(Amikor a főnök szobájából az online megbeszélés közben honfoglalózás hallatszik.)
Pénteken határidők idegesítettek, munka után spanyol, ami véletlenül jól ment, és sosem fogom fel, mitől függ, mert agyilag zokni vagyok péntek estére. Utána még skype-on „megvacsoráztunk” Kócossal.
Szombaton kicsit borongós-szemerkélős időben irodalmi séta Bével, majd Kócos hazadobott minket, mármint Bét nem hozzánk, ugye. Az utcám sarkánál kitetettem magamat, olyan pocsék volt a gyomrom, hogy a parkolgatást már nem bírta volna. Bújtunk egész este.
Vasárnap délre sikerült reggelit sütnie, sétáltunk egy hatalmasat, avart rugdostunk kézenfogva, aztán sütöttünk vacsorát és behoztuk a fagyérzékeny növényeimet. Na itt elkövettük a hibát, amit eddig sosem: a cicaháló teraszra nyíló ajtaját nyitva felejtettük.
Én már megengedtem a kádba a fürdővizünket, Kócos koktélt kevert a konyhában, addig kiszellőztettem. Macska ki, úgy hittem, a kifutójába. Kinézek két perc múlva, hogy nem ázott-e t.kig: a kivezető ajtó nyitva! Riadóztattam Kócost, hogy akkor a novemberi sötétben és hideg esőben irány a macskakeresés, a tetőteraszon már nem volt! Kirohant, mire a macsek a lelkiismerettől (vagy a szétázástól) kapcsolva előfutott a korlát és a perem közötti 10 cm-es sávból és visszaspurizott a lábaink között a meleg lakásba. Macskát nincs értelme szidni, így csak megtörölgettük, adtunk neki sok tápot és végre megihattuk a koktéljainkat.
Gyertyafény, zene, Kócos ajándéka fürdősó, sarokkád, nyugalom, relaxálás. Közben a cica levakarhatatlan lett, felült egy dobozra a kád mellé, és végig őrzött minket. Nem akar ő elszökni, csak kíváncsi. Örülnék, ha nem esne le a kertbe a harmadikról, meg rohanna el bepánikolva, nem ismeri a környéket, esőben még a kutyás keresők sem találják meg, hívásra nem jön oda, ha ijedt…
Ma hajnali kelés, Kócos korán kezd, nekem irodai munka csak épp a fűtés nem működik, szétfagyok, este kvíz, holnaptól újra home office.
