Tobber életblogja

Rendeztem a meleg felsőimet, igazán szép őszi színűek:

Nálam urbánusabb ember a bolygón nincs, ezért szerettem olvasni a valahai jurtalakó Boldogszer Réka blogját, mi a franc szórakoztató a természetközeli életben erre titkosítja.

---

Végül megszólalt a vészharang, letettem a sok programról, ha már egyszer a nyugit határoztam el.

Pénteken Génél spontán házibuli alakult, mindenki beesett valahonnan, TCsV-vel nem léptünk le kulturálódni mi sem.

Reggel átjött a friss szerzemény Okosfiú szórakoztatni, majd gyönyörűen átaludtam a fél napot. Kézimunkáztam, olvastam, főztem, sütöttem, csetelgettem, nem táncoltam csőrikés pólóban és trópiusi mintás minisortban a Flash Dance-re a nappali közepén SEMMI érdemlegessel nem foglalkoztam.

Ma nekihasaltam a ruhásszekrényeknek, cipőknek, elpakoltam, ami biztosan nem kell fél évig, összerendeztem az őszi/téli holmikat az első polcokra, vasaltam, mostam kézzel, géppel, mosogattam kézzel, géppel, konyhát rendberaktam, mosógépet kisuvickoltam, kiszanáltam a takarítószereket, régi dobozokat, újságokat, iratokat, húztam ágyneműt és takarítottam, még pár góc van a listáról, már az irodában is nekihasaltam feldolgozni a sok nyakamon maradt feladatot. Jut eszembe, a Játékos hagyott itt bort, egy puncsot is összedobok vacsira. Az éjszakai programom a fiú elfoglaltsága miatt hiúsul meg végül, babalátogatásra meg senki más nem ért rá, egyedül meg nem bírok (angolul) annyit újszülött témában csacsogni...

Én nem osztottam el 31 napra, mert nagyon nyomaszt, ha valami hosszabb ideje nincs elintézve:

Most jó.

Ha úgy indulsz neki a hétvégének, hogy nyugis lesz, akkor az ivászat és előadás mellé még egy tánc, egy babalátogatás, két fiú és egy hobbi táblázódik be.

Majd meglátjuk, mi változik még addig.

Kezd visszaállni a világrend, bár még nem vagyok száz.

Szerdán lementem és elejétől végéig táncoltam, tegnap végre újra randiztunk a Jogászhallgatóval, és nagyon örültünk egymásnak, ma iszogatás cimbikkel, majd talán egy előadás, talán mozgás. Hétvégén a kötelező nyugi, talán hobbizni elmegyek, még meglátom.

A lelkem sokkal jobb így.

Annyi minden történik, miközben semmi.

Gyógyulok, de nem vagyok száz.

Van ez a párizsi szörnyűség, ami sorban a sokadik megdöbbentő esemény.

Van az, hogy utálom a pozitív megkülönböztetést, mert igazságtalan, legyen egyenlő bánásmód, meg felzárkóztatás.

Bár ez épp a Fölszállott a páva nézése közben ugrott be. Irtó cukik a gyerekek.

Kijutott a magyar focicsapat az EB-re, így még kevesebb figyelem és pénz jut a többi, valódi eredményeket hozó sportra. Azért hajrá, fiúk!

A főváros már most káosz a karácsonyi shoppingok miatt, egy pláza és egy óriás lakberáruház mellett élve non-stop dugót kerülgetek. November közepén.

Tele a tinder norvégokkal.

Másfél napig megállás nélkül takaróba burkolózva gyógyultam, horgoltam, sorozatot néztem, a Bonest egyszer már kaszáltam a nyolcadik évad körül, most kapott még egy esélyt.

Ma a világ legszebb szemű pasija kívánt jó étvágyat a konyhánkban, sosem láttuk. Biztos odaképzeltem.

Még van két nap az antibiotikumból, ezek szerint lehet, hogy nem baktérium okozza a bajomat.

Pasikák jegelve, vasárnap este persze egyik sem írt, azóta megint az összes, nem tudom kezelni, úgyhogy sodródom. Úgyis szarul vagyok, nincs más dolgom.

A hobbim is jegelve, a legutóbb megismert szimpi pasi csábított pedig nagyon.

Korcsolyatanácsadást tartok cseten.

Új épületbe költözünk majd, megnézhetem az építkezést, kikönyörögtem, megérte nagyon helyes huszonéves srác haverkodott velem végig.

Rákérdeztem, miért nem nálam van egy jogosultság, amikor a jelenleginél nem is lehetne. Persze a jelenlegi ezen behisztizett (harmincas férfi).

Apám normális volt telefonban. Ezt fel kell jegyeznem.

Most, hogy tököm tele rendkívül ambivalens érzéseim vannak a munkahelyemmel kapcsolatban, megkapom egy sikeresen elvégzett 10 perces feladat után, hogy „Köszönöm szépen! Azt látom rajtad, hogy a munkád a szenvedélyed!”

Hiiiiihihi, hát nem helyesek? Én meg jól játszom. Mondjuk őket kedvelem.

Ma még rendrakós-takarítós este, pihi, holnap lemerészkedem megmozdulni, ha fizikailag lehetséges szélesebben mint magasan.

Táppénz, itthon, hezitálok, holnap bemenjek-e.

Sorozatot nem találtam, amit mind ajánlanak, attól eddig felkötöttem magamat, de nagyon mondják, hogy majd jó lesz, lehet, hogy kap még esélyt.

Szóval nekiálltam horgolni, az nagyon leköt. Csak amikor a 25 soros munka ötödik sora már akkora volt, mint a tenyerem, és nem ágytakarót készítek, rájöttem, hogy nem jó fonalat választottam a mintához, úgyhogy le is tettem.

Erős Hülye nő elmegy hajnalban fodrászhoz, majd dolgozni, majd rájön, hogy ez nem fog menni, úgyhogy hazacipeltem a laptopomat és maradok itthon takarítani táppénzen holnap is.

1-2 órát dolgoztam, de főleg aludtam és light carb tésztával rendeltem a zsírban tocsogó pizzámat, mert kellenek az illúziók az életben.

Most már két csomag érkezik bentre, remélem, legújabb megbízottam át bírja venni.

Sorozatötleteket örömmel fogadnék, de semmi sárkányos/fantasy vagy történelmi. Lehetőleg korunkban játszódó, bármi jöhet.

A blogomból pontosan lekövethető a pms-naptárom.

Amikor három hete három vezető nem tud dönteni egy piszli dátumban, helyben, miközben az idő sürget és minden választ megvétóz a másik kettő. És nem engedik, hogy egyedül dönts.

Amikor pontosan követed a havonta változó irtó bonyolult pénzügyi útmutatót, fél napot dolgozol vele, jóváhagyatod mindenhol, erre az egészet visszadobja a pénzügy hetekkel később, hogy azt nem ott és nem úgy kell írni, kezdjem előről. Az anyagokat várják valahol.

Amikor az igényelt keretből le tudtam hívni, erre most jelzi az SAP, hogy sosem volt keret. És nincs support, akihez forduljál, nem tudni, mi a teendő. A választ várják, a határidő sürget.

Amikor mindenki felhív, hogy hogyan legyen, de totális ellentmondás, mert képtelenek előtte egyeztetni, bogozd ki.

Amikor egy kolléga a reptéren ragad és nincs több kerete új jegyet venni, de ki kell jusson és lelki segély vagy, miközben meg kéne mindent mozgatni, hogy eljusson a célba.

Közben reggel felírt a háziorvosom antibiotikumot, legszívesebben otthon kifeküdném, nem battyognék naponta kétszer a hidegben, így tuti nem múlik el hamar a felfázás.

A család ötödször nem válaszol a mi volt az a sokkoló baleset kérdésre, de mindig emlegetik, hogy ugye milyen rossz nekik (de miii?), majd ismét megkérdezem és az a válasz, hogy miért vagyok így eltűnve. (Egy hete írtam legutóbb. Amire nem jött válasz.)

Amikor annyit kérek, hogy az új helyemen írják már hozzá, mit milyen költségre rakjunk, mert van ezer könyvelhető hely, sosem írják oda, mindig dupla meló 1-1 visszakérdezés és a felére így sem kapok választ.

A rendszer nem jelzi, hogy valamit nem lehet igénybevenni, csak ha már végigzongoráztam fél órán át.

Ez csak a tegnapi nap.

És várják az eredményt. És nyomasztanak.

Így képtelenség volt dolgozni.

És közben sírtam pisiléskor a szutyok céges vécében, úgy fájt.

Úgyhogy lehet irigykedni, eljöttem EGY nap táppénzre.

Itthonról dolgozom persze és szétvet az ideg.

És otthagytam asztaltársamnál tizenezer forintot, mert ma jön egy csomagom, aki viszont nem veszi fel a telefonját. Beszéltem Kolleginával, hol a pénz, (igen, azzal, aki hosszú évek óta ezer szívességet várt el tőlem, ő határozta meg, hogy mikor mehetek szabira, vagy falazzak neki, vagy fordítsam le helyette), de ő másik emeleten van, ezért nem segít.

Hát lóf.sz mindenki s.ggébe, elküldtem a futárt. :(

Cs-nek van igaza, vasárnap kifejtette, hogy én mindenkinek csak segítek, meg adok, lehetnék végre önző kicsit.

Meg kell tanulnom.

Megmutattam a lenti cikket Anyunak is. Mondjuk szerintem nem lepte meg.

Valaki mondjon valami építőt felfázás ellen. Ma egyik cimboránknál ebédeltünk, beszélgettünk, alig vártam, hogy hazaérjek.

Eddig nem szültem gyereket, nem tudom, mit rejteget a jövőben a Jóisten, érdeklődve várom.

Unom a vádaskodásokat. Ezért örülök, ha egyre több cikk szól a világnak arról, hogy nem lusta és önző nők vagyunk.

Itthon a negyven éves nők 40%-ának még nincsen gyereke!

A mai vígjátékok hamisan kifiguráznak minket, hogy szerencsétlen erőszakos, akaszkodó nők vagyunk, akik bármi áron vágyják, férjük legyen. A statisztika is az ellenkezőjét mutatja, a környezetemben lévő több tucat szingli nő is mást mond, hejj, de utálom a filmvígjátékokat.

Sok indok az én indokom is.

De főleg a korosztályom férfijainak elkötelezettségfóbiája és soviniszta cseléd-feleség keresése rémít el. És a környezetemben lévő összes házasság. Tudom, kikhez nem nyúltak már évek óta gyengéden. Kik rohannak sírva haza, ha a férj nem tud egy kenyeret megkenni. Mártírok, minden terhet önmagukra vállalók, megcsalásokat lenyelők, pisis alsót alázatosan mosók, inkább meg sem szólalok, nehogy bántson helyzetek, én nem tanulhatok/szórakozhatok/kulturálódhatok, mert feleség/anya vagyok, és láttam több útközben meggondolta magát, a felelősség elől lelépett apát, a nő meg 1-2-3 picivel tolja az önpusztításig, jaj.

Több ismerősöm egyedül is bevállalta a gyereket, azt a kemény kihívást 20 évig tuti nem bírnám.

39 vagyok, fővárosi, kétdiplomás, multinál dolgozó nő szép helyen szép lakással, autóval, szeretem a gyerekeket, kijövök velük, nagyjából normális családban élek, nincsenek szociális félelemeim, nem vagyok ronda aggszűz (legalábbis asszem). Évek óta élő ajánlataim vannak fiatalabb pasiktól, ha akarnék, bármikor. Az örökbefogadástól sem rettennék el, ha a fenti érveim nem lennének.

http://feminfo.444.hu/2015/11/07/ezert-nem-szul-a-magyar-no

Részlet:

"Dehát miért nem szülnek a magyar nők, holott ez a dolguk, az életük értelme, és ezt várja tőlük mindenki?!

Ezek nem az okai:

• önzőek, utazgatni, szórakozni akarnak, 
• karrieristák (ez Magyarországon gyakorlatilag kizárt, szerény számításaink szerint nincs több pár tucatnyi nőnél, aki emiatt ne válllalna gyereket),
• beképzeltek és válogatósak, ezért magányosan és mindekitől elfeledve halnak majd meg (és macskájuk rágja majd le az arcukat)
• nem akarnak felelősséget vállalni semmiért és senkiért
• túl sokáig halogatták, kicsúsztak az időből, pedig a biológiai óra ketyeg!!
• féltik a micsodájukat és/vagy a mellüket,
• az Isten pénze nem elég nekik. Még több közpénzt kellene adni középosztálybeli családoknak.

Ezek viszont igen:

• nincs kinek,
• nincs hová: albérletet keresni gyerekkel rémálom,
• nincs miből: aki 30 évesen kapja meg élete első rendes állását,  vagy még mindig hónapról hónapra él, az érthető, hogy nem túl bizakodó,
• egészségügyi okok miatt (kb. 3-3 százalékban ez az ok, nemtől függetlenül),
• a párjuk nem akar gyereket,
• nem vonzó életpálya gyereket egyedülálló nőként nevelni, és nem érzik úgy, hogy bármilyen kapcsolat kibír 20-25 évet, márpedig manapság úgy hírlik, legjobb esetben is ennyi idő, mire kirepülnek a gyerekek,
• nem bíznak benne, hogy a faszi, aki már összeköltözni sem akart, aztán meg házasodni sem, nem fogja meggondolja magát, és lelépni a francba, amikor úgy látja jónak,
• nehéz gyerekkora volt, és/vagy nagyon rossz kapcsolata az anyjával,
• meggyőződése, hogy nem lenne elég jó anya, márpedig minden gyerek megérdemli, hogy jó anyja legyen,
• úgy érzi, nem bírná ki évekig a négy fal között, márpedig köztudott, hogy a gyereknek arra van szüksége, hogy hároméves koráig otthon legyen az anyjával,
• mások szerint már túl öreg ehhez,
• szarik az elvárásokra.

Mindezt tucatnyi cikkből és tanulmányból tudjuk, amelyek a nők megvalósulatlan gyermekvállalási szándékaival foglalkozik.

A nőt, ha egy bizonyos kor után nem anya,  gyanakvás veszi körül, és csak tovább erősödik irányában a nők megítélése kapcsán általánosan érvényesülő lappangó rosszindulat.

Na és kit érdekel, hogy miért nincs gyereke kétszer ennyi, mintegy 75 ezer negyvenes évei elején járó magyar férfinak, háborgatja őket ezzel bárki? Ugyan."

Anyu sosem esik túlzásba, ma kérdezte, feldobjanak-e valamit boltból hazafelé, egy pár deka sajtot kértem a sajtos rudam tetejére.

Egy 75 dkg-ossal állított be. Meg egy kiló naranccsal. És egy lm tejjel.

Szeretnék végre pasikázni, meg táncolni!

Torokgyulladásnak vége, láz lement, felfázás közepes, dolgozom azóta is.

Szigorúan ráálltam a zabkása, joghurt, tonna zöldség, csirkemell, gyümölcssaláta, facsart narancs, sajt, tönkölybúza nass étrendre.

Happy endet vártok, mi?

A rostos diétától harmadik napra úgy kiütöttem az emésztőrendszeremet, hogy tegnap már remegve battyogtam haza, majd magzatpózban sírtam át a fél éjszakát az ismét fellángolt bélgyulladástól. Kurvára fáj.

Visszasírom(sic!) a hasmenős éveimet.

Menni akartam táncolni, de komolyan örültem, ha életben maradok.

Reggel beállt a derekam. Mindig ez van, ha túl sokat fekszem (betegen).

Úgyhogy ma adtam a xarnak egy pofont, kicseréltettem az asztalomat az állandó helyem magasítottjára, munka multi módszertan oktatás után olyan csináltam, mint legutóbb 20 évesen talán. Igent mondtam egy húszévesnek.

Betettem egy tornavideót és itthon ugráltam, már amennyit a gerincem engedett. Az alattam lakó srác évek óta külföldön, mást nem hiszem, hogy zavarnék. Fontos anyai(69), anyai nagyanyai(97,5) tanulság, mindkettő naponta tornázik. Naponta! Anyu egy órás torna után még lemegy 45 percet úszni, hogy levezesse.

A legtöbbet kihozzák a korukból, genetikájukból.

A tropa bélrendszer apai örökség.

Egyelőre ennyit bírtam tenni magamért, a hátamért, már elviselhetően fáj a hasam.

Soha többé nem eszem rostot, legutóbb akkor lobbant be, amikor egy házhozszállító salátabár már annyira törzsvendégének tartott, hogy megesett, a tulaj személyesen hozta nekem a salátám, hogy gyorsan megkaphassam. Akkor napokig fetrengtem pár hét zöldségezés után.

Most nem tudom, mit merjek enni fájó hasra, nyilván a joghurt, kefír ezért kiesik, meg bármi rostos.

Király, ehetek nutellás fehérkenyeret töpörtyűvel. Vagy mittomén.

Három hónapja nem voltam a gasztrósnál, akkor sem talált semmit, csak hogy valami gyulladás (jé!), ideje volt, nem?

Adalék a The last man on Earthhöz.

Ez egy szitkom.

Ahol egy idióta pasit mutatnak be, egy klasszikus pancsert, aki beleszarok stílusban él (szó szerint néha), és még ha esetleg jót akar, azt is elcseszi.

Szóval aki poszt-apokaliptikus világújjáépítéső scifire számít, az el se kezdje. Ez a pasi baromkodik a helyzetekkel, véletlenül sem generátorokat gyűjt be/napelemes épületet keres, hogy a hűtőházakban/frigóban fenntartsa a hideget és bezsuppoljon pár tonna húst, tejterméket (a gerincesek is kihaltak), gyógyszert, spermabankok betéteit, hátha kellhet, és bármi romlandót, nem jár utána az ufó-kutatásoknak vagy zárolt peranyagoknak, nem kezd kertészkedni, vagy nem videójátékokat gyakorol, vagy költözik kedvére városról városra, és ok nélkül marad sivatagi városban, ahol nem lehet növényt termeszteni, nincsenek folyók, a kutak szivattyúja sem működik.

Szóval ha valakit idegesítenek az irracionálisan viselkedő és lehetetlen emberek, azt nagyon fogja bosszantani, mert ez a humorista egy marha, épp ezt a figurát karikírozza ki szürreális környezetben.

Maga a kihalás-sztori sincsen kidolgozva, nem is érdekes.

Csak fanyar-humor kedvelőknek.

A kisebbik gyerek egyébként többször hányt is.

Nem tudom, a másik párnak szóltak-e, vagy ők tudatlanul odamentek, miközben gyereket terveznek, gondolom, hiányzik...

Ma már csak hőemelkedtem, megyek dolgozni holnap.

Csak három dolog vidított fel, miután a cuki német ösztöndíjas lekopott cseten. *Update: Már írt.

A Műegyetemistám sérelmezte, hogy kidobtam a tőlem kapott fogkeféjét (nem higiénikus tárolni, meg asszem felhasználtam takarításhoz), ezért kapott újat a héten. Lefotóztam pár szögben az én fogkefémmel együtt és készítettem hozzá egy képregényt, átküldtem neki. Aztán találtam egy idióta sorozatot, 1,5 évad eddig, ledaráltam. A rottentomatoes-on csak 85%-ot kapott, nekem nagyon betalált az önszórakoztató állat (Last man on Earth, ha valaki látta, írjon már rám, a környezetemben nincs kivel kibeszéljem (párhuzam a főszereplővel, höhö)). Aztán Bé a héten bosszút állt, most ő mondta le az ebédeinket. Csütörtökön a potyakajának nem dőlt be, egyedül nyertem csili-vili retikült, vagy amire beváltom a nyereményt. Röviden: elegem lett, elkezdtem neki óriás ízeltlábúakat gyűjteni a teraszomon, hogy a megfelelő pillanatban sokkolhassam. De inkább kidolgoztunk rájuk egy lifestyle brandet, Bé holnap befektetőket keres, én meg soha többé nem fogok beképzelt-puccos bormárkára röhögés nélkül gondolni.

Na és akkor megnéztem a mai Sztárban sztárt, áttekertem az unalmas részeket és Gáspár Laci elképesztően szorgalmas és szórakoztató fiú.

Semmi kedvem munkába, meg programokra menni.