Mindig van valami.
Ma munka előtt összecsomagoltam pár növényemet és átvittem a közeli iskola lelkes tanító nénijének és a gyerekeknek, ők kiültetik, átteleltetik, én nem tudom megmenteni őket hely híján.
A nagy kaktuszt még nagynénitől kaptam, egy hajtást el is tettem emlékbe. De szegényke már túlnőtt, és agyba-főbe szurkált takarítás, locsolás közben. Mellesleg a fél asztalt elfoglalta, úgyhogy kiülni, enni sem lehetett ott. Elcsomagoláskor is teleszórt tüskékkel. Azért sajnáltam nagyon, tavasszal óriási selyemsárga virágokba borult az egész.
---
Randiztam Pincérfiúval, meg három újjal az elmúlt napokban.
---
Kezdődik a nyelvtanfolyam, a Lány, Aki Szimpi De Mindig Kijavított Mindenkit szintet lépett, elkerülöm a jövőben.
De van egy überkedves cuki csoporttársam, aki ragaszkodik hozzá, hogy velem jön tovább. Viszont a tanárnő nyomatékosan jelezte, hogy nem jó, hogy vele gyakorolok, mert a srác visszahúz engem.
Hát, nem tudom, mit tegyek, mert imádom, de végülis ide magam miatt járok, ugye.
Rázzam le?
---
A céges rotációban nagyon szerettek.
Az ő külföldi szervezetüktől kért segítséget egy kolléga, megszerveztem neki.
Most hívott, hogy ha Pesten jár, szeretne bemutatkozni nekem, mert annyi jót meséltek rólam a többiek és bebizonyosodott, hogy tényleg nagyon kedves és segítőkész vagyok.
Na.
---
Tele az irodaházunk munkásokkal, szekrények, polcok, beállítások, légkondi. Egyiket kísértem a Nagyfőnökhöz, poénkodtam valamit a Galaxis útikalauzból… Felröhög, jaj, mennyire régen olvasta azt a könyvet, a bálnák, meg a virágcserép milyen vicces már! Hát rohadt előítéletes vagyok, nem néztem ki belőle. Azóta ő a kedvencem. Meg a bácsi, aki annyira édesen magyarázta el, miért fázunk még egy hónapig, hogy nem tudtunk rá haragudni.
