Azt hihetnénk, én tudok Bének durvább programajánlatot nyújtani, de ő überelt mindent.
Eddig büszke voltam magamra, hogy nem írtam le, mekkora egy tehetségtelen önelégült tahónak tartottam mindig is Popénekes Ákost. De most elcsesztem.
Ja, Vajtó Lajossal(56) nem az a gondom (nem mintha az én gondom lenne), hogy vén, mert nem az, pár évvel idősebb Őszhalántéknál, hanem hogy a fiatalabb nő mellett 45-nek hazudva magát szexpartnereket hajkurászik nyilvánosan, megalázva a gyereke anyját és még neki is áll feljebb, meg különböző hazugságokkal szórja tele a bulvárt, valahol még csak egy barátjára hivatkozik, hogy teszteltek egy nőt (aki a Tinderen tud bárkire rákeresni, az egy zseni, mert erre nem alkalmas az app), egy kisfilmben már csak soviniszta lenézéssel mentegeti magát. Épeszű és önértékelésű nő menekül az ilyenek elől.
Tegnap kihajtottam a maradékot is magamból, úgy éreztem egész nap, ha még valaki rámsóz bármi fél órás melót pluszban, akkor ordítva küldöm el. Ja nem, még mindig én vagyok a kulturált megoldások mestere a cégnél, csak épp unom a jókislány szerepet (a futár elhajtása volt a legpofátlanabb tettem a cégnél, kemény vagyok, mi?).
Tegnap hajnalban Létra próbált feldobni, régen rossz, ha neki sem sikerül. Lepörgettem a napot, a fél cégnek elfelejtettem kellemes ünnepeket kívánni, mintha ilyen gagyi köremail számítana, beállítottam a házonkívülit január 4-éig, Jóképűújkolléga kellemetlen soviniszta emailje után meglebegtettem, hogy nem vele mennék inkább haza a buliból, szerintem beképzelt őfelsége nem hiszi, hogy komolyan lepasszolom, nem csak viccelek, és BENT elzártam a laptopomat. Visszapakoltam az én emeletemre, nem szóltam vissza azoknak, akik irigykedtek, hogy ennyi szabira megyek, pedig én helyettesítettem őket fél nyáron, amikor ők nyaraltak én meg nem, lenne még munka, de önkényesen úgy döntöttem, hogy ráér, kibalhéztam, hogy készpénzben visszakapjam a cégnek kölcsönzött összeget, leráztam jelenlegi, leköszönő főnökömet, aki búcsúebéddel szeretett volna elköszönni, nekem meg semmi kedvem újabb céges pletykákhoz egy irtó magas, jóképű harmincas főnökkel.
Amikor este már csak arra vágytam, hogy beugorjak a plázába átvenni a kontaktlencséimet, vásárolni két tonna gyümölcsöt és lefeküdni (azt már nem a plázában), akkor írt kedvenc Műegyetemistám, hogy ő biza most látni akar és tudja, hogy nem szoktunk aznapot lebeszélni, de nem hagyja nyugodni az érzés. Úgyhogy terv módosítva, tudtam, ha valaki feldobja az estémet, az ő. Mire odaért hozzám, már megrendeltem a kedvenc pizzánkat, röhögtünk a futáron, aki a csilingelő kaputelefonhangom után szembesült egy pasival az ajtóban, majd az ajtóm előtt évek óta dekorációnak kitett állatkára felhívta a figyelmet, hogy szegény állatot kintfelejtettük, jó, ezen harsányan röhögtünk. Egy önbizalomturbózás a fiú, kitalálunk valami fantáziát, véghezvisszük és imádja.
22 éves, úgyhogy ő még bírta volna az estét, én tizenegy körül kidőltem, konkrétan bealudtam.
Úgyhogy ma reggel nyolcig aludtam, imádtam. Redőny fel, végre látok napsütést, zuhany, fogmosás, testápolózás mert a csipkés necc combfix viselése mindennapi harisnyaviselés kiszárítja a bőrt, pihe-puha zsenília zokni, bugyi és trikó, konty, majd visszafeküdtem olvasni egy kávéval, most puffasztott kukoricát nyammogok a kanapén és sorozatokat nézek és próbálok semmit nem csinálni, de tényleg semmit. Megvarrom estére a nadrágom bő derekát, besütöm a hajamat (a mai besütős időpontomat odaadtam egy kolleginának, nincs idegem a fodrászlánykámhoz, ő meg imádja, ahogy a lány nekem szoktam begöndöríteni), sminkelek, elmegyek a régi=állandó kollégáimmal inni, majd átmegyünk a céges sokszázfős karácsonyi buliba, ahol szerintem nem lesz erőm sokáig maradni, az fix.
Holnap Gé öccsével megyünk a városba, ha nem felejti el, pénteken Újszerzemény, szombat talán hobbi, meg kezdődik a sütés-főzés, vasárnap Béká, meg éjjelre Újszerzemény, utána karácsonyi dekorálás, takarítás, csomagolás, majd kezdődik a 2,5 napos családi menet, szerencsére mindenki a fővárosban él, a tavalyi karácsony alapján két autóval, én nem ülök be életveszélyesen vezető apám mellé, ő meg nem ülhet be az én kocsimba, mert utálok télen székletet a kárpitból kisuvickolni. (Bocs, ennyit a szép megöregedésről.)
Két ünnep közt egy ijesztő laza kulturális program, mert ugye meg kell nézni valamit kritizálás előtt (Bé, nem volt szó valami múzeumról is??), egy tánc, és nekem most a cimborákhoz sincsen semmi kedvem, ők havi kettővel erre a hónapra már bőven kipipálva. Szeretnék vásárolgatni új ágyneműket, finom téli óriás sálakat, csinos szoknyákat az új csizmámhoz, sokat olvasni és aludni.
Nem dőlök be többet a most van időd, ezért mesélek a tanítványaim szüleiről/a kutyaiskoláról/volt szerelmemről/elcseszett életemről, meg ezer éve nem láttalak, talizni kell, én most érek rá, menjünk el valahová szövegeknek, ez nagyon nehéz, mert úgy adják elő, hogy én is akarom, csapda bármilyen válasz. Akarom látni őket, de ez a két hét az én időm kell legyen.
Ezt a hangulat kedvéért:
