A főnököm nem is válaszol a mikor menjek be, ő mikor megy be kérdésekre, miközben más szervezeteknél a héten már egy nap be kell menni, így a pénteket kiválasztottam, akkor nyáron úgysincs bent senki, nekem meg tökmindegy, hol dolgozom a laptopomon.
---
Észrevettétek, hogy nem nagyon van magyar, aki ne enne rendszeresen szalonnát? :D
Fogyóban a bacon, de a hűtőben találtunk pár füstölt húst húsvétról, ideje volt pizzákat sütni.
---
Unokatesóm hív este, hogy egy órát agyaltak, honnan ismerős XY neve: hát én éltem vele öt évig kb. 20 éve! A Keresztfiam megy valami sporttáborba és az egyik felügyelőapuka ex-Pasi lesz. Kicsi a világ.
---
Pénteken átjött Kócos, béke van. Azaz a rosszkedvét is elfújták, olyan, mint régen. Életem első liezonja, aki sosem bosszant fel, nem idegesít fel, nem kell vigyázzak, mit mondok, nem bánt meg a cselekedeteivel, annyira megdöbbentően felszabadító élmény.
Szombat reggel lefújtuk a strandot, a kedvenc nincsen nyitva és 33 fokot mondtak, a kedvenc teraszos vendéglő meg fullon, szóval csak délre ugrottam le nagycsaládi kertipartizni. Két óra alatt haladtam 60 km-t. De dugókon sosem idegeskedem, úgysem kerülhetem el, vittem vizet és csokit, telefonálgattam.
A család cuki, sok és zajos, játszottunk Friends-eset, meg sztoriztunk, szóval végül hat órát lentmaradtam. Szóltam is Kócosnak, hogy ne siessen hozzám, mert a sztrádán battyogok, de hazafelé 50 perc volt, pedig még Anyunak is beadtam a szeretetcsomagot és friss málnát.
---
Tegnap meg Kócossal sütöttünk-főztünk-izéltünk, felszerelte a napellenzőnek szánt függönyt (karnist) a teraszra, ami jobban működik, mint vártam (és mint a ráfordított kb. 6 000 forintból elvárható), aztán tőlem ment ma dolgozni.
---
Megbeszéltük, hogy mindketten felpörgetjük az otthoni kondizást, eszközeink megvannak, de én mondjuk végtelenül motiválatlan vagyok mostanság...
Oké, az ő korában még lelkes voltam.
