HTML

Feljegyzés magamnak

2017.08.15. 11:45 :: Tobber

Most már tényleg ki kéne próbálni pár napig 7-8 óra alvással!!!!!

komment

:)

2017.08.15. 11:44 :: Tobber

Jól van na, pms-em van.

Úgy látom, jogos a morgásom.

Ma végre aludtunk 7 órát, el nem tudom mondani, mennyire boldogító érzés tompa fejfájás, szédülés nélkül létezni. Rég volt ilyen.

Igaz, este hullák voltunk. Spanyolon se kép, se hang, annyira elpilledtem, pedig nem is volt sok munkám előtte. Épp valami olyasmit gyakoroltunk, hogy mik a reakciók 1-1 történésre, milyen kár, de izgalmas, nem mondod, stb. Annyi megmaradt pislákoló tudatom mélyén, hogy a spanyolok állítólag szeretik, ha a lényeget elismétled, dugóba kerültéééél?, száááázezer euróba?, kéééétszer esett le róla?, hát, biztos idegesítő lehettem, de csak a másodikra voltam képes.

A metrónál hagyott kocsinál már várt rám Judós3, aki bicajjal jött épp az edzéséről. Végigkerekezett mellettem a kertvárosban, még sosem beszélgettem így senkivel menet közben. :D

(Nyugi, kertváros, egyenes, hosszú utcák, 30-as övezet kevés autóval, max. néhány kikószált kutya zavaró.)

Hazaérve készített nekem szendvicset, én lecsúsztam a parkettára a kanapé elé és itt elvesztettem a kontrollt. Még megvan, hogy kiszótározom a nem értett szavakat, összeírom, mi a lecke, ott, a földön, felállni már nincs erőm… Az eredeti terv, hogy kilencre lemegyünk kondizni. Hát, félálomban megnéztünk néhány Jóbarátok részt. A kondi ma is nyitva.

A srác hajnalban kelt, 5:30-ra kell ott lennie, persze el is késett, utána már nem aludtam vissza, végre egyedül voltam epilálgatni, szemöldököt szedni (ja, az is epilálás).

Unalmas napok jönnek, most heti két spanyol lesz egy ideig, kondi, tanulás mindkettőnknek, cimbikkel a vidéki fesztivált lemondtam, semmi kedvem éjjel hazaautózni (=nem inni!!!), úgyhogy csak ilyesmi áll a naptárunkban, hogy autó őszi/téli felkészítő szerviz, tüzijáték (jaj!), egy kerti parti jövő héten, a vizsga, és vége a nyárnak.

komment

Vélemények?

2017.08.14. 15:23 :: Tobber

Érdekel a véleményetek.

Van a céges konyhában egy közös jégkockatartó, amit mindenki használ. Belenyúlkál, kiveszi az utolsó jeget, jobb esetben feltölti, de akkor meg sokáig hideg vizet találunk benne, vagy ha kiszednénk a maradék fagyottat, kiborítjuk a feltöltést is.

Ezért pár hete kibattyogtam a szomszédos konyhafelszerelés boltba, vettem magamnak 450 Ft-ért egyet, ráírtam a nevemet(!), és külön készítek jégkockát a mélyhűtőben magamnak.

Amire rájárnak.

Rendszerint kiveszik belőle, néha után sem töltik, viccesen odaszólnak, hogy köszi a jeget, majd visszaadom.

Ma egy kicsit elegem lett, és udvarias félmosollyal visszaszóltam, hogy hol van a bolt, hol lehet tartót kapni, ha otthonról nem bírna behozni egyet. Még mindig túl kedves voltam.

Mit gondoltok, csak szerintem parasztság bárkinek a kajájához, akár jégkockájához nyúlni előzetes kérdezés nélkül? Hatvan kollégával osztjuk meg a konyhát, nagyjából mindnek jobb a fizetése nálam.

Írjátok meg, mi a véleményetek!

komment

Kupon

2017.08.14. 13:43 :: Tobber

Amikor a facebook feldobja a lehetőséget, hogy a Telekom appjával a Freiben ma egyet fizet, két kávét kap akció van, le kell csapni rá.

komment

Azt meséltem?

2017.08.14. 13:32 :: Tobber

Azt meséltem, hogy kaptam egy gyűrűt Judós3-tól? :)

Annyira cuki! Elvitte egyik sűrűn hordott gyűrűmet és összemérette, hogy jó lesz-e, majd a negyedik hónapfordulóra odaadta a saját maga főzte vacsorán.

Annyira romantikus!

komment

Hétvége

2017.08.14. 11:36 :: Tobber

Értékelnék bármi gyógymódot, ismét begyulladt az emésztőrendszerem.

A legjobb megoldás, amikor semmit nem eszem, de ezt kicsit nehéz hosszabb távon megoldani.

Pénteken fogalmam sincsen, mit csináltunk, Judós3-t behívták próbanapra a közelben (=gyalog 4 perc!) délelőtti beosztásban (cserébe néha hétvégén is kell mennie), imádta. Pörög, szeretik, jófejek. Vasárnap mehetett megint.

Szombaton megpróbáltunk 6 órát aludni, naná, hogy nem bírtam, szétrobbant a fejem a frontoktól. Tanultunk, besütöttem a hajamat hajvasalóval, sztem mióta a srác velem él, nem volt energiám rá, átmentünk a szüleihez pár órára, kutyáztunk, kávéztunk, elvihettük az anyja kocsiját és gyakorolt fél órát, egész jó érzéke van a vezetéshez. Megmutatta, hol edzett gyerekkorában, sétáltunk a sportpályán.

Aztán bementünk a városba, leparkoltunk a MüPánál és az volt a terv, hogy levillamosozunk a Szabadság hídig. A tuja nem járt. Pótlót nem kerestünk, akkor sétáljunk egy nagyot, hűvös, szellős délutánunk volt.

Szépen kiépítették a sétányt, ápolják a parkokat, hangulatos környéken vitt az utunk a folyó mentén.

A Bálnában kiültünk a teraszra bekapni 1-1 menő hamburgert.

Eljátszottuk, mi lett volna, ha az első találkozónk egy ilyen randi lett volna, mintha most ismerkednénk. Háááát, valahogy a mi módszerünk jobb volt! :D

Aztán csatlakoztunk Géhez, I-hez egy páros randira a hídon a naplementében. Ők már pokrócba burkolózva vártak ránk, én még kisszoknyában voltam, a fenekem befagyott a híd közepén! :D

Meghallgattuk a koncertet, már amennyi hallható volt belőle, beszélgettünk sokat, Judós3 rákérdezett, hogy minden néptáncos ilyen fura alak-e, mint akikkel összefutottunk (nem, és a nevüket sem tudom, de attól még jó érzés ennek a fura közösségnek a részese lenni).

Megcsodáltuk I új autóját, aztán irány vissza délnek két hidnyit.

Na, ezt jól elkalkuláltuk! Közben már viharossá erősödött a szél, 13-14 fok, soha nem fogunk a kocsihoz érni! Bár végülis romantikus a sötéten hömpölygő Duna mentén lófrálni szoknyával a nyakamban, arcomban a hajammal, naplemente, csodaszép hidak, útközben áthangzott a Dunán a Zorall a Barba Negra Trackből, az A38 hajón is ment a buli, láttunk nosztalgiahévet elsuhanni, igazi pesti este. Csak fáztunk nagyon.

Vasárnap a fiú 5:30-kor kelt, fél hétre ment dolgozni, 11:30-kor elengedték, hogy megvan a nyolc órája, pihenjen csak. Ez így egészen pontosan öt óra munka volt, reméljük, a fizuját ügyesebben számolják! :D :D :D

Átugrottunk a pizzéria teraszára megebédelni, napsütés, tavaszi szél, lemostuk a kocsit és kiporszívóztuk, bevásároltunk, megtaláltam a kedvenc szárazsamponomat (sötét haj balayage-zsal, mindig zsírosnak tűnik a töve), beugrottunk másik hiperbe Anyunak venni finomságot, náluk ettünk még egy kicsit, aztán hazaestünk, beájultunk, este tanulás, teraszon beszélgetés.

Valahogyan színesíteni kéne a hétvégéket, de előbb a vizsga a lényeg. Utána már két hétvégénk foglalt teljesen...

Jó lett volna még pár strandolás, de lehet, hogy az idén már nem fér bele. Té-ék hívtak minket a francia Riviérára októberre, de most szeretnék spórolni végre.

Ja, mielőtt végleg sugarmommynak lennék elkönyvelve: nem, nem tartom el Judós3-at. Felezzük a rezsit, a bevásárlást, bulit, cigit, mindent, a suliját, vizsgáit ő fizeti. A két nyaralást én vállaltam be (egy kuponos akciós öt nap pihenést a Balcsin, meg 4 napot low budgetből az Adrián), mert egyébként egyáltalán nem mentem volna, vagy max. a lányokkal, de akkor meg őt hagyjam otthon? Mérlegeltem, nekem így is megérte. A csajok meg hősiesen tűrték Horvátországban, hogy egész napokat végigcsacsogjon nekünk. Mondjuk cserébe szép... :)

komment

Multi

2017.08.11. 15:49 :: Tobber

Egyik nap bejött Judós3 az irodaházunkba, megmutattam neki, ez mennyivel élhetőbb a régi, ablaktalan, levegőtlen, neonfényes átjáróházasnál.

Erre annyit nyögött ki, hogy ennél még egy börtönben is jobb lehet.

 

komment

Elrendezési kényszer és élvezetek

2017.08.10. 16:31 :: Tobber

Nem bírom a bizonytalan dolgokat, amit lehet, szeretek elrendezni, jó lenne végre fix állás Judós3-nak, miután a pszichopata főnöknő miatt 4x11 óra után lelépett a kávézóból (amit egyedül vihetett, meg minden, csak ha a nő beállított, néha halállal fenyegette, he?), mindegy is.

Megszerezte a vizsgatételeket, van 3 hét rá, ma otthon kidolgozza.

Ma négy hónapja élünk együtt. Igen, nálam, költségeket felezve, minden nap, mint az öreg házasok. Több, mint fél éve ismerem. Hát, nem gondoltuk volna az első együtt töltött, kevés beszéd, sok keksz éjszakánk után, 19 év korkülönbséggel, más közeg, érdeklődés, célok...

De összeillünk, meg tudjuk egymást nevettetni, két forrófejű hülye vagyunk, de kb. egy perc kibékülnünk, meg tudunk beszélni bármit, remek programokat halmozunk egymásra, ő pedig gyönyörű, ezzel kompenzál engem. :D

Egyébként meg pörgünk, kedden pl. Té szülinapját ünnepeltük meg egy piknikkel, a derekam leszakad a földönüléstől, de megérte.

A hasmenésem, hányingerem nemhogy javul, de romlik. Mivel túl sok okot a gasztrós dokik nem tártak fel, esélyes, hogy az idegeskedés lesz.

Kafa a kánikulában kiszáradni, na.

Tudom, hogy első világbéli problémáim vannak, de egy megszűnt. A régi irodaházunkban Costa volt, ott egyedül az espresso iható, mindig újítottak, sosem találták el az arányokat, ízeket.

Most Frei van a közelben. Hát, én legszívesebben odaköltöznék a kávéfőző kiöntőcsöve alá. De a sós sütijeik, szendvicseik, a limonádéik, mind-mind imádom, karakteres ízek, semmi mismásolás, a kávé klasszikusan finom, a választék elképesztő, egzotikus vagy letisztult ízek egyaránt, és az ára is korrekt. Sokáig azt hittem, ez is csak egy divatos hely, amit aztán felülmúltak a belvárosi téglafalú, de sokmilliós gépekkel dolgozó baristás helyek, amik még egy fokkal jobb minőség, de a választék és a fantázia gyenge sajnos. Egyelőre élvezem, ha a százas kávélista végére érek, kezdem előről.

komment

Hétvége

2017.08.08. 13:17 :: Tobber

Szombaton Judós3 element edzeni a fiúkkal, én meg beszereztem lufikat Anyu szülinapjára, meg a srác tesójának eljegyzési bulijára. A libák túlfújták a hűvös plázában, kiérve a 40 fokba szét is robbant kettő, a nagy 7 is, a 71-ből. Beállítottam Anyuhoz sok kicsi, meg egy 1-es lufival. :(

Judós3 elmesélte a terveit apunak, aki meghökkentő módon felajánlotta, hogy szétszórja a szórólapokat a környékbeli postaládákba, ha akarjuk.

Apám. Aki Anyut a trolihoz nem viszi ki.

Aztán a srácot elvitték a nővéréék kertet rendezni, én meg este utánukmentem a partyra.

Judós3 már előtte hívott, hogy lesz egy cicánk. Na azt nem. De hogy annyira tündéri, kint találták a kertben. Jó, én meg alleriás vagyok, 40 nm-en élünk, sosem vagyunk otthon napokig, külföldre akarok költözni, ha szétmegyünk, kié lesz a macska, ha övé, nekem fog hiányozni, ha enyém, akkor 15 évig rá fog emlékeztetni?

Szóval nem.

Kiértem, a party még sehogy nem állt, elmentünk addig kávézni, trafikba.

Aztán buliztunk, én nem ittam, mert vezetek. Aztán mindenki egymásnakugrott a macska miatt. Aki kiválasztott engem. Rám valamiért kattannak az állatok, jobban szeretnek, mint én őket. Az ölemben dorombolt 4-5 órán át, ultracuki kis állat. És hogy miért nem visszük haza, itt éhen fog halni (he? egy kóborcica?), meg fog fagyni (épp lehetett olyan 33 fok este), meg kell menteni. Nekünk estek az állatvédők. Szerintem meg nem kell minden állatot megmenteni, lehet, hogy nem is akarná, tök jól elvan egy kóbormacska agglomerációs kertvárosban. Meg akkor vigyék ők haza. Na hirtelen jöttek a kifogások, ki miért nem fogadná be. És akkor mindenki veszekedett egymással, miért nem viszi haza, mi meg Judós3-mal békésen megállapítottuk, hogy sokkal normálisabb a kapcsolatunk, mint bárkié a környéken. :D :D :D

A cicát imádtuk, tényleg, én ilyen kedves állattal még nem találkoztam, de a fenti okok miatt nem akarok macskát. Jobb, mintha egy év után kiraknánk, vagy menhelyre vinnénk, ha már nem tudunk vele mit kezdeni, szívtelenség, felelős vagy azért, amit megszelidítesz, blablabla...

A holdfényben lementünk a Dunában úszni egy kicsit, én mondjuk félek a sodrástól, de jólesett a hűvös víz, a romantika, hogy Judós3-mal összekapaszkodunk és idilli minden.

Hajnalban hazavezettem, mert hatkor kelés, új munkája van. Leadta 7-8 helyre az önéletrajzát, 4 munkánál azonnal kezdhetett volna, a többi is visszajelzett. Ennyit a "munkanélküliségről" Budapesten.

Vasárnap így nyugiban plázáztam, Anyuhoz elugrottam elkunyizni a flamingós pólóját, takarítottam, pakoltam, majd hazaesett a fiú 11 óra munka (és 3 óra alvás) után, bealudtunk, másnap már munka, nekem suli, neki edzés, 23 órakor még nekihasaltunk a vizsgára tanulásnak. Készítettem egy tanulási ütemtervet dátumokkal, első nap kipipálva.

Kicsit túltáblázzuk magunkat. Megint.

komment

?

2017.08.08. 11:39 :: Tobber

Csak szerintem vicces, hogy egy vágóhidas állásra humanskill-es emailcímen lehet jelentkezni?

 

komment

Volt?

2017.08.06. 08:40 :: Tobber

Volt mélypont, remélem, volt.

Éjjeli sírások, két hosszú öngyilkosságonagyalás, de már jobb.

Voltam csütörtökön egy kollégát búcsúztatni, sörözni, Illetőt végighallgatni. Azért válnak, mert "még terápián sem vert ki egy állandó sérelmet a nej a fejéből". Én ugyanezért a sérelemért dobtam 2 hónap után. Tíz év alatt sem látta be  a pasi a hibáját.

Pénteken elmentünk Judós3-mal a lovira valami gasztroizére, ettünk, ittunk, ottragadtunk a galopp- és agárversenyekre. Szerintem állatkínzás mindkettő, rabságban tartják, szaporítják, felszerelve kirángatják őket 1-1 sprintre 40 fokban is az ember hülye hobbija miatt. De én az állatkerteket is rühellem, nemhogy a cirkuszt pl. Pedig nem is bírom a lovakat, de sajnálom őket.

De vicces volt a gyerekkoromról nosztalgiázni ott, meg a fogadóablakos néni lecsapott ránk, elmagyarázott mindent, adott ingyen anyagokat, nyertünk is. Judós3 imádta.

Nyertünk két drága bort is, élveztük a nyári estét, ránkfér egy kis romantika!

---

Ellentétek vagyunk, ő az egyetlen ismerősöm, aki nem csak hazudja, hogy nyárimádó, 40 fokban simán üldögél órákat a napon hosszúnadrágban is. Én meg nyárutáló vagyok nemcsak a kánikulában, de már márciustól gyűlölöm, hogy közeleg.

Na mindegy, a változtathatatlanból kihozzuk a legjobbat.

 

komment

A XX. század stand up-ja

2017.08.02. 14:25 :: Tobber

Judós3 imádja Hofit (én hátborzongok tőle).

Megmutattam hát neki egy Kazal László rövidet, megemlítettem Salamon Bélát, Brachfeld Siegfriedet, a kis Kabost, A Latabár testvéreket, Kibédi Ervint, Kellér Dezsőt.

Várja, hogy megmutogassam majd mindegyiket. :)

komment

Mindig csak a rosszat?

2017.08.01. 16:24 :: Tobber

Pedig egyébként übercuki, figyelmes, megbeszélős, sz.xelős bújós párocska vagyunk az időnk 99%-ában, de arról minek írjak? :D

Vasárnap vett egy skandináv rejtvényt, Anyu meg nekem adott egy logikai rejtvényekkel teli újságot, mert kettőt vett a kedvencből, úgyhogy délután én látszólag színezgettem, ő pedig a fotelból kérdezett, ha valahol elakadt. Olyan kis öregesen-összeszokottan.

Rögzíteni kell a ritka nyugodt pillanatainkat.

Joeynak volt ez az álma:

 

komment

Bizarr

2017.08.01. 12:43 :: Tobber

Exszeretőm, Műegyetemista együtt edz Judós3-mal, én hoztam össze őket.

És elhívott minket a lakás(albérlet)avató bulijára.

Hát, megyünk, de azért mégis bizarr egy kicsit, nem? :O

komment

Nyaralások

2017.08.01. 12:04 :: Tobber

Oké, az étkezéseket, italozásokat Judós3 fizette (utólag, egyben), enyém volt a többi, nyilván nagyobb hányad a nyaralásokból. De így sem jön jókor, hogy nem dolgozna.

Már interjún van, fel is vették, holnap megy egy másikra, az nekem jobban tetszik.

Közben kiderült, hogy még ebben a hónapban vizsgázhat, az edzőm ismerőse elintézte protekcióval, szuper!

De az még harmincezer, plusz könyvek, korrepetálás/kikérdezés, amikorra bemagolta velem (diszlexiás, semmit nem tud megjegyezni, ha olvassa, ergo én olvasom fel).

Hogymire nem marad energiám? A saját tanulásomra.

Szerencsére a tegnapi óra utsó percben le lett mondva, kis könnyebbség.

Tegnap Anyuval kávéztam ebédidőben, meg munka után is összefutottunk egy üdítőre, belefutottunk TCsV-be, párjába is.

Olyan feszült vagyok, utálom a bizonytalanságot, meg hogy megint tele a hétvégénk, hogy eljegyzési buli lesz, ami teli lesz 20 éves lányokkal, és egyébként is hivatalos vagyok, de nem is akarnám, hogy Judós3 egyedül menne oda. Ha ottalszunk berúgva az agglomerációban, reggel hogyan megyünk el a lufikért Anyunak? Vasárnap őt ünnepeljük. Ja, pénteken meg fesztiválra megyünk.

Ja, csütörtökön meg inni megyek a kollégáimal.

Szétrobbanok a bizonytalanságtól.

komment

süti beállítások módosítása