Azért persze akad egészen jó hír is.
Nyilván egy maximalista úgysem fog felhőtlenül örülni, de sikerült az első kis vizsgám. 7% híján lett tökéletes.
Persze azonnal a hibákat néztem, mit szúrhattam el. Kettővel nem értek egyet, a többit most sem írnám másképpen, szóval nem rossz.
De a csoportban lett egy jobb nálam, 94.
És ez bosszant.
Pedig az ötből két mutatóm lett max. pontos, a legrosszabb is 84% lett.
Σ 93%.
Kicsit többet kéne gyakorolnom.
És akkor végre tudnék dolgozni, mert özönlenek a feladatok, a fix munkáimat már el sem tudom végezni.
Zsibvásár kiabálás, zajongás a környezetem, fáradt vagyok és elégedetlen.
Amikor váratlanul az érdekképviseleti szervezetünk általam beépített embere lelkesen gratulál, hogy hallja mindenkitől, én lettem egy új, sürgős és nagy projekt projektvezetője.
Én.
Levert a víz.
Nekem senki nem szólt.
És nem is fér az időmbe.
De nem is akarnám.
Utolsó cseppek gyűlnek a pohárban, ez lenne a végső.
Elkezdtem nem túl higgadtan telefonálgatni. Felfejtettem a szálakat: tényleg szóba jöttem, de végül nem az én nyakamba sózták.
Bakker!
Már végiggondoltam, hogy hogyan mondok fel.
Nem tudom minősíteni, milyen szar napok vannak a cégnél, az elmúlt napokban csak ilyesmin vihogok, hogy kollegina visszatér a szoftvertesztelésből és kijelenti, hogy nincs tesztelés zsepi és kézkrém nélkül.
Azóta sem értem.
Vagy végigvettük Bével, hogy a Katonában ki lehetne Nóra, mindenkit kizártunk, Bé szerint Tasnádi Bence marad.
Aztán azzal szórakozom, hogy megpróbálom a németül jól beszélő franciának megírni, hogy hogyan ejtse a f.rok és p.nci szavakat. Ő kérte. Ne kérdezzétek. Ő meg hangfelvételt készít a kiejtéséről és elküldi nekem. Übercuki.
Műegyetemistát próbálom cicás videókkal vigasztalni, anyukája nincsen jól. Én Anyum meg elájult az utcán tornázni menet és az orrára esett, és tök összetörte magát és nem tudni az okát és a dokija tojik rá.
Én jobban aggódom.
Hétfőn este tánc közben babáztam, az cukiság volt, valamiért a babák szeretnek. Azóta még két kollegina kisfiával játszottam.
Aztán hajnalra úgy ébredtem, hogy hatalmas görcs húzza össze a combomat, vádlimat hátul, az inak úgy összehúzódtak tőle, hogy behajlította a lábamat, majd’betojtam a fájdalomtól.
Alig bírtam ráállni egész nap, kinyekkent alólam a lábam.
Én barom nem nyújtottam le, betonon ugráltam, megérdemlem.
Ami viszont okos tőlem, hogy ráálltam, hogy a cégnél tanulok munka után. Egyrészt megúszom a kánikulában bkv-zást, másrészt bent nyugi van este, légkondi és ismerem magamat, ha hazamegyek, akkor nekiállok mosni, pakolni, vacsizni, este kilenc előtt nem állok neki szótározni, gyakorolni. Így meg befejezem nyolcig, aztán megyek haza tiszta lelkiismerettel.
Ez minimum heti három nap jelent este kilenc körüli hazabkvzást.
Ja és cipekedem. Két nagy füzet, papírok, tankönyv, munkafüzet, tollak, keksz, mint egy batyus cigányasszony.
Magassarkú felejtős.
Így telnek a napok.
Biztosan vannak, akik ugyanannyi fizetésért valami megmagyarázatlan kötelességtudatból több embernyi munkát is elvégeznek évtizedekig, de amikor a legdurvább hetemen, zárási határidőkkel teli, egy zajos helyen, mindenki nálam telefonálva, pofázva, röhögcsélve, közbeszólva, ezer kisebb feladatot elvégezve kell egy százfős rendezvényt levezényelni és a szakmai vezető tojik segíteni, akkor én nem tudok mindehhez jó arcot vágni.
Azaz épp ez a bajom, hogy mindenhez jó arcot vágok és iszonyatosan fáraszt ez a sok ember. Többszáz ember magánéletét, gondját tudom, miközben ha nekem lenne kérdésem, akkor alig van kihez fordulnom.
Egész héten kaptam a nyakamba a szívességkéréseket, két vezetőt el is hajtottam végül, csináltassa a saját embereivel. Be is sértődtek, menni fog a mószerolás a Főnöknek.
De a legbosszantóbb a munkámban, hogy nem kapok visszajelzéseket, köszönömöt. Hogy amikor túl vagyok terhelve, még pakolnak rám. Hogy számonkérik, amit kértek, miközben tudják, hogy a fő feladataimat végzem, vagy este még a székeket, flipchartokat cipelem vissza a helyükre más emeletekre, de miért nem töltöttem már fel a rendezvény fotóit.
És lerohad a hálózatom és senki, értsd senki nem tud segíteni, ember nincs, telefonon IT antitalentumok rabolják az időmet, majd egy óra után mondják ki, hogy ötletük sincs és továbbítanak egy csoporthoz, ami két nap múlva hív majd fel, miközben a munkám a hálózathoz van kötve.
A rendezvény napján már 5:50-kor a cégnél voltam, intéztem a bútorosokat, cateringeseket, cipekedtem egy csomót (áh, monitoros munkaköröm van, azt végezhetem gerincműtéttel, ja), rohangáltam a helyszínek között, odakészítettem mindent. Jött a 85 vendég, 15 előadó, mosolygás, felületes érdeklődés és felszínes csacsogások, terelgetés, kínálgatás, jól érzik-e magukat és megtaláltak-e mindent cukiskodások.
Ez egész nap, a lábam leszakadt.
Aztán ugyanezt visszapakolni.
De minden a lehető legnagyobb rendben zajlott, a pincéreket külön megdicsértem írásban, mert az egész napos talpalás után még segítettek cipelni a cuccokat.
Tyúkanyóként álldogáltam a hátsó sor mögött a záróbeszéd alatt késő délután: Főnök teljes meglepetésemre azzal kezdte, hogy első körben szeretne köszönetet mondani nekem ezért a szervezésért, majd ott álltam, ahogyan 100 vezetőnk vigyorogva megtapsol.
Odajöttek hozzám, hogy az elmúlt évek legjobb találkozója volt, hogy mindenre figyeltem, hogy nagyon jól érezték magukat.
A főnök nekik mondta, nekem nem, hogy szerinte is a legjobban sikerült.
Negyed évente rendezzük, most először sózták az én nyakamba.
Hát, ez kárpótolt.
Hulla fáradtan értem haza este, másnapra maradt két napnyi munka. Aztán munka után elrohantam egy vaterás üzletet megkötni, Kollegina szüinapja lesz és elkottyintotta, hogy mit akart gyerekkorában, megszereztem neki.
Aztán továbbrohantam a nagyon kedvenc külföldi együttesem koncertjére. Kánikula, szabadtér, liget, finom kaja, nagyfröccs, táncolás és tombolás éjjelig a cimbikkel.
TCsV hazavitt, leegyeztettük a szombatot. Reggel átmentem hozzá, felkaptuk a párját, meg csatlakozott az ő családja is, irány a sztráda, dugó, majd strand. Én kb. egy órát maradtam, de nem tudtam pihenni, TCsV párjának családja állandóan pofázik, meg kellett hallgatnom, miért hülyeség, amit tervezek, mert más országban ebből jobban megélnék, többet keresnék.
Én nem akarok más országokban élni és ha költöznék, akkor pont azért, hogy végre nyugalmam legyen!!!!! :/
Elegem van a nagyvárosokból (nekem!), a biznisz udvariaskodásokból, a multi irodai környezetből, a sok emberből, légkondiból, neonfényből, erőltetett haverkodásokból. Én csak arra vágyom, hogy mezitláb flangáljak a tengerparton a vizes homokban, hogy kevésbé urbánus, kevésbé kiöltözött életet éljek békében, hogy egy bikini+strandtörcsi legyen az utcai viseletem munka után.
Multicégnél dolgozó összes ismerősöm egyetért velem, akinek elmesélem.
Teljesen jól elvagyok ezen az anyagi szinten, nincsenek gazdagodási vágyaim. Nyugalmat akarok végre!
Elvihettem volna a strandról TCsV autóját, de közösségi autót vettem inkább igénybe, ami átvitt a családi ebédre Keresztanyám szülinapjára. Ott két óra alatt bepálinkáztunk unokatesókkal, majd jött az autó, vissza a strandra. Továbbra sem tudtam pihenni, egy óra múltán irány a kedvenc éttermünk, majd kedvenc cukrászdánk. (Kicsi a világ: az eldugott cukrászda hátsó teraszán gyerekkori pesti iskolatársam fagyizgatott.)
Pestre érve plázáztunk egy gyorsat TCsV-vel, az Orsay eladói meglepően jófejek arrafelé, elintézett a pénztáros egy 1 500 Ft-os kedvezményt. Hullafáradtan estem haza.
Vasárnap a vihar miatt nem aludtam, megválaszoltam tucatnyi elmaradt levelet, leteregettem, mostam, pakoltam órákat, szanáltam, takarítottam, főztem, utaltam, cseteltem, leszerveztem a hetemet. Írt a főnök, hogy borul a mai napja, hurrá. Estére annyira kiborultam a fáradtságtól és az emberundortól, hogy a fél világot megsértettem, csak egyedül akartam bőgni.
Ma munka után 3 óra nyelvóra, utána fél kilencre átmegyek még táncolni, cipelem a cuccaimat, csak éjjel bkv-zom haza.
Holnap reggel Létra jön munka előtt, hát én már sosem fogok pihenni?
Az előbb olyan hangnemben szólt az egyik recepciósunk, mert megszokták, hogy velem így is lehet, visszaugattam rá ugyanabban a stílusban, persze én bőgtem el magamat a vécében.
---
Mantrázni kell a lelki békém alapjait: minimum 7 óra alvás, keksz, sport, sok gyümölcs.
