - kötelező társasági események - kell a mozgás - kell a diéta - lelkek ápolása - hülyepasis randik sorával, most váltottam.
Az önkényeztetés pár napig: nem találkozom azzal, akivel nincs kedvem csókolózni (itt most sokan elszomorodtak), tegnap végigmentem a bolton és mindent megvettem, amit szeretek enni de a kalória miatt nem tettem, elmentem szoliba, epiláltam, körmöztem, arcpakoltam, aludtam 7 órát (már majdnem jó!), két napja erotikus smsezek hz-val (jópár éve elég fülledt kis liezonunk volt), reggel csajokkal és ismerősökkel elmentünk vidékre, vezettem jó gyorsan, néztünk csődületet, aztán nevezetességeket, napoztunk a hirtelen 30 fokban, visszafelé még egy vidám programot útbaejtettünk, négyszer kávéztunk, egyszer kóláztunk, feltöltöttem a fotókat, majd vettem friss földet, itthon összeszedtem minden tarka edényt és különböző érdekes* pozsgásokkal ültettem tele, mert az erkélyemen csak szukkulens és földönkívüli** növények élnek meg.
Aztán hajatmostam, szépültem, tornázok, és egy kis varráson is gondolkodtam, de nincs ihlet, inkább netes kottákat bújok és énekelgetek.
És tízkor alszom.
A mai nap egyetlen, ám senkinek nem kívánom momentuma Kollegina hívása. Az egyik bizalmasa vagyok, és támaszkodhat is rám. A férje drámai állapotba került, intenzíven de durván, és hetek óta próbálom legalább meghallgatni, ha segíteni nem is tudok (pénteken vittem neki a ritkán kapható kedvenc édességét, azon is meghatódott). Ma sírt a telefonban, hogy ő úgy fél!
Hogy mi lesz velük, hogy ugye rendbejön!
3/4 órát próbáltam vigasztalni, talán kicsit sikerült. Segítsetek már, ilyenkor milyen biztatót lehet mondani? A férj élete a Jóisten és pár jó orvos kezében...
*Egyéni nézetem van az érdekes fogalomról.
**Megmagyarázhatatlanul egész nyáron hihetetlenül nagyon buján virágzott egyik ládányi egynyári pozsgásom, pedig nálam még ahhoz is hőség és szél=szárazság van, amin nem segít, hogy néha napokig nem vagyok otthon, vagy elutazom és senki nem locsol. Ugyanezen faiskolából származó ugyanilyen növény gondos növénybarát apámnál alig és akadozva virágzik. Növénybarát apám körülményesen leszedegette a magokat, teleltette, palántázgatta, óvja, 1-2 ki is hajtott, amiről büszkén beszámol minden egyes telefonbeszélgetésünkben.
Én előrelátóan trehányságból tavaszig tojtam a virágládákra és a magokat is hagytam leszóródni, ma mennék a kis ásómmal felforgatni a földet: az elszáradt szárak alól vagy ötven-hatvan csírahajtás bújt elő csak úgy, magától, pedig a hosszú és csapadékos télen végig vagy víz, vagy hó, vagy jég alatt úszkált az egyébként vízutáló növényke.
Nem merem elmondani apámnak.
